Kedves Olvasó!
Ha tetszenek az írások, melyeket immár 2018-óta olvashatsz. Kérlek, támogasd tagságoddal az alkotást. Több írást kapsz, én pedig lehetőséget, hogy tovább írhassak.
Köszönöm!
V. Lóránt
Az űrhajó hatalmas volt. A rajta érkező lények is azok voltak. Úgy négy méter magasra nőttek, íves, kissé arisztokratikus szemöldöküket leszámítva pont úgy festettek, mint azt emberek. Ketten jelentek meg a földön, miután rövid üzenetben megírták a helyet és az időt. Az emberiség is delegációval készült.
A két idegen pontban a megjelölt időben vált láthatóvá a tárgyalóasztal mögött. Az egyik jó fejjel volt magasabb a másiknál. Körbenéztek, majd jobb ülőhelyt nem találván ráültek a kikészített asztalokra. Az emberiség képviselői így állni kényszerültek.
– Baltazár, mocskosul büdös van itt – jelentette ki az alacsonyabb idegen és jobb kezével befogta az orrát.
– Nyugi, nemsokára jobb lesz – nyugtatta a magasabb idegen.
Az emberiség képviselői udvariasan hallgattak.
– Na, az van, hogy el kéne innen takarodni – nézett rájuk a magasabb, akit Baltazárnak hívtak. – Egy disznóól, amit itt csináltak. Pfúj!
– A kertünkből – jegyezte meg az alacsonyabb még mindig befogott orral. – És majdnem teljesen megették az állatkertet maguk büdös, mármint szó szerint, büdös parasztok.
Az emberiség képviselői megrökönyödve nézték a két idegent, majd a vezetőjük megszólalt.
– Kedves idegenek. Nem értjük, hogy miről is van szó.
– Mert maguk ostoba, kulturálatlan jöttmentek. Hát hogy lehet így teleszemetelni egy kertet? Mennyi munka volt ezzel? Rengeteg. Erre maguk…
– Inkább én – vágott az alacsony idegen szavába a másik, majd az emberiség képviselőjéhez fordult. – Elnézést. A kertészünk nem szokott ilyen találkozókon részt venni.
– Még jó, hogy nem szoktam barbárokkal, állatokkal, büdös, bevándorló hordákkal beszélgetni. Az ilyeneket ki kéne irtani. Apropó erre van is permetezőszerem…
– Inkább én! – szólt rá most már erélyesebben Baltazár.
A kertész fújtatva csendben maradt. Nem eresztette el az orrát.
– Kedves idegenek, mi nem egészen értjük ezt az egészet – mondta az emberiség fő képviselője. – Ezt a földrészt már vagy ezer éve lakjuk. Előttünk ugyan tényleg barbárok voltak itt, de azóta mi, a kultúra, a fejlődés, a tudás képviselői vagyunk. Őslakosoknak tekintjük magunkat.
A magasabb és a kertész egyszerre nevették el magukat.
– Már elnézést, de most kiről beszél? – kérdezte Baltazár.
– Hát rólunk. Ennek a kontinensnek és a nyugati világnak…
– Mi az egész kertről beszélünk. Nem egy sarkáról.
– Mondom, hogy primitív barmok – jegyezte meg a kertész.
– És mi az, hogy maguk előtt barbárok voltak itt? Konkrétan maguk a barbárok. Ennél nagyobb barbárokat nem nagyon lehet elképzelni.
Az emberiség fő vezetője izzadni kezdett.
– Istenem, így még büdösebbek – hördült fel az alacsonyabb.
A magas ránézett, majd az emberiség képviselőire.
– Na, jó. Zárjuk rövidre. Nem szeretjük a bevándorlókat. Szétbarmolják a kertünket.
– Mi sem – bólintott az emberiség fő vezetője.
– Ez hülye – jegyezte meg a kertész.
– Az van – folytatta Baltazár –, hogy itt nem maradhatnak. Ez a kert a miénk, mi tettük széppé, maguk meg felszólítás nélkül beszivárogtak és elbarmolták. Nyilván azért, mert nem is értették, miről van szó.
– Én mondtam, hogy kell csigakerítés – jegyezte meg a kertész.
– Mi nem tettünk tönkre semmit. Nézzék meg! Az épületeink, a művészetünk, az értékeink, a hitünk…
– Jó, ez tényleg hülye – nézett a kertészre a magasabb idegen. – Ugye ezt nem gondolja komolyan?
– Mit? – kérdezte most már lucskosra izzadva magát az emberiség fő vezetője.
– Ezt a marhaságot?
– Melyiket?
