A pályázat

– Hát ezek elképesztő jó tervek – dőlt hátra Sir Horace Jones. Némileg izzadt a steaktől, amit ebédre evett. Az asztal tele volt. Minimum ötven terv hevert rajta keresztül kasul. Miközben rágyújtott a szokásos ebéd utáni szivarjára, eszébe jutott Helena.
– Most már dönteni kéne végre. A király ideges – mondta Victor lágy hangon. Ügyelt arra, hogy a mondat végéig, sőt a mondat utáni csend végégig minden kellemes és nyugodt maradjon. Sir Jones soha nem volt jókedvében, ha nem szunyókálhatott néhány órát ebéd után. Azonban a bizottság döntést követelt, és ezt a döntést egyedül ő csalogathatta ki főnökéből.
– Edward akkor is ideges, ha alszik – legyintett Sir Jones.
– De a pályázók is feszültek. Ötvenhat pályázat. És ön mondta, hogy egyik jobb, mint a másik…
– Na, azért ne essünk túlzásba! – horkant fel Sir Jones, és szuszogva hajolt előre a karosszék mélyéről. Ujjával megkaparintotta az egyik tervet. – Na, tessék. Ez milyen? Hát ez hülye. Úgy gondolta megoldani London közlekedését, hogy a déli feljárót körrámpának alakította ki. Ez valami cirkuszos lehetett. Szia, megyek a hídra, de előtte kicsit körözök egyet. Barom – dobta a földre a tervet.
– Jó, eggyel kevesebb – bólintott nyugodtan Victor és óvatos mozdulattal Sir Jones elé tolt pár tervet.
– És ez? Arról volt szó, hogy gótika. Ez maga szerint gótikus?
– Hát nem pontosan.
– Na. És ez? Na, ez szép! – hümmögött Sir Jones és az asztal közpére pöckölte a tervet. – Viszont ez…ez ocsmány. Ez alatt meg egy csónak sem férne el. Ki tervezte? Á, Playwirght. Egy disznóólat sem tudna megtervezni, nemhogy egy hidat. Jó. ez sem kell… ez sem. Ez melyik Wilson?
– A büdös – kukkantott át Sir Jones válla fölött Victor, aki a ledobott terveket lábával a fal mellé terelte, nehogy újra szem elé kerüljenek.
– Ja, a büdös. Nyilván a hídja is büdös lesz. Ez túl kicsi. Ez úgy néz ki, mintha Indiában lennénk. Ez… ez szép, de nem ismerem ezt az alakot. Ez meg keskeny és meglehetősen drabális, mintha Szentpétervárra tervezte volna. Lehet, hogy oda tervezte, csak még ott sem fogadták el.
– És ez a pár? – mutatott Victor az asztal jobb oldalán álló kupacra, melyben legalább egy tucat terv várta a sorsát.
– Azokat nem kérem.
– Hoppá, leestek!
– Szegyének – csóválta fejét Sir Jones.
– Na. Haladunk, nem?
– Úgy van Sir Jones. Ön fantasztikus.
– Tudja, Victor, az a baj, hogy komoly, megbízható szerkezet kell a hídhoz. Mert Londonnak egy olyan felvonóhíd kell, ami évszázadokig működik, ami gyorsan felnyílik. De hány ilyen van itt? Kérdem én, Victor, hány?
– Kettő.
– Kettő? – hördült fel meglepetésében Sir Jones.
– Az egyik mechanikát Mr. Thompson tervezte, a másikat pedig Sir John Wolfe-Barry.
– Őt valahonnan ismerem.
– Neves mérnök, uram, a legjobb a szakmájában.
– Helyes, helyes.
– És az a másik terv? A Mr. Thompsoné?
– Parancsoljon, uram – adta oda a tervet Victor.
– Aha. Ez egész jó. Vagyis nem rossz. Komoly hidraulika, elég széles pillérek. Igen. Ez jó…
– Igen, uram.
…
– Mondja, Viktor. És ha fel van húzva a híd, akkor a gyalogosok mit csinálnak?
– Várnak, uram.
– Értem. Tehát ha a mi jó VII. Edwardunk át akar kelni hirtelen a túlpartra, akkor ott malmozik majd a felhúzott híd előtt, míg átszerencsétlenkedi magát valami szénszállító uszály?
– Alighanem, uram.
– Akkor kéne egy olyan híd, ahol a gyalogosok esetleg felhúzott híd esetén is át tudnának kelni, nemdebár?
– Dedebár, uram, ha egyáltalán van ilyen szó.
– És van ilyen tervünk ebben a halom szerencsétlenségben?
– Van. Pont az, amelyiknek Sir John Wolfe-Barry tervezte a mechanikáját.
– Óh! Ez csodás. Megnézhetném?
Victor az asztal közepén várakozó tervet ünnepélyesen tolta Sir Jones elé.
– Szép híd.
– Gyönyörű, uram. London éke lehet.
– Igen. Ezt el is tudom képzelni.
Egy ideig csendben nézték a rajzot.
– És mondja, ki tervezte ezt a szépséget, Victor?
– Ön, uram.

*
1894. június 30. Megnyitják a Tower hidat.
A Tower Bridge pályázatára több, mint ötven terv érkezett. Nyolc év latolgatás után a pályázatot Sir Horace Jones nyerte meg, aki mellesleg a bírálóbizottság egyik prominens tagja volt. Az építkezést 1886-ban kezdték meg, ekkor ütötték lovaggá Sir Jonest, aki a következő évben, 1887-ben meghalt.
És biztos, hogy nem így nyert, vagy ki tudja?