A garancia (március 15.)

– Jó, akkor azt mondja meg, hogy mennyit bír? – kérdezte a küldött.
– Mit mennyit? – nézett rá az öntőmester megrökönyödve.
– Mennyit tud lőni?
– Amennyit csak akar lőni vele.
– Aha. És várat lehet?
– Várat?
– Ja. Azt lehet vele, vagy azt nem szabad?
– Várat? Hát azt nem szabad. Rá is van írva a kerekére.
– Tényleg?
– Hát hogy a jószagú fenébe ne lehetne vele várat lőni? Ezért van.
– És csapatokat? Mármint ellenségest.
– Maga ugye szórakozik velem?
– Lehet, vagy nem lehet?
– Lehet. De ha akarja, akkor a saját táborát is lebombázhatja vele. Meg a fókákra is tüzelhet, ha úgy tetszik kedve.
– Azt meg miért?
– Csak úgy mondtam.
– Nem lövök fókákra. Az kegyetlenség.
– Akkor ne lőjön! Tudja mit? Ha akarja, akkor írok egy listát, hogy mire lehet lőni vele.
– Az nagyon jó lenne.
Az öntőmester egy papírt vett és nagy betűkkel ráírta:
„AZ ÁGYÚVAL LŐNI A KÖVETKEZŐ DOLGOKAT LEHET: MINDEN.”
A küldött eközben komoly ábrázattal járta körbe az ágyút, és megtorpant a cső végénél: – Golyó van hozzá?
– Van.
– Mennyi van?
– Kettő van.
– Kettő? Az nem kevés egy egész háborúhoz?
– Kettő? Az roppant kevés egy egész háborúhoz, de én csak kettőt adok, hogy ki tudja a próbálni.
– Az nagyon jó lenne. És a többi golyó?
– Azokat be kell szerezni.
– Magától?
– Nem, én nem gyártok golyókat. Én ágyúkat gyártok.
– És próbagolyókat.
– És próbagolyókat, igen. A küldött úr nagyon jó megfigyelő.
– Hát éles a szemem, az már igaz. Na, és ez itt mi? – mutatott az ágyúra.
– Az a talpazat.
– Azt én is tudom. Az érdekel, hogy miből van.
– Fából.
– Azt is tudom, ne nézzen hülyének! Hogy beszél velem egyáltalán?
– De hát fából van.
– De milyen fából?
– Fenyő.
A küldött egy ideig nézte a talpat. – Bükkből nincs?
– Nincs.
– Szeretem a bükköt.
– De az ágyú nem szereti.
– Aha. És tölgy? A tölgyet is szeretem.
– Az ágyú azt sem szereti. A fenyőt szereti csak.
– Aha. Így, gondolom, olcsóbb.
– Már miért lenne olcsóbb?
– Mert fenyő. Nem szeretem a fenyőt.
– A fenyő sem szereti magát.
– Már megint hogy beszél velem? És egyébként milyen nehéz ez?
– Úgy ötszáz kiló mindennel együtt.
– Az nagyon sok.
– Bocsánat!
– Ezt nem mondta az elején.
– Hát tényleg nem.
– De így olcsóbb, ugye?
– Nem. Így most már kicsit drágább.
– De hogy szállítom én ezt el?
– Vagy nagyon erősnek tetszik lenni, vagy szekérrel.
– Az is van az ágyúhoz?
– Na, figyeljen ide! Ehhez az ágyúhoz csak ez az ágyú tartozik és két próbalövedék. Slussz passz! Nincs kocsi. Leírjam ezt is?
– Aha.
Az öntőmester leírta. „A CSOMAG TARTALMA: ÁGYÚ + KÉT PRÓBALÖVEDÉK.”
– És miért nem jobb, mint az osztrákoké?
– Honnan tudja, hogy nem jobb?
– Miért, jobb?
– Jobb, hogy a rosseb egye meg! Még a muszkákénál is jobb.
– Azt nem hiszem.
– De igen. Leírjam?
– Aha.
