Baristaboy

WIFI

Összevonta a szemöldökét.

– Az meg minek? – kérdezte fennhangon, mintha a doboz megválaszolhatná neki az élet egy újabb misztikumát.

Válasz nem érkezett, így hagyta, hogy a talány ott lebegjen a levegőben és kibontotta a csomagot. Bent újabb pufifóliát és hullámpapír rengeteget talált, de egy préselt kartonprofil közepén ott pihent a készülék is. Óvatosan vette ki a dobozból. Villásdugó lógott ki a gépből.

– Ja, áram nélkül nem működsz, barátocskám? Akkó’ mi került ennyibe rajtad?

A kávéfőző, amit hevenyészett költői rohamában elnevezett baristaboy, csendben maradt.

Hetyke, izgalmas gép volt, azt meg kell hagyni. Kinyitotta, majd becsukta a víztartóját. Csak semmi sietség, mindent a maga tempójában. A dobozból kihalászta a használati útmutatót. Vastagabb volt, mint egy biblia. Végül is, ha úgy vesszük, akkor ez a baristaboy bibliája, tehát jogos a méret. Átpörgette a könyvet. Legalább tíz nyelven íródott. Talán hármat ismert fel belőlük. Megkereste a sajátját és olvasni kezdett. Gyorsan túljutott a befoglaló méreteken, a névleges áramfogyasztáson, és rátért a fontosabb részekre. Gyors beüzemelés. Ezt is átlapozta. Nem rohanunk sehova. Jött a lassú beüzemelés, csak éppen a lassút kihagyták belőle. Pontosan végzett el minden műveletet. Rend a lelke mindennek. Az első oldalak egyikén ott volt a figyelmeztetés, hogy ha a beüzemelést, vagy az üzemeltetést nem a kézikönyv szerint végzi, akkor leshet, a garancia ugrott. Ennyi pénzt pedig nem fog kidobni az ablakon.

Nagyjából fél óra múlva jutott el odáig, hogy a gépet feltöltötte vízzel és a csatlakozót bedugta a konnektorba. A gép oldalsó kijelzője életre kelt. Ezer kis mütyür-ikon jelent meg, majd tűnt el és jelent meg újra. Hátrahőkölt az ikonorgiától.

– Jól van, kiskomám. Rajtam nem fogsz ki. Tudok én olvasni – mondta és újra a könyvbe mélyedt. Nagyjából egy órával később, túl az időzítőn, az őrlési finomság beállításain, az öntisztító, a vízkőtlenítő programon, a készenléti üzemmódon, a főzési programokon és számos extra funkción az utolsó oldalra ért. Itt megtalálta a hibaüzeneteket. Sok volt, de átrágta magát rajta. A problémamegoldó rész jött, ahol az előzetes információk birtokában tizenhatból tizenkétszer kitalálta, hogy mit javasol a kézikönyv – ha nem kapcsol be a gép, nézze meg hogy csatlakoztatva van-e, és hasonlók. A leselejtezési információk után, a legutolsó fejezet címe egyszerű volt és igencsak rövid. WIFI. Már el is feledkezett a funkcióról. Ha kifelejtették volna, akkor soha nem jut eszébe.

– Nocsak! – mormolta felhúzott szemöldökkel.

Hangosan olvasta végig az instrukciókat.

– „Nyomja meg a karbantartás, beállítás, start gombot egyszerre.”

Megnyomta, és tovább olvasott.

– „Nyomja meg a WIFI hálózat keresése opciót.” Tessék! „Most keresse ki a saját hálózatát”.

Ez könnyű volt. Hat éve, amikor ideköltözött, a szolgáltatást beszerelő fiatal fiúcska állította be neki a netet.

– Mi legyen a neve? – kérdezte a kölyök. – Bármi lehet – tette hozzá.

– Bármi? Akkor legyen: A szárba szökött boldogság otthona.

– Azért jó lenne egy szó – mosolyodott el a srác.

– Jó, akkor legyen „szárba-szökött”, kötőjellel.

– Az úgy nem jó – válaszolta a srác, majd legyintett egyet, és nyomogatott valamit a laptopján. Azóta a hálózatát úgy hívták, hogy „szarbaszokott”. Eleinte le akarta cserélni, aztán megszokta, majd megszerette, és élvezettel mondta el ismerőseinek, akik wifi kapcsolatot kértek, hogy a hálózat neve „szarbaszokott csupa kisbetűkkel”.

