A szám vége úgy csörömpölt, mint egy konyha ebédidőben.
Brian gyomra megkordult.
– Ezt a számot azoknak küldjük, akik ritmusra szeretik kanalazni a levest – kurjantotta el magát az énekesük. Brian próbált jobb jelzőt kitalálni rá, de bármennyire is törte a fejét a „pimasz suhanc” jutott csak eszébe.
– Na? – sandított barátjára és asszisztensére mosolyogva.
– Ez iszonyatos! – vont vállat Alister.
– Szerintem nem. Vagyis, igen, de akkor is. Mocorog a gyomrom.
– Az lehet hasmenéstől is. Vagy attól, hogy nem bírod ezt az iszonyatos káoszt.
Brian nem válaszolt. A hasára figyelt. Nem is a gyomra mocorgott. Lejjebb, valahol a köldöke alatt érezte azt a gombócot, ami nem hagyta nyugodni. Kényelmetlen, sürgető érzés volt, mint amikor az ember érzi, hogy elfelejtett valamit, de nem tudja, hogy mit. Ez az! Sürgető!
– Sürgető! – suttogta maga elé.
– Menj ki Brian. Be ne csinálj itt nekem! – nevetett fel Alister.
– Nem. Nem úgy.
A négy suhanc elköszönt, és eltűnt az öltöző irányába. Az érzés erősebbé vált. Mozdulni kell. Most azonnal, mozdulni kell, mert…
– Köszönjünk be hozzájuk, és beszéljük ezt meg.
– Minek? – nézett rá Alister őszinte megrökönyödéssel.
– Mert csak!
– Bocs! – vont vállat Alister.
Az öltöző előtt futottak össze a bandával.
– No és, mit keres itt egy ilyen nagy ember? – kérdezte messziről az egyik nyikhaj.
– Semmit. Csak beugrottunk.
– És?
Ez az „és” volt az, ami meggyőzte. Egy buta kis szó? Semmi, pár betű. A nyikhaj szeme csillogott és a csillogásban nyoma sem volt kételynek, de még csak kérdésnek sem. „És?” Mintha azt mondta volna, hogy „Mi tartott ennyi ideig? Egy kicsit csipkedhettétek volna már magatokat”.
Elmosolyodott. „És?” Tudta, hogy soha többé nem fogja elfelejteni ezt a pillanatot. A köldök alatti tompa nyomás világossá, vörössé és sárgává vált, kiterjedt és szétáradt a folyosón. Senki sem vette észre, csak ő. De ő látta, hogy ez a hatalmas hullám, mely az ő testéből indult el, szétterül a város fölött, majd szédítő gyorsasággal áramlik szerteszét a szigeten, át a csatornán, a tengeren, az óceánon, és egyre erősebb, nagyobb hullámokat vet, elér más kontinenseket, majd minden egyes földrészt betakar és átszínez.
Ő pedig mindezt egyetlen szempillantás alatt látta. Belőle indult, de mégsem az ő része volt. Az „És?”-ből táplálkozott, pontosabban abból a srácból, aki kimondta.
– Jó volt. Na, viszlát! – intett Alister, megfordult és elindult kifelé, ő pedig szó nélkül követte.
Egy közeli vendéglőben ebédeltek.
– Kellenek! – mondta a leves után.
– Főnök, te meg vagy őrülve.
Brian kinézett az utcára. Minden kék, sárga, vörös színben pompázott.
– Kellenek! – suttogta Brian.
*
60 évvel ezelőtt!
1961. november 9-én (hétfő) találkozott először Brian Epstein és a Beatles a Cavern Club nevű liverpooli szórakozóhelyen délidőben rendezett koncerten.
1961. december 3-án. A találkozóról Lennon, Harrison és Best azért késett, mert egy másik kocsmában iszogattak, McCartney pedig ezért, mert későn kelt és inkább fürdött egyet. Epstein bár mérges volt, de megtudta, hogy a csapatnak nincs menedzsere.
Amikor aláírták Epsteinnel a szerződést, McCartney, Harrison és Best még nem töltötték be a 21-et, így szülői engedély kellett az aláíráshoz.
Bár Epstein nem volt gyakorlott zenekarok menedzselésében, de fizette a költségeket és mindent megtett, hogy a banda előrébb léphessen. Koncerteket, lemezszerződéseket próbált meg tető alá hozni, de a nagyobb lemeztársaságok Columbia, Pye, Philips, Oriole, Decca mind elutasította.
1961. december 13-án meghívták újra a Decca képviselőjét, melynek nyomán 1962. január 1-én egy meghallgatáson vettek részt a Deccánál.
A cég egy hónap múlva elutasította őket, de Epstein kitartott. A Decca felvételeket elvitte az EMI-hoz, akik (bár tetszett nekik a felvétel) nem akartak szerződni. Attól viszont féltek, hogy Epstein a többi szerződését is elviszi tőlük, így végül rábólintottak a Beatlesre. „Veszteni semmit nem veszthetünk”, gondolták. A szerződés szerint a Beatles minden eladott lemez után 1 penny-t kapott (tagonként egy negyed penny-t). Nyáron megkezdték a munkát az Abbey Road Studios-ban, immár Ringo Starral (a stúdió nyomására Epsetin kirúgta Best-et).
1962. október 5-én megjelent a „Love me do” és a Beatles eluralta a Föld bolygót.
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Mindenki Augusztusz bácsija(4)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)