– Kérek húsz deka marhapárizsit – mondta a srác.
Senki nem állt sorba, a srác hosszasan válogatott, mielőtt megszólalt volna.
– Igenis – bólintott a hentes. – Nem kér inkább a fiatalúr borjúpárizsit?
– Az jobb?
– Drágább, szóval jobb.
– És az íze nagyon más?
– Az hasonlít. Mindkettő marha, csak az egyik fiatal marha.
– Tényleg? Melyik?
– A borjú. Na, mit szólsz?
– Eddig azt sem tudtam, hogy van fiatal marha.
– Minden állat fiatal egyszer, pont, mint mi, emberek.
– De hogy más legyen a neve, az fura.
– Nem fura, csak eddig nem tudtad. Amikor a fiatalúr kicsike volt, akkor gyereknek szólították. Vedd úgy, hogy a borjú a gyerekmarha.
– De miért nem várják meg, míg nagy lesz, ha ugyanaz az íze?
– Vagyis marha?
– Aha.
– Mert akkor nem írhatnák rá, hogy borjú.
– És az jobb?
– Mondtam már, drágább.
– Szóval jobb.
– Na, kezdjük megérteni egymást – bólintott a hentes és meglóbálta a kezében tartott párizsi rudat.
– Ez a borjú melyik része? – kérdezte a srác. Érdeklődő típus volt, és a hentes igazán ráért.
– Mindegyik része.
– Az meg milyen?
– Ebben a csoda kis rúdban van zsír, ízadalékok, húspótlék, ízfokozók, némi műanyag.
– És borjú, ugye?
– Ja az is van. Két százalék.
– Az nagyon kevés, nem?
– Te egy matematikus vagy. Van benne borjú is, örülj neki!
– És miért drágább a marhánál?
– Mert a borjúnak fiatal a húsa.
– És az jó?
– Naná hogy jó. Friss hús. Érted! … Majd később megérted. A fiatal hús finomabb és kész.
– De maga mondta, hogy majdnem ugyanolyan íze van, mint a marhának.
– Két százalék húsnál ez nem csoda. De az ízadalék egészen más. Mennyei. Valódi borjús íz. Tényleg. Ettől drágább, hogy már ilyen szakmai titkokat is eláruljak neked, délelőtt fél tízkor.
– Az ízadaléktól drágább?
– Aha, nem kínai, hanem német benne az ízfokozó. Azt simán eszem csak úgy nyersen, kanállal is. Isteni.
– De akkor honnan tudja, hogy ez borjúból van, mármint a két százalék?
– Hát rá van írva. Nem tudsz olvasni?
– De tudok, csak azt nem értem, hogy miért drágább, ha nincs is benne, ami rá van írva.
– De benne van – válaszolta sértődötten a hentes.
– De nincs. Vagyis nem bizonyított.
– De van. Ne vitatkozz itt nekem, én vagyok a hentes!
A srác egy ideig a pultot nézte.
– Mondja, és amikor ezt a borjút levágják, akkor hová lesz a maradék 98% belőle?
– Hát az megy a hentesüzletbe. Ott valódi húspult van, nyers húsokkal, meg minden. Oda hentesvizsga kell, meg minden.
– Maga nem is hentes?
– De az vagyok, vagyis voltam, de ahhoz nincs ingyenes OKJ, szóval manapság csak közértes hentes lehetek.
– Az milyen?
– Nézz rám: ilyen.
– Akkor maga nem is látott még borjút.
– De láttam, csak nincs róla papírom, hogy láttam. Az egész család hentes volt nálunk, ükapáig visszamenőleg.
– És miről van papírja?
– Szeletelésről. Az ingyenes OKJ volt.
– De néha azért felvág néhány borjút, nem?
– Nincs róla papírom.
– De tuti, hogy felvág, látom magán. Maga egy hentes hekker.
– Ne beszélj már ökörséget.
– Mi az az ökör?
– Az is marha, csak nincs töke.
– Mennyi marha van.
– El sem tudod képzelni, mennyi. Főleg töketlen. Az emberek szeretik a marhákat, enni meg hallgatni is.
– Fura. És hol élnek a marhák?
– Manapság az állatgyárban.
– A borjúk is?
– Azok is.
– Külön a marháktól?
– Persze.
– És van marhaszülészet a gyárban?
– Mi?
– Marhaszülészet, amikor a gyerekmarha megszületik.