Kiválasztotta a hálózatot.

– „Írja be a wifi jelszavát”. Hát, ha ennyire kíváncsi vagy – vont vállat és beírta. Sok betűből és számból állt, de fejből megtanulta. Ha az ember nem használja a fejét gondolkodásra, akkor jobb, ha focilabdát csinálnak belőle, úgy hasznosabb.

A leírás befejeződött. Lapozott egyet, de ott már egy másik nyelven kezdődött az egész litánia az elejéről.

– És? – kérdezte széttárt kézzel.

Sem a gép, sem a kézikönyv nem válaszolt. Kietlen egy világ ez. Mindegy. Majd megnézi a netet. Biztosan kell hozzá egy applikáció. Manapság mindenhez applikáció kell. Ha még a fogkefének is van, akkor egy kávéfőzőnek természetes, hogy dukál.

A felvértezett tudással lefőzött egy kávét. Barista minőség.

– Hát, a fene tudja – hümmögött a csésze fölött. Azért nem volt rossz az eredmény. Majd kísérletezik a szemcsemérettel és a vízzel.

Elkészítette a vacsorát, és már éppen indulni készült, hogy letáborozzon a televízió elé – új sorozat jött a netre, és izgalmasnak ígérkezett, legalább három részt ledarál belőle –, amikor eszébe jutott az időzítő. Mert ez a csoda, ez a baristaboy arra is képes, hogy korábban ébredjen fel, mint valami jó inas, és mire ő álmos szemekkel kibotorkál a konyhába, forró, selymes, minőségi kávéval várja. Bekészítette a kávét, és elmerült a sorozat izgalmaiba.

A probléma az volt, hogy előbb érkezett, mint baristaboy. Pontosan öt perccel korábban ott állt a konyha küszöbén és figyelt. Néha a sütő órájára pislantott, majd újra a fiúra. Vajon mikor ébred fel? Az órája pontosan jár, éppen a sütővel egyeztette tegnap.

05.59:00

Ha akarta, ha nem, izgatott lett.

05.59:10

Varázslat ez kérem. Elektronikus csoda.

06.00.00

Semmi sem történt.

– Hé! – lépett a konyhába csalódottan. Úgy szerette volna látni, hogy a boy beindul és teszi a dolgát. Nem ezért olvasta végig az útmutató minden egyes sorát.

A géphez lépett, és megnyomta az időzítő gombot. Nem reagált. Néhány perc leforgása alatt megnyomta az összes gombot. Eleinte követte a hibakeresési információkat, aztán már csak találomra nyomogatott. A gép nem reagált se szépszóra, se a reset-re. Lefagyott, mint a leveshús a mélyhűtőben. Csüggedten ült le a konyhaasztal mellé. Már csak egyetlen lehetőség maradt hátra: az áramtalanítás. Minden berendezés rémálma, a gyári beállítások szellemidézése. Sóhajtva fogta meg a csatlakozót.

– Akkor elölről az egészet – mondta, de mielőtt bármit is tett volna, a gép beindult. Darálni kezdet, majd főzni, majd csorgatni.

– Igen! – mondta elégedetten. Talán mégis az órabeállítás volt a ludas.

A robaj akkora volt, hogy egy teljes métert ugrott el a géptől. Rémült pillantással nézett az utca felé, ahonnan a zajt hallotta. A konyha ablaka eltűnt. A kiszakadt kereten át egy hatalmas alak mászott be éppen. Emberformája volt ugyan, de már első ránézésre is megmondta, hogy egy robot rontott a konyhába. Ennek milyen vastag lehet a használati utasítása?, futott át rajta önkéntelenül a gondolat. A hatalmas szerkezet egyenesen a kávégéphez sietett. Kivette a bekészített feketét, és egy lendülettel kiitta azt. Nagyot sóhajtott, majd ránézett

– Na, jól van fiam. A kávét holnap is készítsd be szépen. Az időzítővel nem kell törődnöd, azt én intézem. Van wifije – mondta a monstrum, kacsintott egyet és már ott sem volt.

Az emberiséget aznap délre már megszállták a robotok. A hírt a tévében közölték. Annak is volt wifije.