A tömeg őrjöngött. Vér folyt az arénában, és a vér látványa, a halál puszta jelenléte megrészegítette a népet. Fentről nézve a halál halhatatlanná teszi a nézőt, és ezt jól tudja minden uralkodó, aki felülről nézi a nézőket.
Caius ásított egyet. A bor elnyomta kissé, és meleg is volt. Kinyújtotta elmacskásodott lábát, majd felállt. A tömeg tapssal és ujjongással üdvözölte a mozdulatot.
– Lám, figyelnek – mondta, és hanyag mozdulattal intett, mely újabb üdvrivalgást váltott ki a közönségből.
– Egy kicsit fel kéne rázni a dolgot – mondta, és pengevékony száját kemény mosolyra húzta.
– Caius, kérlek, ne! – nézett rá Drusilla elborzadva.
– Mit ne? Miért ne? – csattant fel azonnal Caius. – Hogy érted azt, hogy ne? Ki vagy te, kedvesem, hogy ezt a szót ki mered ejteni a szádon?
Drusilla lesütötte a szemét.
– Na, azért! – biccentett Caius, majd a háttérben álló testőrparancsnokra nézett. – Cassius, látod ott azt a piros ruhás nőt – mutatott a küzdőtérrel átellenes oldali lelátó közepére.
– Igen, uram – bólintott a testőr.
– Akkor nyargalj oda nekem, és az egész sort dobd szépen a porondra, ha megadom a jelet.
– A nézőket?
– Rosszul hallasz?
– Nem, császárom.
– Hívj csak istennek, ahogy az is vagyok, Cassius.
– Igen, Jupiter! A teljes sort?
– Nem. Meggondoltam magam. A pirosruhás sorát, és ami alatta és fölötte van. Az úgy negyven ember.
– Értettem, Jupiter!
– Ha értetted, akkor mit álldogálsz még itt?
A testőrparancsnok tisztelgett és elviharzott.
Caius kiállt a páholy korlátjához. Lent éppen két murmillo kerülgette egymást.
– Rohadtul unatkozom – mondta, és leköpött a párbajozókra, de nyála nem érte el őket. Ettől ideges lett. Tarkójára hűvös kéz simult.
– Caius, meleged van…
– Pokolian. És unatkozom.
– Gyere be velem.
– Nem. Szórakozni vágyom.
A tömeg eközben jól szórakozott. Tovább nézték a lábuk alatt tomboló halált. Cassus vörös köpenye felbukkant a szemközti oldalon.
– Miért csinálod ezt? – kérdezte Drusilla. Szinte búgta a szavakat.
– Már megint kezded?
– Nem. Dehogy! Nem azt mondtam, hogy ne tedd, csak én nem értem, hogy miért. Meg akarom érteni.
– Ja. Meg akarod érteni.
– Igen.
– Azért, mert isten vagyok – válaszolta Caius halkan.
– Tényleg?
– Igen. Nem tudom, hogy így születtem-e, de azzá lettem. Érted? Azzá lettem. Én nem is akartam istenné válni. És látod, az vagyok. Ők tettek azzá – mutatott a játékot bámuló népre.
– Ők?
– Igen. Istenként néznek rám, és akit istennek tekintenek, az óhatatlanul is azzá válik. Felszáll és ott lebeg. És az istenek bármit megtehetnek. Sőt, kötelességük bármit megtenni. Érted, Drusilla? Ha nem lennék ilyen, nem lennék az, akire így néznek. Ez a hatalom apoteózisa, annak legvégsőbb állomása, amikor felemelkedsz a nézésük miatt. És csak szállsz felfelé. És veled szállnak azok, akik hozzádérnek. Együtt a szférák felé. Amíg kötnek a szabályok, addig csak vezér vagy. Császár: semmi. De amikor felfelé emelkedsz, akkor elszakadsz mindentől. Embertelenné válsz, mert nem lehetsz már emberi. Istenként neked kötelességed embertelenedni. A pondró emberi életet semminek kell tekinteni, hiszen mi lennél te, ha átéreznéd szegényes életük nyomorult kis kínjait. Én isten vagyok, mert istenné néztek fel. És ezért feladatom lenézni őket, semmibe venni őket. Úgy kell velük játszanom, mint agyagfigurákkal. Egyiket kifestem, másikat összetöröm. Kegyetlen és kegyes vagyok. Szeszélyem szerint, Drusilla. Az istenek ilyenek. Ez a dolguk.
– És ha meggyűlölnek?