– Nem tudom. Biztosan van.
– Akkor nyilván van óvoda is.
– Ezt azért kétlem.
– És ha megnőnek közben és marhák lesznek, akkor átszállítják őket a nagy marhákhoz, ugye?
– Nem nőnek meg. Istenem, mit akadékoskodsz már itt? A borjúkat levágják még megnövés előtt.
– Szegények. Gyerekként megölni őket, nem túl szép. Gondolom, nem oktatják őket túlzottan az élet dolgaira.
– Senki nem oktatja őket semmire. Azért nőnek, hogy hús legyen belőlük meg tej. Az oktatás azoknak az élőlényeknek van, akiktől akarunk valamit az életben. Ugye te jársz iskolába, fiam?
– Én, ja, persze. Tőlem akarnak valamit. De az nem szép, hogy szegény marhákat csak a késre nevelik.
– Szép, nem szép, ebből lesz a párizsi. Nem akar senki beszélgetni a marhákkal. Enni akarja őket.
– Meg hallgatni őket.
– Azok másféle marhák.
– Ó! Ők nem gyárban laknak?
– Nem. Egészen máshol. De a legtöbb marhát csak enni szeretik.
– Két százalékot, és nem is biztos, hogy borjú. Az is lehet, hogy öreg marha, vagy ökör. Az öreg marhát egyébként hogy hívják?
– Jónásnak, mint engem.
– És a maradék 98 százalék borjú hova megy?
– Már mondtam, a hentesüzeltbe a gazdagokhoz, te kis suhanc, mert egy jó kis borjústeaket te ki nem fizetsz az ösztöndíjadból, az biztos.
– A gazdagok eszik a húst?
– Azok. A gazdagok húst esznek, valódi heteshez járnak, az egy másik világ.
– Nem gyár.
– Nem gyár.
– Én gazdag vagyok.
– Nem, te hülye vagy. Összekeverted.
– Én már ettem borjú steaket, csak nem tudtam, hogy mi az. Apám mondta, hogy finom, és tényleg az volt.
– Ettél ám a frászt.
– De. És nagyon finom volt. Vicces, hogy megettem egy gyereket úgy, hogy nem is tudtam róla.
– Hát a marhának nem volt vicces, csakhogy ő nem is értette a dolgot, szóval nem volt olyan nagy dráma.
– Szegény.
– Nem szegény. Nem értette. Amit nem értesz, az nem fáj.
– Én egy csomó mindent nem értek.
– Na, látod, és mégsem ordítasz.
– Meg kéne tanítani a marhákat erre-arra.
– Ahogy nézem, téged sem kéne túl sokra. Milyen ötlet már ez? Mit akarsz te, marha lázadást? A marhát enni kell, te tulok.
– A tulok az mi?
– Az is szarvasmarha csak másmilyen, ne menjünk bele.
– Oké. Az mi? – mutatott egy másik rúdra a srác.
– Csibepárizsi.
– Csibe?
– Az olyan, mint az borjú. Gyerek tyúk.
– Ó! Mennyi csibe kellhet egy rúd párizsihoz?
– Egy százalék, de ne kezdjük elölről, jó? Kell valami, vagy csak az időmet húzod?
– Oké! Egyébként jó itt dolgozni?
– Neked nem tetszene.
– Miért?
– Mert túl sokat kérdezel.
– Az baj?
– Eléggé.
– Magának?
– Nekem nem. Én bírom az ilyen kis tinókat, mint te vagy. Bátor, nem fél megkérdezni egy ilyen ingyenes OKJ-s fazont.
– Az mi? A tinó?
– Az a fiatal fiú marha.
– Őt is levágják?
– Ha nem tanul, akkor le.
– Mi?
– Tanulj tinó, ökör lesz belőled.
– Ezt mit jelent?
– Wikipédiázd ki!
– De a tinót egyébként nem tanítják, ugye? Nem jár tinó iskolába a marhagyárban, ugye?
– Nem.
– Akkor nem akarok tinó lenni.
– Ez nem választás kérdése.
– Ó!
– Hát, ez az élet. Na, kérsz valamit?
– Asszem, nem.
– Nagyon helyes. Egyél otthon inkább steaket.
– Ok!
A srác egy ideig téblábolt még a pultnál majd elsétált, de aztán mégis visszafordult.
– Marha jó volt dumálni magával. Leszel a barátom?
