Egyszer azokat is gőzgép hajtja majd

Amíg haladtak lefelé, alig beszélgettek. George a kezében szorongatta a lámpát. Úgy izzadt, mintha éppen a fékezősatuknál dolgozott volna. Eszébe jutottak fékezősatuk, és megremegett a lába.
Peter az út felén nem bírta tovább. Beszélni kezdett. Egyedül ő nem volt bányász hármuk közül. A bányászok nem csacsognak leereszkedéskor. Senki sem tudhatja, hogy nem éppen ez lesz-e az utolsó menet. A bánya néha visszakövetel némi anyagot, és lehet, hogy éppen aznap nyújtja be a számlát. A bányász ezért csöndben van leereszkedéskor. Kivéve Petert. Ő nem értette ezt.
– George, aztán ne kis lángon égesd, mert nem hisszük el.
– Akkora lángja van, mint eddig – válaszolt szűkszavúan George.
– Ha esetleg nagyobb lenne, akkor már egyenesen a mennybe is mehetnél ezzel a csodával, úgy világítana.
– A mennye’ ne viccelj! – jegyezte meg Hans, a bányamester.
Hans bátor ember volt. A bányászok merész teutonnak hívták a háta mögött. Hogy hogyan került ebbe a verembe, arról sok legenda szólt, de szinte biztos, hogy egyik sem volt igaz. Hans mindenesetre már tizenöt éve volt bányamester, és ha a bánya nem szól bele, akkor még legalább tizenötig az is marad.
– Nem az a menny, Hans úr, hanem a másik, a földi menny – próbálta menteni a helyzetet Peter. – A földi menny, az a hely, ahova a mi öreg George-unk kerül, ha ez a kis alkalmatosság megállja a helyét.
– Megállja, az má’ biztos – mordult egyet Hans. – Ha nem állja meg, akkor mi mind együtt megyünk az igazi mennybe.
– De nem megyünk. Mármint csak George. Ugye, George? Ha most minden rendben megy, akkor mi lesz? Merre tovább?
– Akkor m’ék a tudós társasághoz – mondta halkan George. – Onnan meg majd meglátyuk.
– És onnan meg jön a hírnév, meg a világmegváltás.
– Ez aztá’ nem váltja meg a világot – vont vállat George.
– Ezt csak ne képze’d – szólt közbe Hans. – Ez itten nagy dolog. Hatalmas. Nagyobb, mint a gőzgép, mer’ a gőzgép nem ment életet, ez meg ment.
– A gőzgépné’ nincs nagyobb – állt meg George.
Hans és Peter is megtorpant.
– Ne kicsinyítcsd má’ magad – mondta Hans.
– A gőzgép egy csoda. Azza’ még nagy dolgokat lehet elvégezni. Meghajt az mindent, higgyétek e’.
– Mindent? Már hogy mindent? – nevetett fel Peter.
– Mindent – zárta le a vitát George.
– Hát, ha majd meghajtja a Mancit a konyháról, akkor tényleg elhiszem. Addig nem.
– De hídd e’. Még a Mancit is meg fogja hajtani. De legalábbis arrább viszi kicsit – bólintott George határozottan.
A tárnákig már nem beszéltek. Csak Peter kuncogott, Mancit emlegette.
Az északi tárna felé kanyarodtak, majd a harmadik keresztállásban jobbra fordultak.
– Itten meg kéne gyú’tani – állt meg George.
– Hát akkó’ gyúcsd – bólintott Hans, és letette a földre a saját lámpáját.
Lábuktól felfelé szálló fénycsíkok hosszú árnyakat húztak a tárna falára.
Peter mellé tette a sajátját. A csönd és a sötétség nem jó párosítás.
– Na, mi van? – kérdezte Hans, de George-nak nem kellett válaszolni. A gyújtós lángra kapott, a kanóc égni kezdett. George összeszerelte a lámpatestet, rátette a borítást.
