Beült a kocsiba. Szigorúan hátra. Még nem volt elég magas. Megvárta, hogy apja is beüljön, és csak akkor merült bele a gondolataiba, amikor a kocsi nekilendült a forgalomnak.
– Miért vagy ilyen hallgatag? – kérdezte az apja.
– Nem vagyok.
– Mintha anyád hallanám. Ha nem vagy hallgatag, akkor beszélj.
– Mit?
– Mi volt az iskolában?
– Semmi.
– Semmi? Olyan nincs, hogy semmi.
– Fogalmazást kell írnunk az életről.
Az apja felnevetett. Fogalma sem volt arról, hogy ez miért vicces. Kinézett az ablaküvegen. Más világ. Ott mindenki boldog.
– Este nem maradhatsz nálam – mondta az apja.
– Miért?
– Ezt anyádtól kérdezd.
– Jó.
– Azért, mert anyád nem bírja elviselni, ha valaki jól érzi magát. Mert anyád egy szörnyeteg, aki legszívesebben ketrecben tartana mindenkit. Mindenkit. Téged is.
– Aha.
– De ne félj. Majd egyszer kiszabadulsz, ahogy én is. És akkor majd jobb lesz. Persze nem biztos. Lehet, hogy addigra teljesen megnyomorít majd, ahogy engem is, az a boszorkány. Az a …. – Az autó hevesen váltott sávot. – Egy vérszívó. Egyszerűen nem tudom, hogy voltam képes egy percig is kibírni mellette. Komolyan mondom, egy börtönben is jobb, mint vele élni. De nem baj. Ne aggódj. Téged szeret. Én is.
Csend lett. Ránézet az apjára, a visszapillantó tükrön keresztül. Mozgott a szája. Még mindig mondja, csak nem szavakkal.
Az autó hevesen fékezve állt meg a ház előtti üres parkolóhelyen. Megzökkent a feje.
– Bocs, kölyök.
Megvonta a vállát és kiszállt a kocsiból.
– Te normális vagy? – kiáltott a kapualjból a kocsi felé az anyja. – Eszelős hülye!
– Te csak ne pofázz! Na szia, kölyök.
Ezzel meg is beszélték a megbeszélni valót. A kocsi elhúzott, ők pedig beszálltak a liftbe, ami éppen működött.
– Na, mivolt apáddal. Féltél vele?
– Nem.
– Nem baj, ha féltél. Egy idióta. Én állandóan féltem mellette. De ne aggódj, nem kell vele lenned, ha nem akarsz. És jobb, ha nem is akarsz. Ostoba barom. Csak rosszat tanulhatsz tőle. Felelősség. Semmi. Becsületesség, semmi. Gerinc – az anyja felnevetett – na aztán olyasmit nem is ismer. Soha ne állj szóba ilyen emberrel. Megértetted? Ígérd meg! – A lift zökkent egyet. – Persze azért szeret téged. Ezt tudnod kell. Én is szeretek.
– Aha – mondta, és kiléptek a liftből.
A vacsoráig még volt idő. Az anyja mormogva főzött valamit a konyhában. Nem volt kedve odamenni. Sehova sem volt kedve menni. Talán meg kéne írni azt a fogalmazványt. Elővett egy papírtlapot. Géppel tilos volt írni. Ez hülyeség, de ha ez van. A fehér lapra meredt. Kicsit szánalmasnak tartotta, hogy csak a házfeladat megírásához van kedve. Ez nyomor. Aztán írni kezdett.
– Milyen az élet? Hát… Szerintem elég szar…
*
Február 12. Vörös kéz napja.
A vörös kéz napja (angolul Red Hand Day vagy International Day against the Use of Child Soldiers),[1] az ENSZ által szervezett ünnepnap, amelyet minden év február 12-én tartanak. Ezen a napon a politikai vezetőket felhívják arra, hogy mellőzzék vagy hagyják abba a gyermekeknek a háborúkban illetve fegyveres konfliktusokban való részvételét.
