Árulás

Megálltak a kocsival. Richard egész úton szótlanul bámult ki az ablakon. Valami nyomta a fia lelkét és ez Margaretben kényelmetlen érzéseket növesztett. Richard már az iskolából is borongósan lépett ki és az irodáig megtett úton egy szót sem szólt. Margaret nem tudta, hogy ilyenkor mit kellene tennie. Ha magából indult volna ki, akkor csendben marad egészen addig, míg a gyerek önszántából nem rukkol elő a dologgal. De Richard William gyereke is volt, aki szinte esdekelt azért, hogy valaki megnyissa a csapokat. Richard pedig valahol középen állt. Hol sikerült kipiszkálnia a gyerek bánatát, hol ezzel kifejezetten csak hátráltatta a megoldást.

A parkoló majdnem üres volt. Éppen ott álltak meg, ahol ő, Kathren és Ann megszámlálhatatlan órákat töltöttek el pusmogással és lányos játékokkal. Az épület, melynek tövében leparkolt, régen iskola volt. Most éppen a játszótér egyik nevezetes sarkán próbálta autójában ülve kitalálni, hogy fiának lelkét milyen féreg rágja. Felnézett az irodára. A sors különös fintora, hogy pontosan abban a teremben, ahol lányként annyi kemény órát töltött tanulással, most talán még több és meg keményebb időt tölt munkával. Az épület változott, ő pedig szinte semmit. Van olyan, hogy egy ház birtokolja az embert és nem fordítva? Ha van, ha nincs, nála ez a helyzet, és ha így mennek a dolgok, akkor mire meghal, addigra az irodája temető lesz, és ő ott hever majd örök nyugalomban, ahol valamikor régen az iskolapadja volt.

– Richard, várj meg itt. Felugrok egy aktáért. Öt perc az egész.

– Anya! – szólalt meg Richart.

Margaret szívéről egy zsáknyi kő zúdult le.

– Tessék, Richard.

– Mi az árulás? Azt hiszem, hogy tudom, de lehet, hogy nem.

Margaret nagyot nyelt. Nem készült szemantikai elemzésre.

– Az árulás? Miért kérded?

– Peter azt mondta, hogy áruló vagyok. Szerintem nem, és most már nem tudom, hogy tényleg az vagyok-e – mondta egyszuszra Richard.

– Értem. És miért mondta, hogy áruló vagy?

– Az most mindegy. Mit jelent az, hogy áruló?

Margaret érezte, hogy össze kell szednie magát.

– Hát figyelj. Ez nem is olyan egyszerű fogalom. Nézzük csak. Elárulni csak valamit lehet.

– Mit?

– Valamit vagy valakit.

– De hogyan?

– Úgy, hogy olyat teszel, ami ellene van.

– Ha bokán rúgok valaki vagy valamit az árulás?

Margaret felnevetett.

– Nem. Rosszul fogalmaztam. – Egy sebességgel feljebb váltott az agya és ez tetszett neki. Régen még mindig ezen a fordulatszámon pörgött. – Az árulás valójában egy szövetség felbontása.

– Szövetség?

– Igen. Szövetség azt jelenti, hogy valamihez kötődsz. Mondjuk egy focicsapathoz. A lényeg, hogy kapcsolatban vagy vele, szereted. Szereted a City-t, nem?

Margaret tudta, hogy a gyerek ölni is képes lenne a Leicester-ért.

– Nagyon.

– Szuper. Ez egy szövetség. Te alakítottad ki, amikor megszeretted őket. Eddig érthető?

– Nem tudom – mondta elgondolkodva Richard.

– Folytatom. Vannak emberek is, akikkel szövetséget lehet kötni. Ilyen szövetség például a barátság. Peter a barátod.

– Csak volt.

– Jó, vegyük úgy, hogy időlegesen már nem az, de egyébként igen.

Richard biccentett egyet, hogy ez ellen nincs kifogása.

– Mit jelent az, hogy Peterrel szövetségben vagytok?

– Haverok vagyunk.

– Igen. De az mit jelent?

Richard megvonta a vállát. Margaret mosolyogva folytatta.

– Azt, hogy kitartotok egymás mellett, segítitek egymást, és főleg, hogy elfogadjátok egymást. Ha ő akar valamit, akkor abban te segítesz. Ha neki fontos valami, akkor az neked is fontos. Örülsz, ha örül, és fordítva. Szövetség. Közös kötelékek.

Richard elgondolkodva bámult ki a kocsi ablakán. John intett feljük a kocsijában szállva. Margaret visszaintett, de nem hagyta magát elkalandozni a témától.

– És az árulás? – kérdezte Richard.

– Az árulás az, amikor olyasmit teszel, ami a szövetséget felbonthatja. Például nem segítesz neki, abban, amit el akar érni. Vagy olyasmit gondolsz, ami az ő gondolataival ellenkezik. Vagy olyasmit teszel, amit ő nem tenne meg. Bármi, ami az eddigi szövetséget felszakítja. Várj, ez túl elméleti. Tegyük fel, hogy te átállsz a Tottenhamhez!

– Anya! – hördült fel Richard.

– Csak tegyük fel. A lényeg, hogy olyasmit csinálsz, ami az eddigi szövetséget felbonthatja. Azt, ami eddig közös volt köztetek, azt széttöri. Szóval, tettel, cselekedettel. Amikor ez kiderül…

– Mármint mi?

– Az, hogy te olyasmit teszel, gondolsz, szeretsz, ami szétszakítja a szálakat, ami ellene van annak, amit eddig együtt csináltatok, szerettetek, gondoltatok. Amikor ez kiderül, az maga az árulás. A szövetségben lévők megtudják, hogy te már nem az vagy, aki a szövetségben voltál. Már nem kötnek össze szálak velük, mert te elszakítottad azt. Ekkor válsz árulóvá.

