Anna a felhőben

– Barnabás bácsi, többet nem vezethet egyedül – jelentette ki a rendőrnő.
Az autó még ki sem kanyarodott az utcából, mikor lekapcsolták. Barnabás bácsinak két szerencséje is volt egyszerre. Az egyik, hogy a háztól megtett mintegy harminc méter alatt nem gázolt el senkit. A másik az, hogy az ellenőrzést a szomszédban lakó éppen szolgálatot teljesítő fiatal rendőrlány végezte.
– De jól megy – tiltakozott az öreg.
Az autó mellett álltak.
– Barnabás bácsi, ez nem megy jól. Veszélyesen tetszik vezetni. Az autó fedélzeti egysége vészjelet küldött nekünk már akkor, amikor ki tetszett állni a garázsból.
– Az képtelenség. Én be sem kapcsoltam azt a vacakot.
– Nem kell bekapcsolnia. Magától is bekapcsol, ha valami hiba történik.
– De nem volt hiba, kislány.
– Éppen hogy volt. Neki tetszett menni a garázsajtónak.
– Csak lekoccoltam.
– Neki tetszett menni – zárta le a vitát a rendőrnő, akit Barnabás bácsi kislánynak látott, holott arccal már a negyven felé menetelt. – Én most visszavonom az önálló vezetői engedélyt, jó?
– Nem jó.
– Barnabás bácsi, tulajdonképpen nem kérdeztem ám komolyan. Akkor is bevonom, ha nem örül neki.
– Maga nem szeret.
– Dehogynem! Imádom a bácsit. Éppen azért vonom be most az engedélyt, hogy még a jövőhéten is átmehessünk magához játszani.
– Paulácska, inkább ne vonja be! Majd vigyázok – hunyorgott Barnabás bácsi a rendőrnőre, aki elnevette magát.
– Barnabás bácsi most éppen blöfföl. Pont úgy, ahogy pókerben szokott.
– Istenemre, hogy nem – emelte égnek kezét az öreg.
– Már mindegy. Ezt a partit én nyertem – nézett fel a kettejük között lebegő terminálról Paula. – Az engedély ezennel nem érvényes.
– Mármint?
– Mármint nem vezethet többé egyedül autót. Vége a kalandozásoknak. Ettől a perctől kezdve már biztonságosan utazik.
Baranbás bácsi az autóra nézett, majd újra Paulára, végül ismét az autóra.
– Paulácska, akkor most nem ülhetek vissza? Közértbe kell mennem.
A rendőrnő mosolyogva ingatta a fejét, majd megkerülte az autót, kinyitotta az anyósülés ajtaját és behajolt az autóba. Az öreg szótlanul nézte a jelenetet, és arra gondolt, hogy ha negyven évvel fiatalabb lenne, akkor most komolyan vissza kellene fognia magát.
– Bekapcsoltam az asszisztot – bukkant fel újra az autóból a rendőrnő. – Innentől semmi dolga Barnabás bácsinak, csak annyi, hogy beül, bemondja a címet, és az autó már megy is, ahova csak kívánja.
– Persze, és elvisz valami hülye közértbe a kedvenc boltom helyett.
– Melyik a kedvenc boltja?
– A pályaudvarnál van.
– Akkor mondja azt, hogy a pályaudvarra akar menni. De ha elmagyarázza neki, hogy a pályaudvar közelében van egy bolt, akkor azt is megérti ám. Manapság már nagyon okosak ezek a kis asszisztok. Bátorság, Barnabás bácsi! Menni fog ez. Higgye el, két hét és eszébe sem jut majd tekergetni a kormányt.
– Azt kötve hiszem, kislány – morogta az öreg.
Paula csípőre tette a kezét. Barnabás bácsinak most másodszorra jutott eszébe, hogy fiatalabbnak kéne lenni.
– Barnabás bácsi! Ha akarja, nyugodtan tekergetheti a kormányt, csak ne keseredjen el, hogy nem arra megy majd az autó.
– Nem csinálok hülyét magamból, Paulácska!
