Kvóta 2053

2019. április 7.

Az épület túl nagy volt neki. Pár éve készült el, és állítólag ilyen csuda és kacsaláb még soha nem állt ebben az országban, de persze most igen, és ő éppen ide készül belépni. Hát igen, úgy tűnt, se pénzt, se üveget nem spóroltak, akik megálmodták. A digitális kijelzők hamar eljuttatták a célba, pedig az ügyfélszolgálati rész kész labirintusnak tűnt. Végül egy idősebb, kék öltönyös öregember elé vezette a falakon villogó nyíl.
– Üdvözlöm, Valéria! – köszöntötte mosolyogva az öreg. A mosolya is kék volt.
– Eszter vagyok.
– Ó! Aha! – az öreg valamit bütykölt a kijelzőjén. – Hát igen, a rendszer még nem működik tökéletesen, de majd belerázódik. Gondolom, nem az unokái miatt van itt. – A lány komolyan nemet intett fejével. – Szóval Eszter. – Az öreg tovább böngészte a kijelzőt. – Ahá! Itt bujkált.
– Nem bujkáltam sehol – válaszolt a lány.
– Persze, hogy nem. Digitálisan bujkált, de megtaláltuk. Mindig mindenkit megtalálunk. Szóval mi ügyben is jött el hozzánk?
– Valami nem stimmel a szorzómmal.
– Aha! – Az öreg egy ideig nem mondott semmit, a képernyőt bújta. – Hát igen: 1 alá ment a szorzó. A trónörökösökkel van a gond. Csökkent az anya-szorzó, a megbízhatósági szorzó, ilyesmi.
– De én akarok gyereket.
– Tudom, már aláírta régen. Egyébként nem kell ám engedélyt kérnie, hogy gyereke legyen, vagy ne legyen. Nem Kína ez. Annyi gyereke lehet engedély nélkül, amennyit csak akar.
– Tényleg? – hökkent meg a lány. – Hát akkor mi ez az egész? Vesszek meg, ha értem.
– Maga még nagyon fiatal, ám ez a rendszer, még önnél is fiatalabb. De persze mi azért vagyunk, hogy segítsünk és megmondjuk, mi a helyes út. Nos, figyeljen! – Az öreg újra a kijelzőt firtatta. – Furcsa, de nem látom, hogy kivel tervezi azt a bizonyos gyereket.
– Mi maga, Nostradamus? Hogy jön ide ez a kérdés?
– Kisasszony! Gondolom, nem kerülte el a figyelmét, hogy a családtervezéshez kell egy férj is.
– Jesszus, én meg eddig úgy tudtam, hogy spermium szükséges hozzá.
– Hát az sem árt. Tudja, kisasszony, a gyereknemzés helyes sorrendje: fiú, lány, házasság, aztán jöhet a spermium rész. Legalábbis ez a támogatott rendszer pár ezer éve. Én értem, hogy manapság egyik sem kell hozzá, de azért ha megnézi a szorzótáblát, rájön, hogy egy férjjel, pláne egy jó szorzójú férjjel, eléggé javulnak azok a mutatók, melyek önnél a béka feneke alá estek.
– De miért estek? Nem értem.
– Azt hiszem, a legjobb helyen jár ennek a kérdésnek a tisztázására. Gyorsan csapjunk a lecsóba.
– Csapkodja csak, én majd távolról nézem – válaszolt a lány, és az ajtó felé pislogott. Már régen megbánta, hogy bejött reklamálni.
Az öreg halványan mosolygott. Nem merte bevallani magának, de tetszett neki a lány. Ifjúkori önmagát látta benne.
– Hány gyermeket akar, kisasszony?
– Nem nullát, már mondtam.
Az öreg elnyomott egy mosolyt, miközben lopva a képernyőre pillantott.
– Csak azért kérdezem, mert az utódszorzó-rendszerben nagyon nem mindegy, hogy mennyi utódot produkál.
– Egyrészt: nem produkálok egyet sem, mert nem vagyok üzem, másrészt milyen utódszorzó-rendszerről beszél?
– Na, ez az! Ez a baj az egész társadalommal. Vannak szabályok, melyek körülbelül mindenkire érvényesek, de ezekről szinte senki nem tud semmit. Aztán meg megy a sírás-rívás.
– Maga most miről beszél? – hökkent meg a lány.
