Kakaós csiga családok

Azért választották Ádámot és Évát, hogy ne kelljen annyit magyarázkodni. Mint kiderült, az emberiség tele van értelmes, igazi, ember-mintapéldányokkal. A „mintapéldány” kifejezést a kutatás után „modellpéldányra” cserélték, hogy ne legyen senkinek rossz a szájíze, mert a mentális szájhigiéné igenis egy nagyon fontos dolog.
Persze eszükbe sem jutott kutatni Évák és Ádámok után egészen addig, míg meg nem jelent az üzenet, mely meglehetősen egyértelmű volt, így nem adott helyet félreértésnek és olyan ködös spekulációknak, amilyenekre az emberiségnek ösztönösen hajlama van.
„HAMAROSAN FELVESSZÜK ÖNÖKKEL A KAPCSOLATOT!”
Így szólt az üzenet, melyet a Hold felszínére írtak fel tizenegymillióháromszázezer pixel nagyságú betűkkel – mely körülbelül 3000 méteresnek felelt meg a való életben, de pixelben a szám sokkal jobban nézett ki az újságírók és a tudósok szerint.
A feliratban az volt szép, hogy mindenki a saját anyanyelvén olvashatta azt, attól függően, hogy ki nézett fel éppen a Holdra. A kétnyelvűek nem tudták eldönteni, hogy melyik nyelven értik a szavakat, a magyarok pedig ezt látták: [ERROR.HUNGARIAN.NO DATA.] – így ők angolul, németül és egyéb nyelveken olvasták el a feliratot, de ez rajtuk kívül senkinek sem tűnt fel.
A felirat egy hónapig volt fent, mert újholdnál nem látszott belőle semmi. A következő teliholdkor már új szöveggel tért a nagyérdemű 10 milliárd olvasóközönség elé.
Ez így szólt:
„TALÁLKOZÓ KÉT HÓNAP MÚLVA. A”
és
[FATAL ERROR.HUNGARIAN.NO DATA].
Megindult a szervezkedés, mely valójában teljesen értelmetlen volt, hiszen semmire sem lehetett készülni. Pár nemzet többet főzött, hátha vacsora lesz az Idegenekkel, mert abban a legtöbben egyetértettek, hogy nem terrorosták firkáltak a Holdra pánikkeltés céljából.
Már az első felirat feltűnésekor fellángolt a vita, hogy a Nagy Üzenet vajon kitől származik. A legtöbben Istenre szavaztak a második felirat utáni A-betű miatt. A=Kezdet, mondták sokan, és ki lenne méltóbb a kezdésre, mint Isten. Sajnos a 10 milliárd tippelő elég nehezen tudott megegyezni abban, hogy vajon melyik Istenről lehet szó, így néhány rövid vallásháború és mészárlás után úgy döntöttek, hogy kivárják, míg kiderül, hogy kinek van igaza.
A harmadik újhold után megjelent a leghosszabb üzenet:
„JELÖLJENEK KI KÉT ÁTLAGOS KÉPVISELŐT. A FELSUGÁRZÁS IDEJE: 2029. MÁRCIUS 3. 07.31 GMT+1.”
és persze
[SYSTEM CRASH.HUNGARIAN.NO DATA]
A felirat második sorában egy koordináta volt megadva, mely egy kisebb ország kisebb városának apró főterére mutatott.
A keresés ekkor indult be, ugyanis meglehetősen sok terv dőlt dugába az üzenet nyomán. Elsőként kiderült, hogy a találkozó nem a Földön lesz, így egy csomó előre lefőzött kaját ki kellett dobni a kukába. A „felsugárzás” kifejezés azt is jelentette, hogy a két kiválasztott illető egy egészen más helyre kerül, mint ahol eddig volt. Ezen felismerés után a legtöbb politikus visszalépett a megtiszteltetéstől. „És ha nem küldenek vissza? Akkor mi lenne az országgal?” tette fel egy élő televíziós műsorban a kérdést egy hatalmas ország elnöke. A riporter legszívesebben azt válaszolta volna, hogy „semmi”, de nem tette, így az elnök elhitte, amit mond, és lemondta a felkérést, mint ahogy ennek nyomán a világ legtöbb vezető politikusa így tett. Úgy tűnt, ők jobban szeretnek saját bolygójukon tartózkodni. Ekkor indult el a hajtóvadászat a tökéletes férfira és nőre. Keresni kezdtek, és a keresés egyre nagyobb problémába ütközött.