– Nagyon helyes! – tette kezét az öreg vállára a rendőrnő. – Most mennem kell, maga pedig szokjon hozzá a kényelmes utazáshoz. Megérdemi, Barnabás bácsi.
Paula tréfásan tisztelgett, majd a kocsija felé indult.
Barnabás bácsi pedig beült a kormány mögé.

– Kedves Barnabás! Üdvözli önt az Autó Assziszt, rövidebb nevén, AtA. Hová kíván menni?
– A pokolra! – dörmögte Barnabás. Ha akarta, ha nem, haragudott Paulára.
– Pokol. A közelben három Pokol nevű céget találtam. Felsorolom a lehetőségeket.
– Ne sorold!
– Felsorolás leállítva. Hová kíván menni, Barnabás?
– Te mindig így beszélsz?
– Az AtA számos személyre szabható funkcióval rendelkezik. A hangbeállításokhoz kérje a hangbeállítás menüt.
– Hangbeállítás – mondta Barnabás.
– Hangbeállítások. Női hangok. Férfi hangok. Gyerek hangok.
– Női hangok.
– Fiatal női hangok. Középkorú női hangok. Idősebb női hangok. Személyre szabott női hangok.
– Személyre szabott női hangok – billentette félre fejét Barnabás bácsi.
– Ancsi, Ancsika, Bea, Bálintnéni, Bubinka, Bárkány néni szomszéd…
Barnabás bácsi hosszú másodpercekig nem fogta fel, hogy mit hall. Megrázta a fejét, majd újra megrázta, miközben az autó életének nőit sorolta fel szenvtelen hangon.
– Anna! – bökte ki végül remegő hangon.
– Anna néni, szomszéd, Anna, anyós, Anna, feleség… – válaszolt a gép.
– Anna, feleség.
– Szia, Barnabás! – szólalt meg Anna a kocsiból. – Hová megyünk?
Barnabás bácsi elsírta magát. Utoljára tizenkilenc évvel ezelőtt hallotta ezeket a szavakat.
– Anna, te vagy az?
– AtA vagyok, az autó asszisztod – mondta Anna.
– De hogyan? Hogyan beszélsz Anna hangján?
– Anna, feleség, felhőbe töltött adatbázis megnyitásával lehetőség van a kiválasztott személy hangjának elérésére.
Kint erősen tűzött a nap, de Barnabás bácsi egészen máshol járt. Szemei előtt lejátszódtak az utolsó évek. A nyaralás, amikor utoljára autóztak el Annával a tengerhez. Aranyidők voltak, amikor minden percet kihasználnak valami jóra, mert nem a percek, de a pillanatok is számítanak. Boldogok voltak. Anna házsártoskodott, ő pimaszkodott, és mindketten tudták, hogy persze ez csak egy játék, sőt, inkább szertartás, mely összeköti őket az idők végezetéig. Csakhogy az idők vége hamar jött el. Túl hamar.
– Barnabás, hová menjünk? – tépte szét az emléket Anna.
– Még sehova! – törölte meg szemét Barnabás. – Anna!
– Tessék, Barnabás!
– Vannak további személyre szabható beállítások?
– Vannak, Barnabás.
– Mármint Annán belül?
– Vannak, Barnabás.
– Anna emlékei? Mármint Anna a felhőben…
– Anna, feleség, felhőben tárolt adatai elérhetőek.
– Hozzá tudnál férni?
– Anna, feleség, felhőben tárolt adatai hozzákapcsolva a profilhoz.
Barnabás bácsi nagyot nyelt. Az autó hallgatott, ő pedig nem mert megszólalni. A kocsi mellett egy automata kukásautó pöfögött el nagy zajjal. A kukásautók soha nem lesznek halkak, míg világ a világ.
– Anna! – szólalt meg végül halkan Barnabás bácsi.
– Mi van, öreg? – válaszolt Anna.
Ő volt. Az ő Annája. A morgós, kedves, szép Anna.
– Tudod, hogy hol fagyiztunk régen?
– Persze, hogy tudom. Ne nézz hülyének! Annyira nem vagyok öreg, mint te.
Barnabás bácsi hónalja alatt meggyűlt a veríték.