A férfi elmosolyodott.
– Naná, öcsi! Tényleg marha jó volt.
A srác felmutatta a hüvelykjét, majd tovább sétált.
…
– Kérek tíz deka trappistát – mondta a srác.
Senki nem állt sorba, a srác hosszasan válogatott, mielőtt megszólalt volna.
– Hát hogyne – bólintott a sajtos. – Nem kér inkább a fiatalúr camambert-t?
…
————-
Ha “követed” az oldalt, van egy kis esély, hogy megtaláljon a következő írás.
Ha osztod, olvassák, ha olvassák, megéri írni.
Senki nem állt sorba, a srác hosszasan válogatott, mielőtt megszólalt volna.
– Igenis – bólintott a hentes. – Nem kér inkább a fiatalúr borjúpárizsit?
– Az jobb?
– Drágább, szóval jobb.
– És az íze nagyon más?
– Az hasonlít. Mindkettő marha, csak az egyik fiatal marha.
– Tényleg? Melyik?
– A borjú. Na, mit szólsz?
– Eddig azt sem tudtam, hogy van fiatal marha.
– Minden állat fiatal egyszer, pont, mint mi, emberek.
– De hogy más legyen a neve, az fura.
– Nem fura, csak eddig nem tudtad. Amikor a fiatalúr kicsike volt, akkor gyereknek szólították. Vedd úgy, hogy a borjú a gyerekmarha.
– De miért nem várják meg, míg nagy lesz, ha ugyanaz az íze?
– Vagyis marha?
– Aha.
– Mert akkor nem írhatnák rá, hogy borjú.
– És az jobb?
– Mondtam már, drágább.
– Szóval jobb.
– Na, kezdjük megérteni egymást – bólintott a hentes és meglóbálta a kezében tartott párizsi rudat.
– Ez a borjú melyik része? – kérdezte a srác. Érdeklődő típus volt, és a hentes igazán ráért.
– Mindegyik része.
– Az meg milyen?
– Ebben a csoda kis rúdban van zsír, ízadalékok, húspótlék, ízfokozók, némi műanyag.
– És borjú, ugye?
– Ja az is van. Két százalék.
– Az nagyon kevés, nem?
– Te egy matematikus vagy. Van benne borjú is, örülj neki!
– És miért drágább a marhánál?
– Mert a borjúnak fiatal a húsa.
– És az jó?
– Naná hogy jó. Friss hús. Érted! … Majd később megérted. A fiatal hús finomabb és kész.
– De maga mondta, hogy majdnem ugyanolyan íze van, mint a marhának.
– Két százalék húsnál ez nem csoda. De az ízadalék egészen más. Mennyei. Valódi borjús íz. Tényleg. Ettől drágább, hogy már ilyen szakmai titkokat is eláruljak neked, délelőtt fél tízkor.
– Az ízadaléktól drágább?
– Aha, nem kínai, hanem német benne az ízfokozó. Azt simán eszem csak úgy nyersen, kanállal is. Isteni.
– De akkor honnan tudja, hogy ez borjúból van, mármint a két százalék?
– Hát rá van írva. Nem tudsz olvasni?
– De tudok, csak azt nem értem, hogy miért drágább, ha nincs is benne, ami rá van írva.
– De benne van – válaszolta sértődötten a hentes.
– De nincs. Vagyis nem bizonyított.
– De van. Ne vitatkozz itt nekem, én vagyok a hentes!
A srác egy ideig a pultot nézte.
– Mondja, és amikor ezt a borjút levágják, akkor hová lesz a maradék 98% belőle?
– Hát az megy a hentesüzletbe. Ott valódi húspult van, nyers húsokkal, meg minden. Oda hentesvizsga kell, meg minden.
– Maga nem is hentes?
– De az vagyok, vagyis voltam, de ahhoz nincs ingyenes OKJ, szóval manapság csak közértes hentes lehetek.
– Az milyen?
– Nézz rám: ilyen.
– Akkor maga nem is látott még borjút.
– De láttam, csak nincs róla papírom, hogy láttam. Az egész család hentes volt nálunk, ükapáig visszamenőleg.
– És miről van papírja?
– Szeletelésről. Az ingyenes OKJ volt.
– De néha azért felvág néhány borjút, nem?
– Nincs róla papírom.
– De tuti, hogy felvág, látom magán. Maga egy hentes hekker.
