A legkomolyabb változás akkor jött, amikor a férfiaknak is fájni kezdett a szülés. Hogy mitől kattant be a férfiaknál a fájdalom, azt senki sem tudta kideríteni, mert a nagyon fontos dolgokra az emberiség általában nem, vagy csak nagyon lassan jön rá. Ebből a szempontból az emberiség olyan, mint egy csiga az úton. Csak akkor érti meg, hogy nem gázolták el az úttesten, amikor az autó már régen távolodik.
Vagy még akkor sem.
Az első lejegyzett eset egy Alajos nevű férfi volt. Felesége, Paulina és az ő teste egy mozi utáni könnyed estén kavarodott össze egymással. Zene is szólt, de hogy mi, arra se Alajos se Paulina nem emlékezett pontosan, pedig később születtek olyan elméletek is, melyek bizonyos dallamok génmódosító hatását tartották lehetségesnek. Bár az elmélet soha nem bizonyosodott be, az emberiség egy apró hányada ezentúl éjjel-nappal zenét hallgatott és közösült, hátha valami más is kisülhet belőle. Talán ki is sült, de ez senkinek nem tűnt fel, leszámítva a népszaporulatot.
Egy biztos. Alajos három nap múlva csatlakozott Paulinához a vécében. A nő gyorsabb volt, ő a fajanszba hányt, Alajos a csapba.
Egy hét pároshányás után Paulina elvetette a közös gyomorrontás teóriát, amit simán okozhatott volna egy a mozi előtt behabzsolt, visszagondolva nem túl bizalomgerjesztő hamburger, és vett egy terhességi tesztet. Pontosabban hatot.
A két csík egyértelműen tudatta velük, hogy Paulina terhes. Alajos viccből rápisilt a fölöslegessé vált tesztek egyikére. Röhögött, miközben pisilt. Aztán nem röhögött tovább, mert a teszt arról tudósította, hogy ő is terhes.
A vérvételen Paulina sárgatestjei élénk jelenlétet mutattak, és néhány héten belül már teste is komoly változásokat mutatott. Alajos pedig tovább terhesült vele. Bár egyetlen fokkal sem mutatott enyhébb tüneteket, mint felesége, mégis akkor fordultak csak orvoshoz, amikor neki is kerekedni kezdett a hasa.
A műszerek kimutatták, hogy Alajosnak nem lett méhe. Ez nem lepte meg az orvosokat. Az viszont igen, hogy az alapos kivizsgálásnak köszönhetően Alajos arcüregében találtak egy parányi húscsomót, mely egy magzathoz hasonlított. Apró volt, sokkal kisebb, mint ami Paulina méhében fejlődött, de legalább annyira valóságosnak tűnt. Az orvosok úgy döntöttek, hogy ez egy különleges eset, melynek semmi köze nincs az emberi természethez. Biztos valamilyen sugárzás miatt történt az egész. Vagy túl sokat nézték a Netfluxot. Ki tudja?
A kutatást vezető orvos egy kiadós vizsgálat után nem hivatalos módon így fogalmazott a főnővérnek, amikor végre betért az irodájába, hogy megigya a több órája rá várakozó feketéjét: „Hát, ez az Alajos jól megszívta!”.
A képlet bár idegesítően lehetetlen volt, mégis egyszerűnek bizonyult: Paulina és Alajos magzata megegyezett egymással. Ami Paulina hasában történt, az történt az Alajos fejében is. A kis jövevény, mint egy irányítóközpont utasította a férfi testét mindarra, amit a nő teste átélt. Hogy hogyan, azt senki sem tudta megmagyarázni.
A harmadik harmad elején Paulina és Alajos nehezen bírta már a terhességet. Különösen Alajos szenvedett sokat, mert Paulina magzata meglehetősen élénken kapálódzott, Alajos pedig minden alkalommal úgy érezte, hogy a gyerek ki akarja rúgni a szemgolyóit.
Alajos kétszer próbálta meg kiszedni fejéből a nemkívánatos jövevényt. Még a terhesség elején, közvetlenül az után, hogy az orvosok felfedezték a homlokmagzatot, Alajos megpróbálta kifújni az orrán a kölyköt. Így fogalmazott: „Ki kell annak jönnie.” De nem jött. Másodszor akkor javasolta a műtétet, amikor a magzat a szemgolyójával próbált gólt lőni.
– Nem lehetne ezt kivenni? – kérdezte kétségbeesetten. Elég vacakul nézett ki. Hiába, nem szokta meg, hogy élőlények rugdossák belülről.