– Az utódszorzó-rendszerről. Figyeljen ide! Ön, mint nő, kinyilvánította ivaréretté válásának pillanatában, hogy részt akar venni az utódlási-társadalmi-tervben, ugye?
– Mint szinte mindenki az osztályban – bólintott a lány.
– Hát igen. És ezért meg is kapta a megfelelő 1.0 -es szorzót, vagyis az anyasági szorzót és a társadalmi-felelősségi szorzót. Egy potenciális anyának jár az 1-es szorzó.
– Ja, megkaptam. Persze nem mintha tizenhárom évesen bármit is akartam volna. Elmondták, hogy ez a rend és kész.
– És az nem mondták el önnek, hogy ha gyereket akar, akkor komoly felelősséggel tartozik nem csak a gyereknek, de a társadalomnak is? Az országnak, a kontinensnek nagyon nem mindegy, hogy hány gyerekkel számolhat. Pontosabban fogalmazva mindenki jobban jár, ha a számot nem ön határozza meg, hanem a szükség. Ezt írta alá tizenháromévesen, megjegyzem, nagyon helyesen. Az aláírással ezt teljesíti ön lemondván a hűbelebalázs módjára való nemzési kedvről. Nem élünk már a középkorban.
A lány kissé félrefordította a fejét: – A nagypapi mondta, hogy jöjjek be, mert érdekes lesz, de hogy ennyire, azt nem hittem el. Hogy érti azt, hogy a szükség?
– Ahogy mondom. Kiasszony, a világon minden dolog statisztika mentén zajlik. Minden. Még a legromantikusabb dolgok is. Ha tetszik, ha nem, ez van. A statisztikát pedig számok alkotják. Márpedig szinte mindent meg lehet számolni. A gyerekeket is. Szóval a szükség azt jelenti, hogy a társadalomnak évente pontosan meghatározott számú gyerekre van szüksége. Ha több van, bajban vagyunk, ha kevesebb van, akkor is.
– Maga és én?
– A társadalom.
– A társadalom nálunk a szomszédban lakik, nem is ismerem, valami Kovács, vagy Horváth a neve.
– Nagyon vicces kisasszony, de én mégsem nevetek. Vajon miért?
– Mert megsavanyodott ebben a fos befőttesüvegben – nézett körül az üvegkalitkában a lány.
Az öreg nyelt egyet. Most már tényleg tetszett neki a lány. Folytatta: – Szóval vegyük például a tavalyi évet. A statisztika azt mutatta, hogy a tervezett gyerekvállalók számára fejenként három gyerek vállalása volt a megfelelő. Ellenben két éve ez a szám a nulla volt. Három éve hat.
– Az igen. Hat per kopf? Animal farm, többszörösen is.
Az öreg felkapta a fejét, de aztán gyorsan folytatta: – Tudom, hogy nehezen teljesíthető, de mégis volt, akinek sikerült. A pontos számot mindig az aktuális országos és európai népesedési statisztika mondja meg, mely félévente frissül. Önnek is meghatároztak egy számot anno.
– Én erről nem is tudtam.
– Hát ez az! Eddig a tervtől való eltérés nem jelentkezett a szorzó rendszerben, de mostantól ez másképpen lesz. Ön az első fecske.
– Inkább lennék az utolsó patkány. Szóval akkor mennyi gyerek legyártását javasolják nekem? Én eddig úgy tudtam, hogy nullánál többet és kész, de ha nem jön össze, csak nem vetnek a szemétdombra.
– Szemétdombra senki sem kerül, mi szeretjük az elkötelezett polgárokat, ön pedig az, ha jól látom.
– A sírig. Szóval nekem mennyi lurkót kell összekalapálnom?
– 1,4-et, de öttől lefelé kerekítünk.
– Miért? Fél gyerek is gyerek, nem? – nevetett fel a lány. Az öreg nem reagált. – Jó. És ha fél évvel korábban lettem volna ivarérett és írtam volna alá a vállalást?
Az öreg megpöccintett valamit a kijelzőjén: – Akkor 3,2 lenne ön számára a terv. Úgy látszik, húsz éve sokan születtek az országban, vagy a kontinensen.
– A kontinensen?
– Persze. A rendszer az egész kontinensen életbe lép. Van, ahol szigorú, van, ahol nem. Itt az lesz. Mi nem viccelünk a szüléssel.
– Maga meg én?
– Nem tudom pontosan kik, a nagyok.