Richard hosszasan elgondolkodott a hallottakon. Margaret úgy döntött, hogy míg a fia megemészti a dolgot, addig gyorsan elintézi azt a kis utat az irodába, de amikor az ajtókilincshez nyúlt volna Richard újra megszólalt.

– Anya!

– Tessék.

– Az árulás rossz dolog?

Margaret megütközött a kérdésen, de nem vágta rá a választ. Richarddal óvatosan kellett bánni. Okos gyerek volt, mint az apja, és soha nem gondolkodott felületesen.

– Annak igen, akit elárultál. Mivel felbontottad a szövetséget, ezért te rossza dolgot tettél.

– De csak neki.

Margaret elmosolyodott. Szívét melegség járta át. Az ő fia. William fia.

– Igen. Egy áruló csak azoknak áruló, akiknek a szövetségét elárulta.

– Másnak nem?

– Másnak nem. Ha nincs szövetség. Nincs árulás. Előbb közös szálak kellenek, hogy valamit el lehessen szakítani. Ha nincs közös szál, nincs árulás.

Richard komolyan bólintott egyet.

– Jó. Akkor már csak egy kérdésem van.

– Az jó, mert még boltba is kell mennünk. Hallgatlak!

Richard megválogatva szavait, lassan, óvatosan tette fel a kérdést.

– Anya! Rossz dolgokat is el lehet árulni?

– Ezt hogy érted? – kérdezte Margaret, bár pontosan tudta, hogy mire gondol a fia. Mindig meglepődött a gyerek érettségén. Érezte, hogy gyomrában valami megremeg.

– Ha a szövetség valami rosszban, valami gonoszban szövetség, akkor is áruló az, aki ezt felbontja?

Margaret mélyen fia szemébe nézett.

– Igen, Richard. Hiszen tönkretetted a szövetséget.

– De ők a gonoszok.

– Attól még elárultad őket. A szemükben áruló vagy.

– És mások szemében?

– Richard, gondold át logikusan.

A fiú biccentett egyet, majd néhány másodperc múlva újra megszólalt.

– Attól függ, hogy velük milyen szövetségben vagyok.

– Na, ez a beszéd – mosolyodott el Margaret. – A szövetségek, Richard. Azok tesznek hőssé vagy árulóvá. Jól válassz szövetséget. Lehetőleg olyat, amit nem kell valami miatt majd egyszer felbontanod.

– És ha tévedek és véletlenül rosszat kötök?

– Akkor lehet, hogy áruló leszel. És lehet, hogy mások mégis hősnek látnak majd. Az árulás is, Richard, mint minden más, relatív. Sokan hiszik, hogy nem az, pedig igen.

– Akkor lehetek akár bátor áruló is?

– Lehetsz. Néha az áruláshoz sokkal nagyobb bátorság kell, mint a maradáshoz. És a megfutamodáshoz is. Néha pedig a hős nem tesz semmit és ezért lesz hős. Most pedig felmegyek az aktáért. Ha van még kérdés, akkor azt majd utána. Még boltba is kell mennünk.

Margaret kiszállt a kocsiból, és becsukta az ajtaját. Enyhén szemerkélni kezdett az eső. Egy pillanatra felnézett az osztályteremre, mely most éppen az irodája volt. Bent égett még a villany. Nyilván Christopher túlórázik. Már ment volna, amikor meghallotta a suttogást. Körbenézett, de nem látott senkit. Bent Richard gondolataiba temetkezve bámult ki az ellenkező oldalon. Némán figyelt. Egy ideig csend volt, majd újra meghallotta.

„Árulás! Árulás! Árulás!”

A szavak a talpa alól jöttek. Letérdelt az aszfaltra, ifúságának játszóterére, ahol annyit, de annyit pusmogott a lányokkal.

„Árulás! Árulás! Árulás!”, súgta valami a föld alól.

– Anya! – mit csinálsz? – nyitotta ki az ajtót Richard.

Margaret felnézett a fiára. Most éppen nem hallotta a hangokat.

– Semmit. Vagyis, leejtettem valamit.

– Mit?

– Nem érdekes. Mindjárt jövök.

Talpra pattant és elindult a bejárat felé.

„Árulás! Árulás! Árulás!”, súgta a hang a beton alól.

– Vagy tudod mit? – fordult meg a kapuból. – Húzzunk innen. Az akta ráér. A végén még eláruljuk a vacsorát, ha nem lesz nyitva a bolt.

Richard mosolyogva biccentett egyet.

A beton csillogóssá vált az egyre komolyabbá váló esőtől.

*

1485. augusztus 22-én halt meg III. Richard (Shakespeare híres királydrámájának hőse)

A csatában ellensége Henry Tudor áttörte a vonalait, legfőbb szövetségese nem bukkant fel a csatamezőn. Richárd kétségbeesett lépésre szánta el magát: legközelebbi embereit maga mellé véve támadást intézett Tudor ellen; leszúrta zászlóvivőjét, William Brandont, és egészen közel került ahhoz, hogy Tudorral is leszámoljon. Ekkor azonban egyik szövetségese az ellenfél oldalán jelent meg a csatamezőn; emberei körülvették, majd megölték Richárdot. A király utolsó szavai állítólag ezek voltak: „árulás, árulás, árulás!” Halálának hírére serege szétszóródott. Richárd volt az utolsó angol király, aki csatában vesztette életét. Hagyományosan halálával számítják Angliában a középkor végét.