A törvény

A bolton csillogó két nagy EE-betű hologramja a sétálóutca közepéig ugrott az arra járók elé. Nem mintha bármilyen reklám kellett volna a cégnek. A kirakatban két ember álldogált. Egy nő és egy férfi. Fiatalok voltak és szépek. Néha helyet cseréltek egymással, leültek sakkozni, vagy pingpongoztak egy miniatűr kis asztalon. Kis bolt volt a bevásárló negyed távoli sarkában, ahová csak azok a vásárlók jutottak el, akik eltévedtek, vagy pont ellenkezőleg, pontosan tudták, hogy mit keresnek.
Héra lassított az utcán. Megállt és egy digitális ruhákat árusító bolt kirakatába bámult. Valójában nem érdekelték az elektromos nyakkendők és sálak. A szemközti boltot figyelte a tükröződésen át. Érdemes volt várnia. A boltból egy férfi sétált ki elégedett ábrázattal. Még jó, hogy nem együtt álldogáltunk az EE-k között, gondolta Héra. Tovább várt, és ismét szerencséje volt. Egy újabb férfi lépett ki az utcára. Idősebb fazon volt, vele sem szívesen futott volna össze. Még egy mázli kijár nekem, gondolta, majd nagyot sóhajtott, sarkon fordult és egyenesen a bolthoz sietett.
Az ajtó persze felismerte:
– Üdv néked, Héra Hermann! Örülünk, hogy betekintettél az Elektromos Ember 4532-es számú mintaboltjába – hallotta az ajtókeret felől.
Nyilván értesítést kapott az eladó is, mivel alig ért az előtér közpére, máris letámadta egy mosolygós szakember.
Idősebb férfi volt. Héra meglepődve torpant meg. Az ilyen üzletekben csak fiatalok állnak a pult mögött. Mintha a ráncok hátrányt jelentenének az eladásban. Apjára gondolt, aki saját boltjának közepén halt meg kilencvenhat éves korában. A vásárlók fele érte járt a boltba, és nem a sajtokért, amit árult. A ráncok néha nagyon jók, sőt, kellenek.
– Hölgyem! – hajolt meg szertartásosan az öreg. – Engem, ahogy már értesült róla, Bajnoknak hívnak.
– Milyen bajnok? – kérdezte Héra, és önkéntelenül ellenőrizte percomját. Le volt halkítva. Valószínűleg akkor némította el, amikor lesben várakozott.
– Semmilyen – mosolyodott el a férfi. – Ez a nevem. Törzskönyvezett név.
Héra átfutotta a percomját. Tényleg így hívták az öreget. Az övé volt a bolt. Héra ezt jó jelnek vette.
– Engem Hérának hívnak.
– Tudom – bólintott az öreg. – És nyilván vásárolni szeretne tőlünk egy EE-t.
– Igen – bólintott Héra.
– Rendben. A legjobb helyen jár. Bár kis bolt vagyunk, de a kínálatunk rendkívül széles. Mire gondolt, asszonyom?
Héra lefagyott. Pár otthon átgondolta, hogy mit fog mondani, most minden szó butának és üresnek tűnt.
– Én nem is tudom.
– Sajtot nem árulunk – kacsintott az öreg.
Héra összevonta szemöldökét, és már rápöccintett volna percomján a személyiségi jogok megsértését bejelentő piros kis ikonra, de az öreg gyorsan közbevágott.
– Ne tegye, hölgyem. Két éve kiposztolta, hogy a papája…. Részvétem.
– Köszönöm! – hebegte Héra.
– Tudja, még ismertem is. Hozzá jártam sajtért. A legjobb pálpusztaija volt az egész országban.
Héra elmosolyodott. Igen, a pálpusztai szenzációs volt. A fél város azért járt oda.
– Tehát? Szüksége van önnek egy EE-re.
– Igen – bólintott Héra.
Az üzlet ajtaja kinyílt, és egy középkorú pár lépett be rajta. Az öreg Héra válla fölött feléjük pillantott.
– Elnézést, de a segédem ma szabadnapos. Ha megbocsát egy percre.
– Addig nézelődöm – biccentett Héra, és arra gondolt, hogy jobb is így.
– Arra vannak az új modellek, jobbra találja a luxus termékeket. Mindjárt jövök.
Az öreg eltűnt és Héra egyedül maradt. Besétált a jobbra húzódó folyosóra. Férfiak és nők köszöntek rá. Volt, akik felállt, néhányuk tovább beszélgetett. Ha nem tudta volna, hogy EE–boltban van, akkor embernek hitte volna őket.
Besétált az EE-k közé.
– Tudsz sakkozni? – kérdezte egy férfi.
– Nem. Bocs! – mosolygott rá Héra.
– Gyere főzni – intett egy nő a sarokból. Palacsintát sütött.
Héra neki is nemet intett.
– Mit olvastál ma? – szólalt meg a háta mögött valaki. Az EE-nek vékony arca, és értelemtől csillogó szeme volt. Igaz, amit mondanak, gondolta Héra, az élő modellből valami átkerül ezekbe a gépekbe. Ez letagadhatatlan.
– Ma még nem olvastam.
– Orwellt szereted?
– Te szereted? – hökkent meg Héra, és azon tűnődött, hogy talán húsvér emberrel beszél, aki át akarja verni.
– Igen. És Karinthyt is.
– Kötéltánc?
– Utazás a koponyám körül – vágta rá az EE.
– Látom, már válogat – szólalt meg mögötte az öreg.
– Igen – bólintott Héra.