– Szóval egy gyerek, és ha én kettőt szeretnék?
Az öreg összeráncolta a szemöldökét és egy ideig hallgatott, mintha nem tudná, hogy mi mondjon.
– Hát igen, ez a baj, itt romlott le a szorzója – szólalt meg végül.
A lány kényszeredetten nevetett fel: – Nem hiszem el ezt az egészet.
– Sokan nem hiszik el, pedig van értelme. Gondoljon bele! Pontosan tervezni lehet az iskolai helyeket, munkahelyeket, a nyugdíjat, az adót. Minden tervezhető, nincs meglepetés. Mindenki büszke a teljesítményre, és nem kérkedik mások előtt. Csodálatos rendszer.
– Kivéve, ha elegem lesz és a kiosztott hat gyerek helyett megállok kettőnél.
– Kivéve – bólintott az öreg. – Ezt hívják felelősségvállalásnak.
Hosszú csend lett.
– Mert akkor mi van? – kérdezte végül a lány.
– Szankciók vannak, kisasszony.
– Kitalálom, termékenységi tábor.
– Ne ízetlenkedjen, maga értelmesebb ennél. Senkit nem kényszerítünk semmire. Nincs termékenységi tábor, már csak azért sem, mert van, aki többet „gyárt” éppen, mint a terv…
– Arra is voltak régen táborok – vágott közbe a lány, de az öreg folytatta, mintha meg sem hallotta volna a közbeszúrást.
– …de ha nem teljesíti a kvótát, akkor annak következményei vannak.
– Kezdek félni.
– Jól teszi – bólintott az öreg. – Minden eltérés a tervtől egy tizeddel rontja a személyes szorzóját. Ezt kapta meg most ön is.
A lány hátradőlt. Kintről hat üvegfalon át is lejutott hozzájuk a napfény. Ocsmány egy élmény volt, pedig nem annak szánták. Régen ilyen épület nem is létezhetett volna. Persze régen személyes szorzó sem létezett.
– Egy tizeddel? – kérdezett vissza a lány.
– Egy tizeddel.
– Ezt nem mondja komolyan.
– De, a legkomolyabban mondom. Eddig nem tűnt fel senkinek, de ezentúl majd fel fog.
– Mint az első fecskének.
– Úgy van. Tegyük fel, hogy önnek két gyerek van előirányozva, de egyet sem szül.
– Tegyük fel gyorsan, mert most éppen erre hajlok.
– Szóval nem hozza össze a két gyereket a kitűzött időhatárokra.
– Olyanok is vannak?
– Persze. De orvosilag teljesíthető, ne aggódjon.
– Éljen az orvostudomány. Szóval nem hozom a tevet.
– Nem hozza. Akkor az ön személyes szorzója 0,8 lesz. A fizetése húsz százalékkal lesz kevesebb. A betegellátásban hátrébb kerül, például jóval később kerül önre a sor, ha kitörné a lábát és a mentőre várna. Ha kölcsönt vesz fel, az húsz százalékkal drágábban kapja meg, ilyesmi. Kapizsgálja már, ugye? Mindenhol húsz százalékkal rosszabbul jár. Ennyi jár a társadalomnak, ha már nem teszi meg azt neki, amit kér öntől, nem gondolja?
– És ha többet gyártok a normánál?
– Akkor is ez a helyzet. Az eltérés számít, azaz a társadalom, az ország, a kontinens igénye. Fontos igény ez, a magénál fontosabb.
A lány felpattant és járkálni kezdett a szoba falát képző két üvegtábla között.
– Ez… ez...
– Mi aggasztja, kisasszony?
– Nem kényszeríthet erre!
– Senki sem kényszeríti. Én biztos nem. Ez a szabály. A szabály nem kényszer, meg is lehet szegni.
– De milyen szabály? Ez… ez… Egyáltalán. Kik hozzák ezeket a szabályokat?
– Emberek, gépek, gépeket irányító emberek, embereket irányító gépek. – Az öreg széttárta a karját. – Én sem ismerem őket, de biztos olyanok, akiknek a személyi szorzója legalább tízzel kezdődik.
– Vagy nincs is nekik olyan.
– Vagy nincs. Ki tudja, mi van ott fent? – vont vállat az öreg. – Egy gépnek egyébként sincs, márpedig a kvótát ők számolják ki.
