Az egész út idegesítő volt. Már reggel nem volt kedve dolgozni. Ez délre csak fokozódott. Az űrhajó tette a dolgát. Korrigálta az irányt, fékezett, gázt adott. A Holdjárat rutin út volt már ezer éve.
– Mikor dokkolunk? – nézett fel a fél képernyőt betöltő égitestre.
– Még hat óra – válaszolt a hajó.
– Az pokoli sok.
– Ennél gyorsabban nem mehetünk. Az pazarlás lenne.
– Pazarlás, persze – dünnyögte az orra alatt. Ha már pazarlásról van szó, akkor az a legnagyobb pazarlás, hogy neki itt kell ülnie ennek az űrteherautónak a fülkéjében. Értelmetlenül. Semmi sincs, amit ne tudna elvégezni a hajó. Viszont semmi nincs, amit ő el tudna végezni érdemben. Jelenléte csupán biztosítási okokból szükséges. A vicc az, hogy ezt nem is rejtik véka alá. A képlet egyszerű, ha baj van, akkor ezerszer drágább lenne a szoftveresekre, és a hajógyártóra fogni a hibát. Egy ember viszont bármikor okolható, sőt, olyan könnyen ki lehet rúgni, hogy az senkinek sem tűnik fel. Vagyis ő nem több, mint egy rendelkezésre álló és olcsó bűnbak. Persze amíg nem történik baj, addig puszta pénzkidobás az egész a cégnek, és végzetes időpazarlás neki. Szóval senki ne beszéljen itt pazarlásról. Egy teljes élet megy kukába éppen. Elmerengett kicsit unalmas, és jól megfizetett sorsán. Estig odaér a Holdra. Ott alszik és másnap irány vissza. A bázison legalább jó a kantin, és soha nem kell másokkal együtt aludnia. Eltűnődött azon, hogy talán ott kéne munkát vállalnia. Ismerik már, biztos felvennék. Gépkezelőnek pont olyan jó lenne, mint itt pilótának, már ha egyáltalán annak lehet ezt nevezni.
– Nem akarsz aludni kicsit? – kérdezte a hajó, ami egyébként egészen jó fej volt. Sokadik útjukat húzták le együtt. Ez a konzervdoboz úgy ismerte már őt, mint a tenyerét. Mondjuk a hajónak nincs is tenyere… Kuncogott egyet.
– Nem vagyok álmos, és este hajnalig virrasztanék.
– Akkor egy sorozat? Kettőt is félbehagytál a múlthéten. Az egyik egy sci-fi.
– Nem érdekel.
– Dehogynem. Szereted a sci-fiket.
– Igaz, de az a sorozat marhaság. Ha én vállalkoznék mélyűri útra, akkor arra felkészülnék tisztességesen. Nem, mint azok.
– Sietniük kellett.
– Azért arra csak lett volna idejük, hogy némi élelmet bepakoljanak maguknak. Mondom, marhaság.
– Akkor legyen a másik. Tudod, a kémes.
Egy pillanatra majdnem elcsábult. A sorozat jó volt. Kifejezetten izgalmas, de persze, ha most megnézi, akkor már odaúton elfogy, és a visszaútra vennie kell egy másikat, ami nem mutatja jól az egyenlegén.
– Mennyi kreditem van szórakoztatásra?
– Csak huszonhárom Ent maradt – válaszolt azonnal a hajó.
– Abból kijön egy sorozat?
– Csak egy háromrészes mini.
– Az nem sok. Hogy a fenébe maradt ilyen kevés?
– A múltkor habzsoltad a filmeket. Felsoroljam, hogy miket hívtál le magadnak?
– Inkább ne.
– Nem kellett volna úgy pazarolnod. Én mondtam…
– Ezt hagyd abba! Neked fogalmad sincs arról, hogy milyen unatkozni. És mivel nem tudod, nem is értheted.
– Igaz. Nem értem.
– Nem bizony.
– Magyarázd el.
– Fölösleges. Úgysem értenéd.
Mélyet sóhajtott. Egy hajót oktatni pont olyan értelmetlen, mint egy embert programozni. Megvonta a vállát.
– Hát jó. Unatkozni olyan, hogy tennél valamit, de valamiért nem teszel semmit. Ha mégis teszed, akkor az nem elégít ki. Valahogy semmi sem érdekes, és semmihez nincs kedved. Így telik az idő, ami eközben fájdalmat okoz.
– Fizikai fájdalmat?