– Hát hogyan? – kérdezte a vizsgálatot vezető orvoscsapat feje.
– Ahogy mondom. Benyúl, kiveszi, kész. Nem bírom tovább.
– De mi lesz a másik magzattal? – kérdezte az orvos. Látszott rajta, hogy esze ágában sincs ilyesmit elkövetni. Az pedig, hogy Alajosnak fáj, hát… na, bumm… volt már ilyen a praxisában.
– Mi lenne? – kérdezte Alajos.
– Nem tudjuk. Az is lehet, hogy valami baja esik a kicsinek. Mármint a méhkicsinek.
– Nem esik baja.
– De ha mégis? Tudja, az a helyzet, hogy maga az első és eddig egyetlen ember a földön, akinek párhuzamos terhessége van férfiként, és egy valódi kis magzatot hordoz a fejében.
– Ez jelen pillanatban nem érdekel – válaszolt Alajos némi haraggal.
– Pedig nem ártana. Az emberiségnek tudnia kell, hogy mi történik magával.
– Kit érdekel az emberiség? – hördült fel Alajos. – Rugdossa az agyam. Vegye ki!
Az orvoscsoport vezetője egy ideig nézegette az ultrahang felvételeket.
– Nem tehetem – rázta meg végül a fejét. – Ez egy emberi élőlény. Még akkor is, ha elég kicsi. A fajunk, az erkölcsünk…
– Adjon egy fogót, megoldom én – hörögte Alajos miközben egyáltalán nem gondolt ez emberiségre, de még arra sem, hogy egy emberi lény rugdossa a látóidegét. Ha pontosak akarunk lenni: Alajos magas ívben tett arra, hogy ki mit gondol erről a témáról. Az ő fejében randalírozott a lény, neki fájt, és innentől az egész duma elméletinek tűnt egy nagyon is gyakorlati fejfájással szemben.
– Nem adok – válaszolt az orvos.
– Akkor veszek egyet az OBI-ban – vont vállat Alajos.
Paulina kint várakozott a folyosón. Őt nem zavarta annyira a méhében rugdosó emberke. Megszokta. Kulturálisan is, meg máshogy is.
– Nem veheti ki – ingatta fejét az orvos.
– Azt majd én eldöntöm, hogy mit vehetek ki a fejemből és mit nem. Még jó, hogy az orrfújást nem tiltja meg!
– Ami azt illeti… – hümmögött az orvos, de ezt Alajos nem várta meg. Felpattant és elviharzott. Még Paulinát is otthagyta, aki hatalmasra nőtt hasával már nem mozgott olyan gyorsan, mint valaha.
Az orvosi csapat faképnél hagyott feje arra gondolt, hogy egyesek nagyon önzők tudnak lenni. Hát hol van az emberi faj, a tudomány, a születés szentsége felé tanúsított megértés, tisztelet? Sehol.
Alajos egy hónapig duzzogott, hogy „neki ne mondja meg senki, mit tart meg és vesz ki a fejéből”. Elég nehezen tudta megemészteni, hogy testének bizonyos részei egy utasítás nyomán karantén alá kerültek saját maga előtt.
– Hiszen az én fejem – bosszankodott, amikor csak sor került a témára.
– Édesem. A te fejed, de benne egy csoda nyugszik, ami nem a tiéd.
– Hát kié? – kérdezte Alajos, és megpróbálta üregében tartani a szemgolyóját.
– Azoké, akik úgy döntöttek, hogy az övék. Ugyan már, Alajos, a tiéd alig egy centi. Az enyém akkora, mint egy víziló.
– De nekem ne határozzanak be!
– Pedig tisztelhetnéd az emberiséget – mosolygott Paulina.
– Az meg engem tisztelhetne.
– Ugyan már, Alajos, szokd meg, és könnyebb lesz. – Paulina vigyorogva csóvált fejet, majd közelebb húzódott férjéhez a kanapén, és átölelte. – Ne aggódj, szívem, nemsokára vége, és lesz egy nagy, meg egy kis újszülöttünk. Biztos kapunk ingyen pelenkát a tudósoktól. Végül is ez elég nagy durranás, nem?
Alajos nem válaszolt, de arra gondolt, hogy ő nem akart ekkora durranást. A fejében pedig egy kicsit sem akart. Bőven lég lett volna, ha ezt az egészet Paulina bonyolítja le. Ő megszokta, meg hát… nő.
– Azt hiszem – mondta csendesen –, hogy ha ezt előre tudom, akkor…
– Akkor?
