A halhatatlanság logikája (Július 31.)

– Ciao! – intett a két idegen és már mentek is tovább.
– Ezek ki voltak?
– Mennek megőrizni a nevüket.
– Te hülye vagy.
– Nem. Komoly.
– Elássák, vagy mi?
– Nem. Megőrzik a jövőnek, hogy az eljövendő nemzedékek mind emlékezzenek rájuk.
– Aha. És az jó?
– Nekik jó.
– Mire?
– Jó érzés.
– Mikor?
– Most.
– Most jó, hogy majd emlékeznek rájuk?
– Aha.
– Ki kéne próbálni, ez már-már bájos.
– Mit?
– Hogy milyen, ha az eljövendő nemzedékek emlékeznek ránk.
– Már ne is haragudj, de ugye nem voltál túl jó logikából a suliban?
– Semmi baj a logikámmal.
– Aha. Akkor csiszold még ezt a vágyadat.
– Csiszolom is. Tehát, mi kell ehhez a névmegőrzéshez?
– Na, ez viszont tök egyszerű. Emlékszel arra a fura alakra tavalyról, aki Tendikével lógott?
– Aha. Tendike kicsit lüke.
– Tendike az Tendike. Szóval ezek is pont ezt csinálják.
– És így konzerválódik a név?
– Mint a szárított hús.
– És ha elírják?
– Mit?
– A nevet, és mondjuk három idegen mássalhangzóval konzerválódik? Az már nem is én vagyok. Egy tök más alak örződik meg a jövőnek.
– Azt nem tudom. A lényeg, hogy így csinálják.
– És csak a név?
– Mi van?
– Csak a név marad meg?
– Úgy tűnik. Persze metafizikailag nem biztos.
– Tök jó. Közben figyelsz a jakra?
– Aha.
– Szóval? Hogy kell csinálni?
– Na, figyu! Találni kell egy helyet, ahol még senki nem járt.
– Ok. És ha nincs?
– Akkor egy helyet, ahol senki olyan nem járt, akit ismersz.
– A helyiek sem?
– A helyiek egyáltalán nem számítanak, de a legjobb, ha olyanra akadsz, ahol még élő ember nem fordult meg.
– Ok. Állítólag van valahol egy tök lapos hely. Iszonyatos vidék.
– Ha nem járt még ott senki, akkor jó lesz. A második feltétel az, hogy nehéz legyen odamenni.
– Mennyire?
– Marhára, sőt, jakra.
– Ok. Két feltétel. Egyébként ez konjunkció vagy diszjunkció?
– Szerintem konjunkció.
– És még én voltam béna logikából, mi? Tehát minkét feltétel kell ugye? Senki se járja és nehéz legyen elérni a helyet?
– Igen.
– Akkor konjunkció, te tulokjak.
– Jó. Folytassam, vagy alázol tovább?
– Tessék, folytasd!
– Ha meglett a hely, akkor nevezd el.
– Minek?
– Mert akkor lesz a tiéd.
– És ha el van nevezve már? Mondjuk az őslakosok…
– Figyelj! Most mondom utoljára, az őslakosok magasról le vannak… a legjobb, ha kiirtod őket, már persze, ha nem túl nagy macera. Tehát, ha ez a két feltétel teljesül, akkor már lehet kezdeni a dolgokat, és robog feléd a névmegőrzés. A lényeg, hogy neked oda kell menned.
– Most hülyítesz.
– Nem. Ennyi. Odamész és kész. A neved évszázadokig fennmarad.
– Amiről még mindig nem tudjuk, hogy mire jó, mert nem engeded megvizsgálni alaposan a kérdéskört.
– Mert nem lehet megvizsgálni, hiszen hogyan?
– Oké. Ezt majd később megvitatjuk. Tehát odaértünk. És?
– Nincs és. Odaértünk és kész. Lefényképezd magad, hogy más is elhiggye, azt jöhetsz is vissza. A fénykép elengedhetetlen. Ha van zászlód, azt is hagyd ott.
– Minek?
– Hogy az utánad lévők irigykedjenek és emlegessék a neved, meg az anyukádét.
– Konzerválás?
– Konzerválás. Hozzá kell tennem, hogy a legjobb, ha előtte már sokan meghaltak a próbálkozásba. Az szuper. Ha kudarcba fulladt emberek hullahegyén kell átgázolnod az a legjobb.
– Ez egy kicsit gusztustalan.
– De igaz. Persze ez pszichológia. Főként tömeglélektan. Ugye figyelsz a jakra? Ha leesik, az anyád megöl.
– Figyelek. Szóval miért jó ez a sok hulla?
– Mert értékessé teszi a helyet. Csak fontos lehet már, ha ennyien elpusztultak miközben oda akartak jutni.
– Mindez attól függetlenül, hogy nincs ott semmi érdekes, sőt, odamenni kifejezetten nagy ostobaságnak tűnik.
– Így van. Ezek a helyek nem azért fontosak, mert fontosak, hanem pusztán azért, mert nehéz odamenni, és mivel sokan próbálták már sikertelenül, az tuti, hogy érdemes megpróbálni.
– Aha… hát ez hülyeség.
– Ne nekem mondd. Te akartál nevet konzerválni. Ennek ez a módja. Az első lépés, hogy találjunk egy jó kis hullákkal teli helyet.
– Na, mi van, téged is érdekel?
– Persze. Tisztán metafizikai szempontból.
– Nyilván. Hogy máshogy? Hullák biztos kellenek?
– Nem feltétlenül, de jó lenne, ha lennének. De ha a hely jó, akkor majd maguktól lesznek, szóval ez nem lesz gond.
– Akkor keressünk egy jó kis helyet.
…
– Vaaaaagy inkább igyunk egy sört és dumáljuk át az antivalencia kérdését. Azt mindig keverem az ekvivalenciával.
– Antivalencia: vagy sörözünk, vagy névmumifikálás. A kettő nem jön össze egyszerre.
– Oké, ez megvan. Hé! A jak! Fogd meg!
…
– Bakker! Ez eléggé leesett. Láttad, hogy mekkorát puffant?
– Hülye.
– Ekvivalencia: ha nincs döglött jakod, akkor és csak akkor van esélyed erre a névkonzerválásra. De így? Az anyád még ma kinyír minket.
*
Két olasz hegymászó, Achille Compagnoni és Lino Lacedelli 1854 július 31-én értek fel elsőként a K2 csúszára, mely 8611 méterével a Föld második legmagasabb és egyben a legnehezebben megmászható csúcsa.