A lány egyre hevesebben rótta a köröket. Egy ideig nem szólalt meg. Minden alkalommal kinyújtotta a kezét, nehogy véletlenül nekimenjen a táblának. A falon egyre csak gyűltek a kézlenyomatok.
– Akkor mi van, ha egyet sem vállalok?
– Akkor hatvan százalék mínuszban van, ha éppen hat gyerekkel bíznák meg. Az elég nagy bajba sodorná… Mehetne szőnyegtisztító automatákat feltölteni mosószerrel. 0,4-es szorzóval sehova nem veszik fel. Az anyasági szorzója 0,1-es lesz, a hasznossági-szorzója 0,5, nem is beszélve a megbízhatósági indexéről, és a női-idexről. Nem jó élet, higgye el! Persze választhatja, annak sincs akadálya.
– Nem, nem, nem. Ez nekem nem tetszik.
– Kisasszony!
– Ez, nem is tudom a jó szót rá… Ez… kényszer. Nem is, ez nem elég erős szó…
– Kisasszony!
– …
– Kisasszony!
– Mit akar? – A lány elborzadt arccal torpant meg éppen a szék mögött.
– Nyugodjon meg! Még sok mindent tehet, hogy növelje a szorzóját.
– Mi van?
– Házasodjon meg, vállaljon társadalmi szerepet, köteleződjön el valahova, és percek alatt újra jó szorzója lesz. Aztán meg ki tudja, szabályok jönnek-mennek.
– Házasodjak meg, hogy növeljem a szorzóm? Maga miről beszél? Egyáltalán miért csökkent? Tényleg, még nem is válaszolt arra a kérdésre, amiért idejöttem. Miért vagyok 0,9-es szorzón? Még nem szültem, de összejöhet bármikor. Mi ez, fenyegetés? – A lány már kiabált.
Kintről erős fénnyel sütött a nap. Meleg lett a kalitkában. Hát igen, a szükséges légkondicionálást még nem vezették be az épületbe. Nem baj, majd később azt is megtervezik.
– Kérem, nyugodjon meg! Ne idegesítse fel magát!
– Hát hogy a fenébe ne idegesítsem magam, ha már azért csökken a szorzóm, mert még nem teljesítettem a kvótát, pedig le sem járt a határidő? Eddig azt sem tudtam, hogy van határidő, és kvóta. A fenébe is, mikorra kellene összehoznom azt az egyet?
– Még nem járt le a határidő – nézett komolyan az öreg a lány szemébe. – Üljön le! Nyugodjon meg!
– De ha nem járt le, akkor miért?
Az öreg a képernyőt nézte és nem emelte fel a fejét: – Maga okos lány, ki tudja találni. Gondolkozzon!
– Maga meg… – A lány szeme tágra nyílt.
Hosszú füllesztően napsütéses csönd következett.
– Terhes vagyok – suttogta végül a lány.
– Három hetes. Nem mondhattam el, de most hogy kitalálta, gratulálok, kisasszony!
– Én nem is tudtam…
– Az ember sok mindent nem tud magáról. Így megy ez. Még egyszer: gratulálok!
A lány két kézét a hasára tette, mintha már kerekedne.
– Köszönöm! Azt hiszem, most elmegyek.
A lány felállt. Kábán lépett az ajtóhoz, majd zavartan újra az öregre nézett.
– Biztos ez?
– Egészen biztos! Itt vannak a leletek.
A lány orra előtt félresuhant az üvegajtó.
– Vigyázzon magára és szerezzen be egy jó szorzójú férjet, minél gyorsabban – mosolygott az öreg. Helyes lány, hamarosan lesz férje, gondolta, de nem mondta ki hangosan.
A lány kilépett a folyosóra, majd megtorpant és mielőtt becsukódott volna az ajtó újra visszafordult.
– A szorzó... Ikrek, ugye? A szorzó ezért csökkent... eggyel több jött össze…
– Egy fiú egy lány. Pechje volt, kisasszony, de maga egy rendkívül okos lány. Ne aggódjon, így is rendben lesz minden. Úgy is kettőt akart.
A lány bólintott és a falon megjelenő jelzéseket követve kótyagos fejjel indult el a folyosón. Az öreg egészen a kijáratig követte tekintetével. Menni fog neki a dolog, még így, társadalomellenesen is.
-------------
Ha "követed" az oldalt, könnyebben megtalál a következő novella
Ha osztod, olvassák, ha olvassák, megéri írni

🎲 Még egyet!