Hogy milyen problémákba? Egy kazalnyi volt belőlük. A tudósokban azonnal felmerült a kérdés, hogy az „átlagos” kifejezés nem éppen a legszerencsésebb dolog a világon. Mert mihez képest átlagos? „Testalkatot, bőrszín, értelmi képességet kell átlagolni?”, kérdezték a tudósok. „Akkor is kell két ember”, mondták a politikusok, akik örültek, hogy ők már nem érintettek a kérdésben. Hosszas elmélkedés és vitatkozás után arra a döntésre jutottak, hogy kell két nem túl szép, de semmiképpen sem ronda, égettvajszínű ember, akik elég okosak, de ha kell, hülyének is tudnak látszani. Az sem baj, hogy ha Évának és Ádámnak hívják őket.
Végül ráakadtak Ádámra és Juliára, akik tudósok voltak ugyan, de rendkívül átlagosan néztek ki, és mindketten ügyesen vágtak bamba képet – ehhez különösen Ádámnak volt nagy tehetsége. Juliát még aznap átkeresztelték Évára.
Ádám és Éva a megadott időben kiállt a térre, és amikor 07.31-re ugrott a mutató, eltűnt a Föld színéről. A világ visszafojtott lélegzettel nézte azt, hogy nem lát semmit. Szenzációs volt.
Egy üres szobában találták magukat. Nem volt szék, így állva maradtak. Éva azt akarta mondani, hogy fél, de ekkor a szobában megszólalt valaki.
– Üdv a felvételi beszélgetésen!
– Üdv!
– Engem Ügyintézőnek hívnak. A valódi nevemet nem mondom el, mert fölösleges.
– Én Ádám vagyok, ő Éva.
– Remek.
– Hol van? – kérdezte Ádám.
– Ki? – kérdezte a hang.
– Maga?
– Itt – válaszolta a hang.
– Nem látjuk magát.
– Mert nem látszom.
– Akkor maga Isten? – kérdezte Éva. Volt egy listájuk a kérdésekről, melyet fel kellett tenniük. Ez volt az egyik.
– Ezt honnan veszi?
– Az A-betű.
– Ja, az elgépelés volt.
– Akkor maga Isten vagy nem Isten?
– Isten egy relatív fogalom – válaszolta a hang. – Ha marad időnk, akkor erről még dumálunk majd. De elsőként lássuk a főbb kérdéseket.
Ádám és Éva bólintott. Megkezdődött az emberiség legfontosabb párbeszéde. Figyelni kellett.
– Hogy nevezik a fajukat?
– Ember.
– Na ne már! – hördült fel a hang.
– Miért? – kérdezte Ádám.
– A mi nyelvünkön az azt jelenti, hogy kakaóscsiga. Imádom a nyelvi sokszínűséget. Nagyon vicces tud lenni… Tehát „ember” – mondta a hang és kuncogott egyet.
– Igen.
– És hogy állnak a szeretettel?
– Ezt hogy érti?
– Szeretik egymást?
– Milyen kérdés ez? – kérdezte vissza Ádám.
– Értelmes.
– Miért nem azt kérdezi, hogy miket értünk el, hol tartunk az űrkutatásban, az orvoslásban…? Ilyesmiket.
– Az már itt van az adatbázisban. Minket az érdekel, hogy szeretik-e egymást.
– Igen – válaszolt gyorsan Éva.
– Juli, ne már!
– Ki az a Juli? – kérdezte a hang.
– Az is ő – vont vállat Ádám.
– Most mi van, szeretjük egymást, nem? – kérdezte idegesen Éva.
– Hát kivéve, akit nem – vont vállat Ádám.
Éva nem válaszolt.
– Jó. Akkor másként kérdezem. Vannak maguknál háborúk?
– Voltak – válaszolt Ádám.
– És most vannak?
– Csak kicsik.
– Aha. Előítéletek? Azokkal hogy állnak?
– Akad. De nem komoly – mondta Ádám.
Éva felhorkant.
– Most mi? – nézett rá Ádám.
– Vannak – mondta hangosan Éva.
– Éva, mit csinálsz?
– Nyugi, csak kérdeztem – vetette közbe a hang. – Nálunk már nincsenek, de a felvételizők többségénél vannak. Ez így normális. És hogy állnak a gyerekekkel?
– Azokat szeretjük – válaszolt gyorsan Éva.
– Ez jó. Mindegyiket?
– Mindegyiket.
– És a keltetők hogy üzemelnek?
Éva és Ádám döbbenten néztek egymásra.
– Már csak azért kérdezem, hogy a keltetés után mikor veszik magukhoz őket? A legtöbb felvételiző egy éves korban…, de talán maguknál korábban. Nem tudom… szóval?
– Ő… – szólalt meg Éva.
– Milyen a keltetőjük? – kérdezte a hang.
– Biológiai – válaszolta nagy szünet után Éva.
– Igen, de milyen? Kaptáros, vagy egyéni…
– Egyéni.
