“S”-korszak

Belépett a terembe. A diákok már bent ültek. Tekintete átsuhant az arcokon, de bármennyire is szerette volna, képtelen volt kitalálni, hogy milyen hangulat uralkodik a társaságon. Akár jól is elsülhet a dolog, de az is lehet, hogy az egész egy kínszenvedés lesz. Kegyetlen nehéz feladat feltornázni őket arra a szintre, ahol már elérhetővé válik az elméjük, ahol már nem tömőfával kell betuszkolni egy aprócska kis nyíláson az információt, hanem kitárják a kapuikat és önszántukból engedik be azt, amiért egyébként itt ülnek: a tudást.

Ha most a szint alatt vannak , akkor nincs mese, neki meg kell feszülnie, át kell változnia, jobbnak kell lennie, mint annak a filmnek az összes szereplője, ahol mindenki ember, de a jók kékek, és ettől szerethetőbbek. Bohócnak, hősnek kell lennie egyszerre. Ő lesz Jim Carrey és Robert De Niro egyszerre. Ja, és azok a kék, egyébként elég csúnya emberek.

Nagyot sóhajtott, és belevetette magát a tananyagba.

A reakció nem voltak teljesen elkeserítő. Voltak néhányan, akik hagyták magukat meggyőzni, hogy az anyag nem ellenség, sőt akár érdekes is lehet.

Mesélni kezdett. Igen, mesélőnek is át kellett vedlenie néha.

Belemerült a nyelvfilozófia bevezetésébe. Néha az arcokra pislantott. Talán feljebb ment egy vonással a szint. Talán figyelnek. Persze minden csak talán.

– A nyelv mindig is komoly kérdés volt a filozófusok körében. Mi a nyelv. Eszköz? Vagy egy közeg? Van nélküle gondolkodás, vagy nincs? A gondolatok a nyelv előtt járnak, vagy a nyelv közvetlenül a gondolatokat önti formába? A nyelv egy rendszer, mely által képesen vagyunk megérteni és „használni” a valóságot? Vagy a nyelv maga a valóság, amellyel kapcsolatban állunk…?

– Én megvagyok szavak nélkül is és élek – bökte ki egy vékony fiú.

Nevettek. Ez egyszerre volt jó és rossz. A nevetés mindig jó, a röhögés nem mindig. Nem tudta, eldönteni, hogy ez most melyik.

– Igen. Jó beszólás – mondta most komikusként. – És az értelme sokkal komolyabb, mint ahogy azt gondolnánk. Maguk programozók lesznek, ugye?

Bólintottak. Jó, szóval nem halottak.

– Az Alíz nem – mondta ugyanaz a fiú. Hatalmas röhögés jött válaszul. A srác átvette a standup-ot.

– De talán ő is.

– Tuti, hogy nem. Ő talán beszélni sem tud, nemhogy programozni.

Újabb röhögés.

Nagy levegőt vett. Most kell ügyesnek lennie. Mélyen a fiú szemébe nézett, és úgy szólalt meg: – A nyelv sokszor élet-halál kérdése. Egy rosszul megfogalmazott mondat, egy hazugság egy ember halálát okozhatja. Egy rossz időben elsütött bántó megjegyzés egy ember lelkén akár örökre is nyomot hagyhat. A nyelv több. Sokkal több, mint amit kezdetben gondolunk róla. Maguk azért tanulnak nyelvfilozófiát, hogy megértsék, mit tesznek majd, ha kikerülnek az iskolából.

– Amit a főnök kér.

– Igen. Persze. De közben mit tesznek?

– Kávét iszunk – vigyorodott el a srác.