– Hát ehhez még köll egy lámpa, hogy jó fényt adjon – jegyezte meg Peter.
– Akkó’ majd kettőt visznek a fijúk – mondta Hans.
George felemelte a lámpát, melynek fénye arcával egy vonalba került.
– Tiszta Betlehem – kuncogta Peter, de hangjában volt valami súlyos is.
– Erre! – mutatott Hans a tárna mélye felé.
Így mentek tovább. Elől George, mögötte Hans, aztán Peter.
Húsz méter múlva már hallani lehetett a suhogást.
Bányalég. Aki meghallja vagy fut, vagy imádkozik.
– Hallod? – kérdezte Hans.
– Igen – bólintott George.
– Jobbra, az oszlopnál.
A bányalég metánja gonoszul sziszegett feléjük.
Megálltak.
– Mennyetek odább – mondta George.
– Minek? Ha má’ itt vagyunk, akkó’ jobb közel lenni.
– Meg nehogy beelőzz már minket a mennyben – tette hozzá Peter vigyorogva.
George rájuk nézett.
– Bízom benne, kölyök – mondta Hans.
– Bízunk, Hans úr, bízunk! – toldotta meg Peter.
– Köszönöm! – bólintott George.
Bólintott egyet, mint aki saját bátorságát toldja meg ezzel a kis mozdulattal, majd a lámpát közvetlenül beletartotta a sziklák közül sistergő metángázba.
Fél percig állt így.
A láng nem rezdült.
– Hát én azért beszartam – jegyezte meg Peter.
Nevettek.
– Ez mán valami – bólintott Hans, és vállon veregette George-ot.
– Akkor irány a menny. Mármint a földi – fogott kezet ő is George-al.
Felfelé menet Peternek be nem állt a szája. A jövőről beszélt, arról, hogy valami nagy született itt. George tiltakozott, de azért ő is büszke volt. Kint a szabad ég alatt Hans váratlan dolgot tett.
– Fiam, megváltoztattad az emberiséget – mondta és átölelte George-ot. – Ha csak ezé’ éltél, már megérte.
– Köszönöm! – hebegte George.
Estére járt. Fecskék zúgtak el fölöttük. Talán egyszer azokat is gőz hajtja majd, gondolta George.

*
1781. június 7-én született George Stephenson. Apja bányász volt, és ő is bányában dolgozott gőzgép mellett fékezőfiúként.
1815-ben két tanú jelenlétében mutatta be első találmányát, a robbanásbiztos biztonsági lámpát. Próba-kísérlet módszerével építette meg a berendezést, majd két társa jelenlétében bányalégbe tartotta a találmányt anélkül, hogy az berobbant volna. Egy hónappal később a neves és nemes Humphry Davy tudós is megjelent egy másik biztonsági lámpa tervével. A Királyi Társaság úgy döntött, hogy mivel Stephenson nem nemes, nem tudós, és bugris, északi tájszólással beszél, iskolázott angolság helyett, így képtelenség, hogy ő bármit is felfedezett volna. A találmányt Davy-nek ítélte és 2000 fontot adományozott neki, Stephensont pedig megvádolta azzal, hogy ellopta az ötletet (annak ellenére, hogy a két berendezés más elveken működött). Stephenson mellett azonban kiállt a helyi közösség, bebizonyították, hogy különálló munkával hozta létre a találmányt, és 1000 fontot gyűjtöttek össze számára. Davy soha nem hitte el, hogy egy iskolázatlan ember képes lehet ilyen eredmények elérésére.
Stephenson már 1814-ben dolgozott az első gőzmozdony tervén, a Locomotion-on, az első olyan járművön, mely az általa tervezett peremes kerekeknek köszönhetően a síneken maradt. Az első gőzmozdony 1825-ben indult el a síneken. 38 kocsiból állt és 600 utast szállított Stockton és Darlington között.
A világ pedig megváltozott. Egy gondolkodó bányásznak köszönhetően.