– Az összest, maga jöttment senki. Egy: a kultúra, amit maga annak nevez, az még viccnek is rossz. Kettő: az épületek…
– Mennyi munka lesz vele, istenem – csóválta meg fejét a kertész. – Tele van vakondtúrással.
– Na meg az értékeik, hát, egy vicc. Maguknak nincsenek értékeik, mert ahhoz ész kéne, az meg ugye nem sok van, ezt maguk is beláthatják.
– Egyáltalán nincs nekik – dünnyögte a kertész.
– A hitük meg… Nézzen már körül, mit csináltak a kertünkkel?
Az emberiség vezetői megdermedve nézték a hatalmas idegeneket.
– És akkor…? – kérdezte puhatolódzva az emberiség fő vezetője.
– Hát mennek szépen vissza oda, ahonnan jöttek. Itt nem maradhatnak tönkretenni azt, ami még megmaradt.
– Vissza? – nézett rá megrökönyödve az emberiség fő vezetője. – Mi itt élünk.
– Elég nagy baj az, hogy idemenekültek.
– Az ember nem figyel öt percig és tessék – morogta a kertész. – Átmásznak a kerítésen.
– De nekünk ez a hazánk.
A két idegen újra felnevetett. A kertész még az orrát is elengedte egy pillanatra.
– Jó lenne, mi? De nem. Most szépen visszavisszük magukat oda, ahonnan jöttek.
– De gyorsan, mert nem bírom ezt a bűzt – mondta a kertész és újra befogta az orrát.
– Ahonnan jöttünk? Az hol van? – kérdezte reszkető hangon az emberiség fő vezetője.
– Gyorsan elfelejtették, mi? Mert olyan jó itt nálunk, mi? – hőbörgött a kertész. – Menekültek, persze. Én is ezt mondanám.
– Na, akkor mehetünk? – kérdezte a magasabb idegen.
– De hova?
– Természetesen a Marsra.
– A Marsra? De hát… ott nem lehet élni.
– Az a maguk baja. Itt nem maradhatnak.
– De uram…
– Mondom, hogy nem. Itt nem malackodhatnak tovább.
– Undorító – csóválta fejét a kertész.
– Menjenek szépen vissza oda, ahonnan jöttek. Ott aztán azt csinálnak, amit csak akarnak. Mi nem szólunk bele – mondta a magasabb idegen, szépívű szemöldökét még magasabbra húzta és a kertészre nézett, aki egy kis szerkezetet vett elő a farzsebéből.
– De… akkor az emberiség…
– Leszarom – mondta a kertész és megnyomta a gombot.
Az emberiség vezetői, és amúgy az egész emberiség abban a szempillantásban eltűnt a föld felszínéről és a bolygó fölötti hajóban tért magához újra. A legtöbben visítottak, amikor a hajó elindult a Mars felé. Senki sem hallotta.
– Jó. Most akkor takarítunk és szellőztetünk – mondta a kertész és a magasabb idegenre nézett, aki sóhajtott egyet.
– Én egy kicsit sajnálom őket.
– Ja. Én is. De azért a csigakerítést felállítom, hogy a bevándorlóidnak ne jusson többé az eszébe egy ilyen túra.
– Nyilván, bár kétlem, hogy egyáltalán látjuk még őket – bólintott a magasabb és feltornázta magát az asztalról.
– Annál jobb.
– Egyébként nem bevándorlók, hanem menekültek.
– Felőlem. A lényeg, hogy ne itt legyenek – vont vállat a kertész és valamit ügyködni kezdett a kezében villogó szerkezeten.
– Ja, az igaz – biccentett Baltazár és köddé vált. Valójában ő sem bírta a büdöset.
*
Június 20. A menekültek világnapja.
**
Kedves Olvasóm!
Nyitva van a Közösségi Olvasók Társasága! 
Egy olyan közösség, akik tagságukkal lehetővé tették/teszik, hogy egy író írhasson mindenki számára. Most te is ezért olvashattad el ezt a történetet.
Ha fontosnak véled, hogy támogass egy írót, aki mindenkinek ír, tedd meg a tagságoddal.
Hetente 5 írást kapsz kettő helyett. És persze azt a 1080 novellát, néhány hosszabb kisregényt is, melyek eddig megjelentek.
írást kapsz kettő helyett. És persze azt a 1080 novellát, néhány hosszabb kisregényt is, melyek eddig megjelentek.Köszönöm!
Varga Lóránt
Közösségi író
Link a kommentben.
Elemzési adatok és hirdetések megtekintése
Bejegyzés kiemelése
Az összes reakció:
31
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Mindenki Augusztusz bácsija(4)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)