Az öntőmester leírta: A TERMÉK JOBB A MUSZKÁKÉNÁL IS. HA NEM, AKKOR GYERE VISSZA!
– Ez veszélyes egyébként?
– Mármint mi?
– Ez az ágyú.
– Hát tudja, az lenne a célja, hogy veszélyes legyen. Bumm, placcs! Így van kitalálva az egész.
– De a kezelőre tekintettel.
– Ja! Úgy nem az.
– Tényleg? Szóval nem sérül meg senki?
– Miközben használja egy háborúban?
– Aha.
– Hébe-hóba azért megesik, hogy egy-két katona meghal, miközben használja. De persze ez a használatától függ.
– Mert?
– Mert ha elé áll valaki miközben lőnek vele, akkor egészen veszélyesnek mondható.
– Milyen háborúban?
– Akármilyen háborúban.
– Ez honvédő lesz.
– Ott is. Leírjam?
– Aha!
Leírta: AZ ÁGYÚ ÖNMAGÁBAN NEM VESZÉLYES, DE SÉRÜLÉST OKOZHAT, HA ELÉ ÁLLUNK. (BÁRMILYEN HÁBORÚBAN)
– Azt is írja oda, hogy honvédő.
(HONVÉDŐBEN IS!)
– És ha elromlik?
– Mármint úgy, hogy nem lő többet?
– Persze.
– Akkor tessék csak otthagyni.
– Nem cseréli be?
– Ja, de. Aki túléli a csatát, az húzza szépen ide, és kap helyette egy újat. Sőt! Ha vége a háborúnak és visszahozza, akkor diszkont áron visszaveszem.
– Tényleg?
– Persze. A számlát azért hozza, mert anélkül nem tehetek semmit.
– És ha nem éli túl senki?
– Akkor nincs rá garancia. Az egyedül hagyott ágyúkért nem vállalok felelősséget.
A küldött egy újabb kört tett.
– Jó! Akkor kérek ebből ötvenet.
– Jó. Egy van. Ez itt.
– Tessék?
– Ez van, nincs több. Sajnálom!
– De hogy nyerjek meg ezzel egy háborút?
– Jó helyre kell lőni vele.
– Akkor mi van, ha sok irányba kéne célozni?
– Akkor sehogy. Nem fog menni.
– Leírná?
Persze: AZ ÁGYÚ ÖNMAGÁBAN NEM ALKALMAS A HÁBORÚ MEGNYERÉSÉRE.
– Jó így? – kérdezte az öntőmester.
– Jó – bólintott a küldött.
– Akkor kell?
– Van engedmény?
– Az elsőre van.
– Megveszem!
– Remek! Csomagoljam?
– Nem kell. Jó így.
– Ahogy óhajtja! Használják egészséggel!
A küldött körbejárta még egyszer az ágyút.
– Aggódom. Ha mégsem nyerünk, és más kezébe kerül…
– Csak számla ellenében veszem vissza. Már mondtam.
– Igaz, de csak úgy kint hagyni, hogy bárki használja… Kész környezetszennyezés. Mi van, ha felelőtlenül, rossz célok miatt lődöznek vele?
– Ez sajnos valós kockázat. Aki háborút kezd…
– Ez honvédő!
– Pláne! Aki honvédő háborút kezd…
– Ezt nem mi kezdtük. Forradalommal kezdődött.
– Akkor, aki forradalmat kezd…
– A franciák kezdték.
– Tudja mit? Öljön meg vele sok embert jogosan, ameddig csak működik, és ne adja oda senkinek.
– Úgy lesz! Jó célért persze!
– Csakis! Várjon, ezt is leírom!
AZ ÁGYÚ CSAK JÓ CÉLÉRT VALÓ HASZNÁLATRA ENGEDÉLYEZETT, ELLENKEZŐ ESETBEN ELVESZÍTI A GARANCIÁJÁT.
*
Március 15.
A 1848-as események első napja
Fogyasztóvédelmi világnap
Nemzetközi fókavadászat-ellenes nap