– Valamit énekelni kéne, nem? – nézett fel Borsika az éppen begördülő vonatra.
BERLIN HAUPTBAHNHOF
A kocsira ragasztott cetli nem volt túl bizalomgerjesztő állapotban. Vajon mikor lesznek olyan idők, amikor nem celluxal ragasztják fel az úti célt, gondolkodott el egy másodpercre. Az első utasok már lekászálódtak.
– Mit? – kérdezte Teréz, és belekarolt Bendegúzba, aki egy lépést hátra lépett, hogy utat adjon a kijárat felé igyekvőknek.
– Én semmit nem akarok énekelni.
– Én sem, de akkor is. Ez nagy dolog. Olyan…
– Milyen? – nézett rá mosolyogva Teréz.
– Olyan… nem is tudom. Ünnepélyes.
– Gondolod?
– Gondolom.
– Én nem hiszem, hogy ez normális.
– Jó, nem normális, de attól még ünnepélyes. Most mondjátok, hogy nem ünnepélyes!
– Nem mondjuk – vont vállat Bendegúz. – És lehet, hogy nem is jött.
– De jött. Telefonált a határról. A vonaton van.
– De lehet, hogy a határon leszállt és visszaszállt. Én visszaszálltam volna.
– Te oda sem mentél, így nem tudtál ott felszállni, és következtetésképpen nem tudtál volna visszaszállni a határon. Te nem szállsz.
– Én nem szállok – bólintott Bendegúz. – De ő szállt. És mi meg éneklünk neki.
– De hát nem éneklünk. Különösen te nem akarsz – fortyant fel Borsika.
– Én miért nem érdemlek egy kis éneket?
– Szóval irigy vagy – nevetett fel Teréz.
– Nem vagyok irigy, csak nem értem az egészet. Elment, visszajön, mi meg éneklünk. Én nem mentem, nem jöttem és nekem nem éneklünk. Ez igaságtalan. Nekem miért nem jár?
– Az a baj veled, hogy nálad túl sok a „nem”. Nem mentél, nem jöttél. Ő pedig ment és jött. Aki tesz, annak jár ének, aki nem tesz, annak nem.
– Azért azt érzed, hogy ez egy kicsit igazságtalan volt, ugye? – nézett szúrósan Terézre Bendegúz.
Teréz Borsikára nézett, aki kis szünet után megvonta a vállát, hogy igazat adjon a férfinak.
– Jó. Akkor érted is énekelhetünk.
– És értetek is. Ehhez ragaszkodom.
– Jó, akkor énekeljünk mindenki nevében. Aki jött, aki ment, aki maradt, aki visszajött… – biccentett Borsika.
– Akkor annak is, aki ottmaradt.
– Azt miért? – hökkent meg Bendegúz. – Ha neked jár, akkor nekik is jár. Tékozlók vagyunk. Ez egy tékozló ország. Tékozoljunk dalokat is egy kicsit.
A tömeg nagyja már leszállt a vonatról, amikor a távolban, három kocsival távolabb valaki széles mosollyal ugrott le a legalsó lépcsőről. Futni kezdett feléjük.
– Ha éneklünk, akkor most kellene – mondta Bendegúz.
– Jó. Akkor gyerünk!
– De mit?
– Az „acsitárit”.
– Igazi welcome home dal.
– Ez van. Csak azt ismerem. Szóval gyerünk.
– Mert mi így tékozlunk.
– Mert mi így tékozlunk – bólintott Borsika és kissé hamisan énekelni kezdett.
*
Grækarismessa (Szent György miséje): Feröer-szigeteki nemzeti ünnep márciusban, az ország nemzeti madarának, a csigaforgatónak a hagyományos hazatérését ünneplik az ország fővárosában, Tórshavnban.