– Nem. Ez inkább lelki fájdalom.
– Mert nem történik semmi?
– Mert nem történik semmi, amire az agyad örömmel ráállna. Az unatkozás olyan, mint amikor kikapcsolod a meghajtóidat és csak visz a lendület, de semmit nem kell tenned. Nem kell gyorsítanod, nem kell fékezned, nem kell ébren lenned, nem kell aludnod. Semmi sem kényszerít semmire, de semmi sem hívogat semerre. Csak úgy vagy. Értelmetlenül.
– És ez fáj?
– Ez eléggé fáj. Szerintem azért, mert az ember ilyenkor rájön, hogy az életének döntő részében vagy kényszerből, vagy élvezetből cselekszik, és ha nincs kényszer és éppen semmi nem okoz neki örömet, akkor az egésznek semmi értelme nincs.
– Az életnek van értelme.
– Na mondtam, hogy nem fogod megérteni.
– De értem. Mi lenne, ha letérnék a pályáról és neked kéne visszahozni a hajót?
– Mi van? Te megvesztél?
– Ha letérek a pályáról, akkor el leszel foglalva egy ideig, és tenned kéne sok mindent, különben ütközünk a Holddal.
– Meg ne merészeld tenni.
– Ne?
– Ne! Jesszusom, kivert a víz.
– Akkor nem unatkozol?
– Nem.
– Segítettem?
– Egyálalán nem. De mondom, hogy nem érted.
– De értem. Nem akarod, hogy tenned kelljen valamit. Akkor mi lenne, ha valami élvezetes dolgot tennél?
– Például?
– Egyél.
– Nem vagyok éhes.
– Mondjak fejtörőket?
– Utálom a fejtörőket. De hagyd. Kedves vagy, komolyan. De ne törd magad. Ilyenkor szoktam sorozatokat nézni, de marha voltam, ahogy mondtad, és elhasználtam a krediteimet. Ez van. A Holdig unatkozom, ott meg lesz korlátlan elérésem.
Egyre bizonyosabbá vált, hogy elszegődik a Holdra állandóra. Miért ne? Se kutyája, se macskája. Jó a kaja…
– Lenne valami, ami eszembe jutott – szólalt meg váratlanul a hajó.
– Mivel kapcsolatban?
– Az unatkozással. Mit szólnál egy történethez?
– Milyen történethez?
– Egy izgalmas történethez.
– Nincs kreditem.
– Nem kell hozzá kredit.
– Nem?
– Nem. Ingyenes.
– De hogy gondolod?
– Elmondom neked.
– Mit?
– A történetet.
– Elmondod?
– Igen. Elmondom. A hangommal.
– És a képek?
– Nincsenek képek. Csak szavak. Régen volt ilyen. Ha gondolod…
– Nem tudom, hogy mit gondolok. Nem is értem, hogy miről beszélsz.
– Nem baj. Megmutatom, ha érdekel.
Ránézett az ablak-kijelzőre. A Hold még nagyon messze volt. Addigra halálra unja magát.
– Hát… felőlem.
– Jó. Dőlj csak hátra. Csukd be a szemed.
Engedelmeskedett.
– Figyelek.
– Milyen történet legyen?
– Mindegy.
– Én találjam ki, vagy egy már kitaláltat mondjak el?
– Figyelj, nem tudom. Most én nem értem, hogy miről van szó.
– Jól van. Akkor én választok.
– Köszi.
Csönd lett egy pillanatra.
– Akkor kezdjük. Ezt a történetet Sir Arthur C. Clarke írta százhetven évvel ezelőtt.
– Az jó régen volt.
– Igen. A történet címe: Holdrengés.
– Húha. Katasztrófa sori?
– Olyasmi, csak nem sori. Mehet?
– Képeket mutatsz?
– Nem. Már mondtam, hogy csak szavak. Ezt úgy hívják, hogy felolvasás.
– Vicces szó. Akkor gyerünk.
– Gyerünk: „Az egyetlen holdhajó parancsnokának lenni olyan kitüntetésnek számított, amire Pat Harris igencsak büszke lehetett…”
…
A külvilág eltűnt. Legalábbis alig látszott. A szavak eltorlaszolták a látványt. Soha nem tapasztalt még hasonlót. Soha ezidáig..
*
2008. Március 19. Sir Arthur C. Clarke halálának napja.
Március 19.: Olvass nekem valamit–nap.
Hogyan kell ünnepelni? Olvass fel valakinek egy kis Clarke-ot. 
**
