A Don éjszakája

Belépett a kocsmába. Sokan voltak, és nem mindenkit szeretett az ismerősök közül, de ez nem vette el a kedvét. Ha akarta, ha nem, izgatott volt. Néhány zenész intett felé, de ő egyenesen Albanyhoz ment, aki a hegedűjét szokásos módon a lába mellé tette. Szerette Albanyt, mert pont úgy zenélt, ahogy ő írt.
– Halló, mi a kaja?
– Csülök – mondta Albany.
A vendéglőslány melléjük penderült, és amikor meglátta, hogy ki ül az asztalnál, összecsapta a kezét. Mondott valamit csehül, ami valószínűleg elismerés lehetett.
– Van csülök? – kérdezte Albany németül.
– Ja! – hebegte a lány és eliramodott.
Bor is lett. Nem is kevés.
Albany a nőkről beszélt, és arról, hogy megbízhatatlan mind, de nem lehet nélkülük élni, pedig jó lenne, aztán ahogy fogyott a bor, rátért a bűnös életre, az anyjára és arra, hogy nem szeret otthon lenni, pedig Hedvig mindig kedves vele.
Ő csak hallgatta, ahogy mindig. Szeretett beszélni, de Albany társaságában erről szó sem lehetett. A csülök elfogyott, és kint már tizenegyet harangoztak.
– Te figyelj! – sutyorogta Albany. Már jócskán meglátszott rajta a bor.
– Mi van?
– Miért nem vallja be?
– Mit?
– A bűneit. Miért? Mármint Don.
– Tudom, hogy kiről beszélsz.
– Akkor a választ is tudod.
– Tudom.
– Na, akkor ki vele. Mert tudnod kell, hogy nem szeretem úgy a végét. Magamra emlékeztet. Szóval miért nem?
– Mert őszinte.
– Mert őszinte? – nézett rá Albany meglepődve.
– Igen. Ez a darab őszinte és benne a Don is őszinte. Mert vagy őszinte valaki, vagy bűnbánó. A kettő együtt nem megy. Nincs az az ember, aki mindent, de mindent megbán a tetteiből. Mindig van benne egy kis kosz, egy kis eldugott sarok, amit nem takarít ki, amire csak rámondja, hogy bocsánat. És a Don ezt tudja. És azt is tudja, hogy a vendég is tudja. Akkor meg minek ez a színjáték, nem?
Albany elgondolkodott.
– Még valamit? – kérdezte a lány.
– Még egy kis bor jól jönne.
– Hozom!
– De gyorsan! – vigyorgott Albany, és megpaskolta a lány fenekét. – Most mi van? Őszinte voltam.
– Csak eszembe jutott Hedvig. Otthon is el lehet jutni a pokolra, nem kell ahhoz lefelé menni.
Albany csúnyán nézett, de látszott rajta, hogy nem haragszik.
– Szóval szerinted, ha őszinte vagy, akkor nem lehetsz bűnbánó.
– Nem. Nyilván vannak dolgok, amiket megbán az ember, de mindig van valami, amit kihagy. Mert nem igazán bánja, mert valójában neki volt igaza, hülye volt a másik, mert nem is tartotta bűnnek azt a valamit. Teljes bűnbánatra csak az képes, aki feladja magát úgy, hogy soha többé nem akar visszatalálni oda. Talán a halál előtt. Talán. De akkor sem biztos. De nekünk, akik még tovább élnek, vagy legalábbis szándékoznak még élni, nekünk soha nem lehet teljes. Szerintem. És ilyenkor jobb őszintének lenni. Egy hazug megbánás soha nem lehet üdvözítő.
– Mit csinálsz te itt?
Constanze állt az asztal mellett. Úgy tűnt, hogy nincs jó kedvében.
– Édesem… – kezdte, de nem jutott tovább.
– Ne édesemezz itt nekem! Mit csinálsz itt éjfél előtt fél órával?
– Beszélgetek Albanyval.
– Beszélgetsz? Egyébként, hello Albany!
Albany félénken biccentett.
– Beszélgetek. Minden rendben.
– És a nyitány? – kérdezte a Constanze.
– Mi van vele?
– Kész?
– Ja… teljesen elfelejtettem.
– Elfelejtetted? És én ezt elhiszem neked?
– Persze, drágám.
– Nem, nem hiszem el. Te nem felejtetted el, csak nem érdekel, mert mindent az utolsó pillanatra hagysz. És én ezt utálom. Nagyon utálom.
– De édesem. Bocsánat! Igazad van. Tényleg, ne haragudj rám.
Letérdelt.
Constanze hidegen nézett rá.
– Nem. Nem veszem be. Állj fel, és irány haza. Addig nem fekszel le, míg kész nincs a nyitány – mondta és elindult a kijárat felé.
– Látod, ennyit ér az őszintétlen bűnbánat. Bármelyik nő átlát rajta. Most képzeld el, hogy mit tenne egy kőszobor.
*
1787. október 29-én (234 éve) mutatták be Prágában Mozart Don Giovanni című operáját. Az előadást maga Mozart vezényelte és a zongorán is ő játszott. A nyitányt, mely az operához méltó módon szintén remekmű (Søren Kierkegaard hosszan taglalja, hogy az opera a világ legnagyszerűbb művészeti alkotása), Mozart szokásának és zsenijének megfelelően a bemutató előtti éjjel írta meg.