– Az már jó jel, de azért én feltennék önnek pár kérdést, csak hogy biztosan jó modellt vigyen haza.
Héra bólintott, az EE közben udvarias távolságra húzódott tőlük.
– Tehát – nézett Hérára az öreg. – Milyen célból vinne haza egy EE-t?
– Nem is tudom.
– Főzne ?
– Igen. Gondolom, néha főzne.
– Tehát házimunkára kell.
– Nem csak.
– Jó. Lennének házon kívüli események, ahová magával vinné őt?
– Mint például?
– Sport. Kocogni, teniszezni, kerékpározni elkísérné önt? Azért jó ezt tudni, mert nem minden EE képes komoly erőfeszítésre. Kissé drágább modellek kellenek az ilyesmihez, de megéri a befektetést. Húsz százalékkal drágább ugyan, de még az unokáját is szolgálni fogja.
– Aha. Azt hiszem, hogy elvinném futni.
– Remek. Máris szűkült a kör. Esetleg színházba is elkísérné?
– El.
– Partikon, bálokon, moziban, étteremben számít a jelenlétére?
Héra bólintott. Az öreg profi volt, és rendkívül diszkrét.
– Rendben. Eddig jól haladunk. Még egy kérdés. Néha úgy hozzák a csillagok, hogy nem a legjobb napja volt aznap, ezért elcsigázottan, feszülten ér haza. A legtöbb embernek, nekem is, szüksége van arra, hogy ilyenkor valakihez hozzábújjon, aki megnyugtatja, kilazítja az idegeit. Tudja, egy mackó, aki kellemes brummogásával helyrebillenti az ember világát.
Héra egy aprót bólintott.
A folyosón éppen ekkor sétált el a később jövő pár. Hangosan veszekedtek valamin.
– Értem. Akkor önnek egy teljes funkciójú extra EE kell. A legjobb választás.
– Gondolja?
– Persze. Rengetegen élnek EE-vel. Nem is tudja, hogy hányan. Manapság elég nehéz kiszúrni az EE-t. Elképesztő, hová fejlődik a technológia.
– Igen – bólintott Héra.
– Akkor lássuk! – mosolyodott el az öreg, és a háta mögött hat EE sorakozott fel.
– Ezek e legjobbak, és a profilja alapján a többit ide sem hívnám. Szinte biztos vagyok abban, hogy közöttük lesz a választottja.
Héra a sorban álló EEkre nézett. Most jön a neheze.
– Szépek – mondta halkan.
– Azt meghiszem. Erősek, okosak és gyengédek. Kibővített tárhelyük van, folyamatos kapcsolatban vannak a G-nettel. Mindent tudnak, és mindenre képesek, legyen az paplanon innen és túl. Természetesen az ágyazásra gondoltam, az előbb – kacsintott az öreg.
Héra elpirult.
– Nos, melyik lesz?
– Nincs közöttük.
Az öreg meglepődve hunyorgott Hérára.
– Biztos?
– Aha.
– Azt ugye tudja, hogy ha megvásárolja az EE-t, akkor az modellt a személyes mappájába iktatják? Végtére ez nem egy vasaló.
Héra bólintott.
– És a személyes aktája megosztott állapotban van bizonyos szervekkel.
– Igen.
– Érti? – kérdezte az öreg mosolyogva, miközben lopva a folyosó felé pislantott, ahol a pár nézeteltérése komoly veszekedésbe csapott át.
– Mutatna más modelleket?
Az öreg bólintott. A hat EE elsietett. Újabb hat érkezett.
Héra mélyet sóhajtott.
– Ugye nem? – kérdezte az öreg halkan.
– Ő? – biccentett Héra az EE felé, aki szerette Orwellt. Az EE egy lépést előrelépett. Vörös haja a vállára omlott. Gyönyörű nő volt.
Az öreg, halványan nemet intett a fejével. – Nem a legjobb modell. Nem strapabíró.
– Majd nem viszem kocogni.
– A regisztrációnk ma akadozik, és törvénybe van iktatva, hogy anélkül nem vihet el innen egy EE-t sem. Esetleg jöjjön vissza holnap. Vagy…
– Vagy?
– Vagy eszembe jutott, hogy ennek a modellnek van egy férfi párja. Vele nincs semmi gond. Most erősítették meg a vázát. A legnépszerűbb darabunk. Akárhol büszkélkedhet vele. Sőt, felnéznek majd magára. Van egy exkluzív klubunk csak azoknak a hölgyeknek, akik őt választják. Országos klub, kiváltságokkal, árengedménnyel. Ha jól tudom, olyan módosításokat is megosztanak egymással, melyek, na, szóval exkluzív dolgokat. És adok tíz százalék engedményt, mert ma ön a kilencedik vevőnk.
Héra a nőre nézett. – Őt hogy hívják?
– Beáta2. Nem valami szép név, és kifutó példány.
– Megveszem.
– Hölgyem…
– Megveszem.
Az öreg biccentett, majd intézte a papírmunkát.

A hazaút élvezetes volt. Orwellről beszélgettek, a disztópiákról, arról, hogy az írók olyanok, mint a békák: megérzik előre a világ időváltozásait.
Gyalog mentek fel a lakásig. Nyolc emelet, de Héra szeretett lépcsőzni. Bea azt mondta, hogy ő is szeret.
A lakás ajtajában két rendőr várta őket.
– Asszonyom, lenne pár kérdésünk önhöz – mondta az alacsonyabbik és végigmérte a Héra mögött várakozó EE-t.