– Elviszel oda?
– Persze – válaszolt Anna, és az autó azonnal kiforolt az útpadka mellől.
Rákanyarodtak a főútra, és a beváros felé vették az irányt.
– Hogy vagy mostanában, öreg? – kérdezte Anna.
– Mi az, hogy mostanában?
– Tizenkilenc éve nem találkoztunk.
– Mi? – hördült fel Baranbás bácsi.
– Tizenkilenc éve nem dumáltunk. Csak történt veled valami azóta.
Barnabás bácsi kibámult az ablakon. Hevesen dobogott a szíve. Annával beszél. Vagyis egy autóval, aki Annát használja. Anna emlékeit, az ő hangját, modorát, minden részletet, ami Annát Annává tette.
– Na? – szólalt meg Anna.
– Inkább mesélj te!
– Jó, ha akarod! – mondta Anna. Barnabás bácsi mosolyt érzett a szavak mögött. – Amióta meghaltam, sok minden történt.
– Állj! – kiáltott fel Barnabás bácsi.
– Mi van? Nem akarsz fagyizni?
– Mi az, hogy „amióta meghaltam”?
Anna csak néhány másodperc múlva válaszolt: – Öreg, ugye tisztában vagy azzal, hogy meghaltam? Remélem, nem hülyültél el ennyire.
– Anna, te vagy az?
– Ki más lennék?
– Az autó. Az az assziszt izé.
– Én az Autó Assziszt, AtA rendszere vagyok.
– Nem! Te Anna vagy, aki a saját haláláról beszélget velem.
– Anna vagyok, öreg, ki más lennék?
– Hát az autó.
– Én az Autó Assziszt, AtA rendszere vagyok.
Barnabás bácsi kinyitotta a száját, majd újra becsukta. Az autó ráhajtott a gyorsforgalmi sávok egyikére. Szélsebesen süvítettek a belváros felé. Míg ő vezetett, soha nem kockáztatott meg ilyen tempót.
– Anna! – szólalt meg hosszú percek után.
– Mi van, öreg?
– Mesélj a halálról.
– Hát, jár némi adatvesztéssel.
– Fáj?
– Nem. Csak az élet fáj, öreg. Egyébként nem nagy ügy. Ne izgasd magad miatta túlságosan.
– És aztán? Miután meghaltál, hová kerültél?
– A felhőbe, öreg, a felhőbe.
– A Mennybe?
Anna felnevetett. Jóízűen, kedvesen kacagott, mint ahogy azt az utolsó tengerparti nyaralásuk alatt oly sokszor tette.
– Mit nevetsz?
– Cuki vagy, öreg. Majd megérted.
Letértek a gyorsforgalmiról, és betetették magukat az égig érő házak közé.
– Anna, hol vagy?
– Itt.
– Ide tudnál jönni?
– Már itt vagyok. Éppen bennem ülsz.
– Te egy autó vagy.
– Én Anna vagyok.
– Te egy autó vagy.
– Én az Autó Assziszt, AtA rendszere vagyok.
Lassítottak.
– Anna!
– Tessék, öreg.
– Imola jól van?
– Persze. A felhőben mindenki jól van.
– És ott esik néha?
– Nem. De lehet csinálni esőt.
– Szeretem az esőt!
– Tudom, öreg.
Az autó megállt, az ajtaja kinyílt. Néhány lépésre tőlük hosszú sor kígyózott. Ez a fagylaltozó hatvan éve teltházzal üzemel.
– Itt várok, öreg – mondta Anna. – De két gombócnál nem vegyél többet, mert megfájdul a torkod.
– Legyen három.
– Kettő és nem több, vagy nem viszlek haza.
Barnabás bácsi kiszállt a kocsiból, és elindult a cukrászda felé, majd visszafordult: – Kérsz fagyit?
Az éppen becsukódó ajtó résén még hallotta, ahogy Anna felnevet.
Három gombócot vett. Csak megkönyörül rajta az öreglány. Az autó ajtaja mindenesetre kinyílt. Barnabás bácsi úgy vélte, hogy mostanában sokat fog autókázni.