– Kik? A pondrók? Hát gyűlöljenek. Oda már nem érhet fel haragjuk. Emberi érzelmeik nem hatnak rám, és azokra, akik alattam lebegnek erőm által. Gyűlöljenek. De tudod mit, Druzsilla? Miközben gyűlölnek, szeretnek is. Félnek tőlem és imádnak. A nép… – átnézett a vérben ázó küzdők fölött, és Cassius tekintetét kereste. – A nép egy soha fel nem növő gyerek. Amennyire fél a szülőjétől, annyira isteníti is azt. A kettő együtt él benne. Nézd majd meg, amikor Cassius teszi a dolgát. Nézd majd meg, mit tesznek. Kiabálnak, félnek, sírnak, egyenesen szitkozódnak, de amikor majd a saját testükből kiszakított kis rész lent feltápászkodik a homokból és az életéért küzd majd, a tömeg többsége újra csak a játékot látja ismét. Egy izgalmas, jobb játékot, mint amit eddig látott. Érted? Amikor hazamegy este, már csak az izgalomra emlékszik és nem arra, hogy a szomszédját vágta ketté egy secutor. És amikor megkérdezik tőle, hogy mi történt, akkor azt mondja majd, hogy egy isten közbeavatkozott, és elhiszi, készségesen elhiszi, hogy egy isten volt, mert ha isten dobta le őket a homokba, akkor az jogos, érthető, kegyetlen, de megkérdőjelezhetetlen döntés volt. Ezért kell ez, Drusilla. Hogy ne kérdőjelezzenek meg. Az istent nem vonják kérdőre, és tudod miért? Mert ha kérdőre vonnák, akkor azt is meg kellene kérdezniük önmaguktól, hogy miért nem tettek ellene semmit. Miért nem harcoltak? Miért nem lázadtak fel? De ha egy isten teszi mindezt, akkor ezeket a kellemetlen kérdéseket nem kell feltenniük maguknak. Akkor patyolattiszta lesz a lelkiismertük, mert hát mit tehetnének egy isten döntése ellen? Semmit. Ezért vagyok isten. Miattuk. Az ő tekintetük miatt, az ő lelkiismeretük miatt, értük. És akinek ez nem tetszik, azt lemészároltatom. Attól csak istenibb leszek a többiek szemében.
Felemelte kezét. A nézőközönség elnémult, lent a harcok megakadtak. Csak néhány haldokló nem tudta visszatartani halálhörgését.
– Értetek! – kiáltotta el magát Caius, és az arénára mutatott.
Cassius és a gárda gyorsan mozgott. Egy perc sem telt bele és negyven néző lent találta magát a gladiátorok porában.
– Kezdődjön a küzdelem! – mutatott az égre Caius, és a tömeg tombolni kezdett.
Lent újra aratott a halál, fent pedig tovább emelkedtek az istenek.
– Látod? – vigyorodott el Caius.
*
41. január 24-én 28 évesen halt meg Caius Caesar Augustus Germanicus, más néven Caligula császár. A magát istennek tartó Caligula a történetírók szerint megszállott és könyörtelen uralkodó volt. Trónra kerülése után családja nagy részét kiirtotta. Három testvéréből egy (Drusilla) a szeretője lett, a másik kettőt vagyonától megfosztotta és elkergette. Súlyos betegség után paranoiás lett, azt hitte, megmérgezték. Ekkor borult el elméje. Számtalan építkezést kezdeményezett, istenként tekintett magára és ezt el is várta másoktól. Incitatus nevű lovának külön palotát emeltetett személyzettel, berendezéssel… Egyszer az arénában a nézőket dobatta a vadállatok elé, mert unatkozott és nem volt elég halálraítélt. Állítólag bezáratta a magtárakat, és megüzente a népnek, hogy most éhínség következik. A pénzszórás, építkezések kiürítették a kincstárat. Caligula ekkor különféle módjait találta ki a pénzfelhajtásnak. Számos új adót vezetett be (adót vetett ki az élelmiszereladásokra, a házasodásra, a bíróságokon perelt összegek 2,5%-át az államnak kellett befizetni, egynyolcadnyi adóval sújtották a napszámot és a prostituáltak napi egy vendég befizetését voltak kötelesek leadni). Ha valaki nem fizette be a hiányosan közzétett új adókat, extra bírsággal sújtották. Lánya születésekor és újévkor “önkéntes” adományokat várt el a polgároktól. Elvárta, hogy őt is belevegyék a végrendeletekbe, aki ezt nem tette meg, annak végrendeletét hálátlanság címén megsemmisítette… Húga, Drusilla halálakor teljesen összeomlott, a gyászoló férj ceremóniáit követte, ezenkívül törvénykezési szünetet rendelt el és halálbüntetés terhe mellett betiltotta a nevetést, a mosakodást és a családdal való étkezést…” és így tovább… (részben WIKI) Megtehette, sőt, meg kellett tennie: isten volt, kötelességgel tartozott a népnek.
41. január 24-én reggel, Caligula éppen egy földalatti folyosón igyekezett elhagyni palotáját, amikor testőrparancsnoka Cassius Chaerea (vele is lekezelően, kegyetlenül bánt) és két szenátor megtámadta és halálra döfködte.
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
Szép emberek(4)
A vágy szűk utcája(4)
A sárkány(4)