– Huh, az jó. És milyen állományból dolgoznak?
Újra egymásra néztek.
– Na? – kérdezte a hang.
– Ezt hogy érti?
– A megtermékenyítés milyen állományból történik?
– A saját állományomból – válaszolt Ádám.
Csend lett. Ádám és Éva már azt hitte, hogy vége a beszélgetésnek és a hang eltávozott közülük.
– Maguk hogy szaporodnak? – kérdezte váratlanul a hang. Komolynak tűnt.
– Van a férfi és van a nő… – kezdte Ádám.
– Nemi úton? – vágott közbe a hang türelmetlenül.
– Lehet máshogy? – kérdezte Éva.
– És maga a nőstény? – támadt rá hang.
– Igen – bólintott Éva. – Ez gond?
– Igen. Ez elég nagy gond. Maguk tehát nemi úton szaporodnak két nem fizikai egyesülésével, igaz?
– Úgy valahogy – vont vállat Ádám és, bár nem tudta az okát, kissé elszégyellte magát.
– Hát ez egyenesen undorító.
– Mi? – kérdezte Éva.
– Amit csinálnak. Gusztustalan. És maguk így nevelik fel a gyerekeiket?
– Hogy? – kérdezte Éva.
– Így. Ebben a gusztustalan biológiai fertőben? Hát mik maguk, állatok?
– Nem, emberek.
– Nem, dehogy! – vágott közbe erőszakosan a hang. – Maguk tényleg kakaóscsigák. Nyálasan egymásra másznak. Undorító. És gondolom, ezt tanítják meg a gyerekeinek is. Hogy ez a normális? Ugye?
– Igen. Ez a normális – kiáltotta Ádám.
Gondolom, ha valamelyik utód lánynak születik, akkor maga, Éva, nőnek neveli.
– Hát persze.
– Mindjárt hányni fogok, pedig nincs is testem. És még maguk mondják, hogy szeretik a gyerekeiket?
– Persze hogy azt…
– De hogy szerethetnék? Hiszen biológiai gépeket csinálnak belőlük? Ez nem szeretet, ez terror, ez fertő.
– De igenis szeretjük – kiáltotta Éva. Majdnem sírt.
– Az kizárt. A nemi úton szaporodók erre nem képesek. Maguk még állatkák, kakaóscsigák, képtelenek a boldogságra, a felelősségteljes gondolkodásra, a törődésre. Hiszen egyénileg szaporodnak. Maguk undorítóak. A galaxist ki kéne pucolni az olyanoktól, mint maguk, akik képesek egyedi szaporulattal vírusként megfertőzni a környezetüket. És csak továbbadják ezt a ragályt. Egyáltalán, hogy kerültek maguk ide?
– Azt nem tudjuk! – kiáltott Ádám felindultan.
– Hát én sem. Már megint elnézett valamit az a hülye adminisztrátor. Na, takarodjanak innen, míg bírom erővel, hogy ne dobjam ki magukat. A galaxisból ki vannak tiltva, arra mérget vehetnek.
Ádám és Éva nem mert megszólalni.
– És… és maguk családban élnek? – kérdezte a hang jónéhány percnyi kínos szünet után.
– Igen. Szerető családban.
– Tudtam! Ahol a hím és a nőstény hímeket és nőstényeket nevel.
– Családban – válaszolta büszkén Ádám.
– Elég! – kiáltotta hang, és ettől mindketten hanyatt vágódtak. – Ne merjétek beszennyezni a család fogalmát. A család egészen más dolog. Az szent és nem az a gusztustalan fertő, amiről maguk beszélnek. Soha többé ne merjék ezt a szót a szájukra venni, mert kiirtom magukat, mint rossz kódot egy normál programból.
– De… – kiáltott fel Ádám.
– Soha! – üvöltött fel a hang. A szoba megremegett a hullámoktól. – Majd akkor jöjjenek vissza, korcsok, ha megszűnnek korcsok lenni!
Ezután hosszú, süket csend következett.
– Szerinted végeztünk? – kérdezte suttogva Ádám.
Éva válaszolt volna valamit, de addigra eltűnt körülöttük a szoba.
A kis ország kis városnak kis terén egyszer csak megjelent a két ember. A világ felhördült, hogy végre lát valamit.
Elsőként egy politikus lépett oda hozzájuk: – Na, hogy ment?
– Azt hiszem, nem ismernek minket eléggé, de az biztos, hogy nem tudják, mi a család – válaszolta Éva.
Ennél többet soha nem húztak ki belőlük.
*
Én úgy hiszem, hogy egy a fajnak, melynek tagjai még nem fogták fel, hogy minden csupán nézőpont kérdése, még nincs ott a helye a messzi-messzi galaxisokban.