Az ablak

A tanácsteremben forrtak az indulatok. Thurg gróf éppen fennhangon szavalt, amikor Jiri belépett.
– Nem, kedves nemes urak, valamit nagyon félreértettek. Persze, aki nem tud olvasni.,,
– Ki nem tud olvasni, gróf úr? – kiáltott közbe az egyik elöljáró.
– Hát maguk. A levél egészen egyértelmű. Mindenhol lehet templomot építeni.
– Az áll ott, hogy „lehet építeni”, és nem az, hogy „mindenhol” – ingatta fejét Martinic várgróf.
– Ha az áll ott, akkor mindenhol lehet. Ez azért elég logikus, nem? Nem az áll ott, hogy építhetsz itt és ott, hanem hogy építhetsz. Vagyis: mindenhol!
Az várgróf és néhány nemes hangos kiabálásba kezdett.
– De mindegy is, hogy hol lehet – kiabálta túl őket a gróf. – A lényeg, hogy ha már felépítettük, akkor nem piszkálgatjuk, nem vesszük el, nem romboljuk le. Nem vagyunk állatok, ugye?
– Le kellett rombolni, mert megrontja a hitet.
– Rontja ám…
– Megrontja. Gyermekeink jövője van itt veszélyben.
– Inkább a mi gyermekeink jövője, mert ha nincs hova menni imádkozni….
– Imádkozni, de hogy? De hogy! – csattant fel a főbíró.
– Mit üvölt? – üvöltötte Thurg gróf.
– Azon a hiten igaz hitű nem imádkozhat. Nem! Ez istenkáromlás, megrontása az egy igaz hitnek.
– Ezt már megbeszéltük egy párszor. A mi hitünk az igaz. De legalábbis ne szóljon bele! És főleg ne rombolja a templomokat, amiket jogosan felépítettünk.
– Jogosan, meg a frászt! – legyintett a várgróf. – A jog mellettünk áll. A király is mellettünk áll, a város mellettünk áll. Szóval, kuss!
– Kuss?
– Kuss!
Jiri egy kicsit közelebb húzódott a vitához. A terv szerint nem lett volna ennyi beszéd, bejönnek, megmondják, hogy mi merre, és kész. Jirit kifejezetten érdekelte, hogy merre kanyarodnak a dolgok. Mindig jó egy kis fejtágítás vallási ügyekben.
– Ha én kuss, akikor maga is kuss! – kiabálta Thurg gróf.
– Én a vérgróf vagyok, a hit védelmezője, nekem nem kuss.
– Azok baromira mi vagyunk.
– Jó vicc lenne. Idejönnek ezekkel az új, nevetséges elvekkel. Szétcincálják az ártatlan jóravaló emberek lekét, megrabolják a hitüket, rossz, sötét, velejéig romlott életbe vezetik őket, és maga beszél itt hitről és védelemről. Menjen innen a fenébe! Annyi templomot fogok lerombolni, amennyit maguk felépítenek. Épít, rombol. Épít, rombol, épít…
– Rombolni azt tud. Meg tönkretenni dolgokat, maga ostoba kapzsi is törpe.
– Vigyázz a szádra, paraszt!
– Én gróf vagyok, idióta.
– Én meg várgróf.
– Aki nemhogy egy országot, de egy várost sem képes irányítani.
– Te miről beszélsz? – vetette égnek a kezét Martinic.
– A koszról várgrófom. Prága úszik a koszban.
– Itt nincs kosz.
– Jézusom!
– Látod! Látod! Miket mondasz!
– Azt te is szoktad mondani. Abban éppen egyezünk, te hülye. De a koszban nem.
– Nincs itt semmiféle kosz. Prága tiszta.
– Tiszta, mi? Gyere már ide!
Thurg gróf az ablakhoz lépett. – Ha kinézel, mit látsz?
– A teret.
– Nem. Tengernyi szemetet látsz. Alatta van a tér, de már nem is biztos, hogy ott van. Erről beszélek.
