1.
Azt hiszem, hogy az volt az egyetlen szerencsém, hogy csapos voltam akkoriban. A nő úgy sétált be a bárba, mintha soha nem járt volna még ilyen helyen. Visszafogott elegancia, hűvös tekintet, első pillantásra úgy festett, hogy inkább lealacsonyítónak tarja a helyet, mintsem ismeretlennek.
– Elnézést, maga keveri itt az italokat?
– Ha nincs itt Cintia, akkor igen – válaszoltam.
– Ki az a Cintia?
– A másik csapos.
– Aha – bólintott a nő, majd bizonytalanul újra megkérdezte: – Akkor most maga keveri az italokat, vagy sem?
Legszívesebben még húztam volna egy kicsit, de úgy tűnt, hogy ez most nem fér a képbe.
– Valójában nem.
– Nem maga? Akkor kihez fordulhatok?
– Attól függ, mit szeretne?
– Egy italt.
– Úgy tűnik, mégis én kellek magának.
– Kell nekem?
– Nem tudom, kellek?
– … Tehát maga keveri.
– Én nem keverem. Csak odaadom. Aki kever, az a Cintia. Ő nem csak csapos, mint én, hanem egyenesen mixer. Cintia este hattól van itt. Addig velem kell beérnie.
– Én beérem.
– Remek. Akkor gyerünk! Itt állok a csap előtt.
– Hol van itt csap?
– Ez az izé itt az – böktem rá a sörcsapra. – Megnyitom, jön belőle a sör. Ez a dolgom. Viszem a bárt.
– Viszi? Hova?
– Nem szó szerint viszem, egyébként ön külföldi? – A nő egy pillanatra hezitált a válasszal, aztán biccentett egyet. – Gondoltam. Ahhoz képest egészen jól beszéli a nyelvet.
– Én minden nyelvet ismerek.
– Jó magának. Én csak ezt, és ezt is alig.
– Szóval nem kever?
– Valójában mit szeretne inni? Ha valami egyszerűt, akkor kikeverem magának. Egy „sex on the beach” még nekem is megy, de egy „blood and sand”-et nem vállalok, ahhoz diploma kell.
– Szex on the beach? Párosodással is foglalkozik?
– Csak szabadidőben.
– Akkor miért mondta, hogy azt szívesen kever nekem? És egyébként is, a közelben egy tengerpart sincs.
Nem tudtam, hogy nevessek-e vagy megijedjek a nőtől.
– Maga nem sokat szokott koktélozni, ugye?
– Nem.
– Látszik. Szóval, mit adhatok önnek?
– Sör van a csapban?
– Az van. Keverek magának egyet.
– Köszönöm. Szex nem kell.
– Oké, azt nem teszek bele.
Lecsapoltam a sört és a nő elé toltam.
– Ez a sör?
– Szerintem, igen… Mondja, ön hány éves? – A nő félrefordított fejjel összeráncolt szemöldökkel nézett vissza rám. – Nem kell pontosan, ha túl nehéz összeszámolni, elég csak nagyjából.
– Négysz… negyven.
– Negyven. És még nem látott sört?
– De láttam, csak nem pont ilyet.
– Hát az igaz. Minden sör más. Milyet ivott eddig?
– Akkor inkább whiskyt kérek.
– Az tényleg majdnem olyan, mint a sör.
Kitöltöttem egy poharat és az is a sör mellé toltam. A nő beleszagolt és elfintorodott.
– Ez finom?
– Ízlés kérdése. Nem tudhatja, míg meg nem próbálta.
A nő biccentett és felvette a poharat. Félénken kortyolt bele. Kivárt, majd újra ivott, és ezt addig folytatta, míg ki nem ürült a pohár.
– Tehát akkor ízlik – mosolyodtam el.
– Jó – bólintott a nő. – Ad még egyet?
Kitöltöttem, és a nő elé toltam, aki most már sokkal bátrabban tüntette el az egészet. Kipirult arccal nézett vissza rám.
– Ez ilyen mindig?