– Maga most mit tesz? Úgy értem, hogy a szavaival – kérdezte komolyan, és nem várta meg a választ. – Maga most a szavaival egy másik környezetet teremt. Egy olyan környeztet, ahol Alízt nem tartja képesnek arra, hogy levizsgázzon, maguk pedig egy programozó gyárban kávét vedelve dolgoznak napestig. És ez a világ most létezik. Most hozta létre. Talán nem kapaszkodik bele a valóságba eléggé, és talán nem válik valóra, de attól még megteremtette. – A fiú most először nézett rá komolyabb érdeklődéssel. – Hogy mi a nyelv, az filozófiai kérdés, igen. Maguknak nem sok köze van hozzá. És mégis. A legtöbb közük maguknak van hozzá, mert a programozás egy adott nyelven történik. És minden egyes leírt programsor egy egyedi, valós, érezhető világot teremt. Olyan világot, ahol mindent az az egy nyelv teremtett. Az, hogy hogyan használják a nyelvet, hogy milyen felelősséggel, milyen gazdagságban, választékossággal használják azt, az meghatározza a maguk által létrehozott világot. Egy olyan világot, amiben a felhasználók majd mozognak, élnek, éreznek. Nekik ez lesz a valóságuk. Értik? Nekik az maga a világ lesz, mert belemerülnek és nem fogják megkérdőjelezni az igazságát. Órákig, napokig, a komolyabb programjaikban évekig lesznek annak a világnak a részei, amit maguk egy nyelvből megalkottak. Értik már, hogy miért fontos ez? Értik, hogy miért fontos megérteniük, hogy mit jelent a nyelv a saját életükben? Ha ezt nem értik, ha nem gondolkodnak el rajta, akkor hogy fognak világokat teremteni egy nyelv segítségével? Milyen világokat teremtenek majd? Ez fontos! Maguk bizonyos értelemben istenek leszenek, akik az igével hozzák létre a valóságot. „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” Nem ismerős? Maguk istenek lesznek. Ezért fontos, hogy felfogják azt a világot, amiben maguk vannak, hogy megértsék azt a világot, amit majd programozóként teremteni fognak. Amikor azt mondja, hogy Alíz nem fogja elvégezni az iskolát…, egyébként itt van az a hölgy? – Egy lány hátul feltette a kezét. Vékony, apró kis lény volt. Eddig észre sem vette, hogy ott ül. – Ne higgyen neki! Ennek a férfinak a szavai nem biztos, hogy leírják a maga világát. Ne hagyja, hogy átprogramozzák. Mondok magának valamit: le fog vizsgázni. Ezt pedig én mondom. Tessék. Most legalább két világ között választhat. Fel kell fogniuk, hogy programozóként nagy hatalmuk lesz. És azt is fel kell fogniuk, hogy a szavak, melyeket nem mint programozók, hanem mint tanulók, emberek használnak, szintén hatalommal bírnak. Nem mindegy, hogy mit… – elbicsaklott a hangja. – Nem mindegy, hogy milyen szavakat használnak, milyen szavakat ismernek. A jelzők, határozók, a képzők mind árnyalatok, mind színek, melyek ezt a világot jellemzik. Ismerni kell a szabályaikat, mert nem mindegy, hogy valaki szép, vagy szépecske, hogy buta, vagy néma. Nem mindegy. Hiszen a szavak formálják meg magukban a világot azzá, amilyennek aztán látni fogják. És maguk konkrét világokat fognak így, szavakkal, mondatokkal létrehozni.

Érezte, hogy kiizzadt, de nem érdekelte. Parázsló szemmel nézett rájuk.

– Azért az a világ nem lesz ennyire színes. Nekünk jobban meg van kötve a kezünk – szólalt meg az apró lány. Vékony, de határozott hangja volt.

– Nem, Alíz. Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mi van a kezükben, hogy mi van a kezünkben. A szavak… a szavak, a jelzők, a főnevek, a toldalékok, ragok, a képzők… hatalmuk van. Arról beszélnek, hogy hol élsz, hogyan élsz…

– Azért… – szólat meg a fiú – a világ és a szavak között van némi különbség.

– Talán igen, talán nem. Gondolkodj el rajta – nézett rá olyan komolyan, ahogy csak tudott.