– Ez nem igaz!
– Nézz már ki!
A várgróf kikukkantott az ablakon.
– Semmi – vont vállat. – Hazudsz, mint mindig! Te hitromboló.
– Te vaskalapos marha!
– Te pofátlan senkiházi!
Thurg gróf ekkor vágta orrba a várgrófot, aki megpróbálta hasba rúgni támadóját. Thurg kísérete támadásba lendült. A teremben összekavarodtak a végtagok.
Jiri erre várt. Vége volt hitvitának, jöttek a konkrét dolgok.
– Gróf úr, akkor most? – kérdezte Jiri Thurg mellé lépve, aki éppen a földön hempergett a haragtól vörös várgróffal.
– Ha megtennéd, Jiri.
Jiri erős volt, és tette a dolgát. Ezért hozatta ide a gróf, márpedig az ilyen bizalmat meg kell hálálni. Lehajolt a civakodókhoz, és úgy emelte fel Martinic grófot, mintha egy rongybaba volna.
– Hová tegyem, gróf úr? – nézett Thurgra.
– Hát ki az ablakon, fiam! Hányszor vettük át reggel?
Jirinek hirtelen eszébe jutott, hogy ezt a részt tényleg átvették. Bólintott, majd a várgrófot széles ívben repítette ki az ablakon.
A várgróf nagyon szépen repült, és ezt Jiri észre is vette.
– Akkor, ha megtennéd a többieket is – tápászkodott fel a gróf.
Jiri elmosolyodott, majd kihajította a bírót és titkárt is. A bíró repült a legszebben, de a titkár sikoltott a legnagyobbat.
A szobában csend lett.
– Hát ezzel meg is volnánk! – porolta le ruháját a gróf.
– Az anyád! – kiabálta valaki lentről.
A gróf és a többiek az ablakhoz siettek. Jiri is odatolakodott, végtére is ő csinálta az egész mutatványt. A várgróf egy szemétkupac tetején állt. Vöröslő fejjel rázta feléjük az öklét.
– Még hogy nincs szemét sehol – dünnyögte a gróf, majd lekiáltott. – Lemegyünk!
Csendben nézték, míg a várgróf, a főbíró és a titkár elszelelt.
– Most átmegyünk a kocsmába, iszunk egy sört és átbeszéljük, hogy mi legyen. Te is jöhetsz, Jiri.
Jiri bólintott és remélte, hogy a jövőben akad még ilyen munka a grófúrtól.

*
Be kell valljam: Prágában vagyok.
A „defenesztráció” cseh találmány volt. Lényege, hogy politikai ellenfeleinket ki kell dobni az ablakon. Az első ilyen politikai megoldás 1419. július 30-án történt, amikor Jan Zelivsky huszita pap szavain felbuzdulva a prágai tömeg kihajigálta a városháza ablakán az elöljárókat. Ez volt a huszita háborúk
nyitánya.
A második defenesztrációra (hiszen már régi, kedves hagyomány volt) 1618. május 23-án került sor. Cseh királyság protestáns fele úgy értelmezte II. Rudolf levelét, hogy bárhol lehet protestáns templomot építeni. A katolikusak viszont úgy gondolták, hogy az engedély csak a koronauradalmakra érvényes. A protestánsok építettek két templomot, a kormányzat pedig az egyiket átadata a katolikusoknak, a másikat lerombolta. A vége az lett, hogy Prágában Jindřich Matyáš Thurn gróf szervezkedni kezdett a kormányzat megbuktatására, melynek tetőfokán a tanácsteremben lezajlott heves veszekedés tüzében felelevenítették a régi szokást, és az őrgrófot, a bírót és a titkárt kihajították az ablakon. A 18 méteres zuhanást kisebb sérülésekkel mind a három ember túlélte, mert az ablak alatt vastag, méteres szeméthalom húzódott. Ezzel kezdődött meg a Harmincéves háború, melyet a 17. század világháborújának is szoktak hívni a maga 8-11 millió halottjával.