– Többnyire igen. Egy ideig, aztán rosszra fordul.
– Ad még egyet?
– Nem hiszem, hogy kéne.
– Nem?
– Nem. Kezdésnek ennyi bőven elég lesz.
– Aha. Jó. És a parti szex? Az is ilyen?
– Az jobb, de most elmarad.
– Oké. Csak úgy kérdeztem… kicsit hányom kell. A sört is megkóstolom.
– Nem-nem. Most adok egy kis kólát és sok-sok ropit. Aztán beszélgetünk, míg el nem fogy minden. Rendben?
– Nem tudom – vont vállat a nő.
– Én tudom.
Kólát töltöttem egy literes korsóba és egy kazal ropit tettem ki a nő elé, aki majszolni kezdett. Vendégek is jöttek, de a rendelés nem volt komoly. Még legalább egy óráig nem lesz forgalom.
– No és honnan jött? – kérdeztem, amikor újra visszatértem a nőhöz.
A söröskorsó üresen tátongott.
– Ez meg?
– Megkóstoltam. Szar.
– Legalább tudja.
– De maga szép.
– Értem. Én most hívok egy taxit.
– Jó, de legyen benne sofőr.
– Reméljük, hogy lesz.
Tárcsáztam és amikor megérkezett a kocsi, a nőbe karolva indultam el a kijárat felé.
– Még is kever egy szexet?
– Nem. De nézze csak! Egy taxi. És van benne sofőr. Micsoda szerencse.
– Hála ég! Utálom taximokat. Olyan személytelenek.
– Az már igaz.
Csak amikor a kocsi kisorolt a forgalomba, jutott eszembe, hogy a nő nem fizetett. Még soha nem történt velem ilyesmi, pedig egy ideje már ott állok a pult mögött. Hát ez van. Mindenből van egy első alkalom. Aggódva néztem a kocsi után, hátha látok egy hirtelen kinyíló ajtót és egy kikandikáló falfehér fejet, de a járművet elnyelte a forgalom. Még a nevét sem tudta. De azt igen, hogy szépnek látott. Hittem neki. A whisky ellenére.
2.
Két nap múlva jött vissza. Kipirult volt és szégyenlős.
– Egy kis whisky? – intettem felé mosolyogva.
– Tudja, az van, hogy maga miatt kirúgtak a vizsgán.
– Miattam?
– Igen. Vagyis nem. Nem pont maga miatt. Az ital az oka.
– Az ital nem én vagyok.
– Azt tudom. És akkor is. Ha nem olyan szép, akkor talán átmegyek.
– Átmegy?
– A vizsgán.
– Ivászati, vagy antialkoholista vizsga volt?
– Vicces?
– Nem is annyira, mint amennyire komolyan kérdezem.
A nő összeszorította a száját, és megrázta a fejét.
– Jó, nem kell válaszolni – legyintettem mosolyogva. – Akkor whisky?
– Nem. Nem kell. Nagyon rosszul voltam utána.
– Értem. Sajnálom.
A nő mélyet sóhajtott és maga elé meredt. Két öltönyös sorolt be a pulthoz. Intettem nekik, hogy megyek.
– Én ezt nem értem. Maga miért olyan szép, és miért olyan megértő, és egyáltalán ez így normális itt, vagy csak maga ilyen? Ez… ez az egész hely. – Tehetetlenül széttárta a karját. – Ez fura és érdekes, és borzasztó és jó, és emberi… ez itt olyan… emberi.
– Micsoda? – kérdeztem komolyan.
– Ez a hely?
– A város?
– Nem. Ez itt – mutatott körbe.
– A bár?
– A bár, hogy a fene essen az egészbe.
3.
Aztán feleségül vettem. Mint kiderült, az Androméda galaxis egyik bolygójáról jött, és megbuktattam az „Idegen civilizációkba való beépülés a gyakorlatban” nevű tantárgy vizsgáján. Mentségemül csak annyit, hogy nekik nincs májuk. De a szívük az hatalmas.
*
Február 24. A csaposok világnapja