– Akkor… jobban… átgondoltam volna… – válaszolta óvatosan Alajos.
– Hát majd legközelebb átgondolod, édesem – adott egy csókot a homlokára Paulina, majd elfolyt a magzatvize.
Alajosnak csak az orra kezdett folyni.
Az összehúzódások párhuzamosak voltak. A sikoltozások és nyögések is. A tudós csapat úgy döntött, hogy egy szobában vezetik le a két szülést. Végül is egy terhességről volt szó, vagy mifene.
Úgy tűnt, hogy Paulina jobban bírja a fájdalmat. Alajos fetrengett, és arról panaszkodott, hogy fel fog robbanni az agya. A tudósok nem mondták, hogy nem így van, hiszen akár ez is bekövetkezhet volna.
Aztán Paulina méhszája már kellő méretűre tágult. Alajos orrlyukai is nagyobbak lettek. Paulina tolt, Alajos pedig fújt. Az orvosok pedig vártak.
A vajúdás alatt Alajos négyszer ájult el. Paulinának nem sikerült egyszer sem. Az orvosok és műszereik szerint bár mindketten pontosan egyforma mértékű fájdalmat érzékeltek, Paulina valahogy jobban bírta az egészet. Mintha hozzá lett volna szokva. Kulturálisan is, meg máshogy is.
Amikor kibukkant a kicsi feje Paulina lábai között, Alajos orrában egy kis golyó jelent meg, bár alig látták, mert Alajos sikoltozva rázta a fejét.
Még kétszer nyomott Paulina.
Alajos kétszer fújt.
Aztán végre világra csusszant Paulinából egy baba.
– Istenem, de szép! – szakadtak ki Paulinából a megkönnyebbülés szavai.
Alajosból is kibukkant valami, ami kezdetben emberhez hasonlított, majd egy pacához, majd végül semmihez: áttetszővé vált és nyomtalanul elpárolgott.
– Kijött? – kérdezte Alajos lihegve.
– Ki, de elment – vont vállat a kutatást vezető orvos.
– A fenébe! – nyögte Alajos.
A világ persze szenzációként kezelte a történteket.
„Szellempacát szült az első fejterhes férfi”, szállt körbe a hír. A tudósok hümmögtek bizonyíték híján. A világ nagy része legyintett, hogy ez is csak egy kitalált hír.
Aztán fél évre rá beköszöntött a változás. Az Alajos fejterhességét vizsgáló orvosi csapat feje észrevette, hogy terhes. A tünetek egyértelműek voltak. Elment és vett egy tesztet magának. A két csík láttán azt mondta: Ó, a francba! Aztán a felesége elé állt.
– Édesem, a múlt keddi kicsapongásunk után nem érezted, hogy… szóval estleg nem csúszott be egy gyerek?
Az orvosi csapat fejének felesége komoly határozottsággal rázta meg a fejét. – Nem. Nem vagyok terhes, ha azt kérdezed.
Tényleg nem volt.
Olgával, a főnővérrel ellentétben.
A világ pedig rájött, hogy Alajos esete nem vicc, és hogy elég keveset lehet rajta röhögni. Vagy túl sokat – ami persze hozzáállás kérdése. Egy biztos. A változás vírusként terjedt el a bolygón, és fél éven belül nem létezett más az emberiség körében, csak párosterhesség. A nőket nem viselte meg annyira a dolog. Megszokták az ilyesmit.
Kulturálisan is, és máshogy is.
Inkább csak röhögtek.
És a férfiak?
Ők nem röhögtek, hanem azon gondolkodtak, hogy nem egy dolgot át kéne fogalmazni az eddig lefektetett alapelvek közül. Neki is láttak a fogalmazásnak, miközben milliószám jelentek meg férfivideók arról a Yutubin, Toktokok, Unstan, hogy miként kell helyes és hatékony módon kifújni egy orrot. Fontos az orrihigiéné.
A bolygó népessége pedig stagnálni kezdett.
Alajosnak, vagy a marslakóknak, vagy egy feljebbvalónak köszönhetően, vagy egyszerűen annak, hogy a bolygó megunta a nyüzsgő bolhákat a hátán, és belepiszkált kicsit a rendszerbe.
A lényeg, hogy ezentúl emberek már csak így születtek: egy méhből és egy orrból.
A méhből jövő megmaradt. Az orrból jövő pedig elillant.
„A fenébe!”
Oberon álma 2. rész(8)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
Szép emberek(4)
A vágy szűk utcája(4)
A sárkány(4)