– Ne beszélj már ökörséget.
– Mi az az ökör?
– Az is marha, csak nincs töke.
– Mennyi marha van.
– El sem tudod képzelni, mennyi. Főleg töketlen. Az emberek szeretik a marhákat, enni meg hallgatni is.
– Fura. És hol élnek a marhák?
– Manapság az állatgyárban.
– A borjúk is?
– Azok is.
– Külön a marháktól?
– Persze.
– És van marhaszülészet a gyárban?
– Mi?
– Marhaszülészet, amikor a gyerekmarha megszületik.
– Nem tudom. Biztosan van.
– Akkor nyilván van óvoda is.
– Ezt azért kétlem.
– És ha megnőnek közben és marhák lesznek, akkor átszállítják őket a nagy marhákhoz, ugye?
– Nem nőnek meg. Istenem, mit akadékoskodsz már itt? A borjúkat levágják még megnövés előtt.
– Szegények. Gyerekként megölni őket, nem túl szép. Gondolom, nem oktatják őket túlzottan az élet dolgaira.
– Senki nem oktatja őket semmire. Azért nőnek, hogy hús legyen belőlük meg tej. Az oktatás azoknak az élőlényeknek van, akiktől akarunk valamit az életben. Ugye te jársz iskolába, fiam?
– Én, ja, persze. Tőlem akarnak valamit. De az nem szép, hogy szegény marhákat csak a késre nevelik.
– Szép, nem szép, ebből lesz a párizsi. Nem akar senki beszélgetni a marhákkal. Enni akarja őket.
– Meg hallgatni őket.
– Azok másféle marhák.
– Ó! Ők nem gyárban laknak?
– Nem. Egészen máshol. De a legtöbb marhát csak enni szeretik.
– Két százalékot, és nem is biztos, hogy borjú. Az is lehet, hogy öreg marha, vagy ökör. Az öreg marhát egyébként hogy hívják?
– Jónásnak, mint engem.
– És a maradék 98 százalék borjú hova megy?
– Már mondtam, a hentesüzeltbe a gazdagokhoz, te kis suhanc, mert egy jó kis borjústeaket te ki nem fizetsz az ösztöndíjadból, az biztos.
– A gazdagok eszik a húst?
– Azok. A gazdagok húst esznek, valódi heteshez járnak, az egy másik világ.
– Nem gyár.
– Nem gyár.
– Én gazdag vagyok.
– Nem, te hülye vagy. Összekeverted.
– Én már ettem borjú steaket, csak nem tudtam, hogy mi az. Apám mondta, hogy finom, és tényleg az volt.
– Ettél ám a frászt.
– De. És nagyon finom volt. Vicces, hogy megettem egy gyereket úgy, hogy nem is tudtam róla.
– Hát a marhának nem volt vicces, csakhogy ő nem is értette a dolgot, szóval nem volt olyan nagy dráma.
– Szegény.
– Nem szegény. Nem értette. Amit nem értesz, az nem fáj.
– Én egy csomó mindent nem értek.
– Na, látod, és mégsem ordítasz.
– Meg kéne tanítani a marhákat erre-arra.
– Ahogy nézem, téged sem kéne túl sokra. Milyen ötlet már ez? Mit akarsz te, marha lázadást? A marhát enni kell, te tulok.
– A tulok az mi?
– Az is szarvasmarha csak másmilyen, ne menjünk bele.
– Oké. Az mi? – mutatott egy másik rúdra a srác.
– Csibepárizsi.
– Csibe?
– Az olyan, mint az borjú. Gyerek tyúk.
– Ó! Mennyi csibe kellhet egy rúd párizsihoz?
– Egy százalék, de ne kezdjük elölről, jó? Kell valami, vagy csak az időmet húzod?
– Oké! Egyébként jó itt dolgozni?
– Neked nem tetszene.
– Miért?
– Mert túl sokat kérdezel.
– Az baj?
– Eléggé.
– Magának?
– Nekem nem. Én bírom az ilyen kis tinókat, mint te vagy. Bátor, nem fél megkérdezni egy ilyen ingyenes OKJ-s fazont.
– Az mi? A tinó?
– Az a fiatal fiú marha.
– Őt is levágják?
– Ha nem tanul, akkor le.
– Mi?
– Tanulj tinó, ökör lesz belőled.
– Ezt mit jelent?
– Wikipédiázd ki!
– De a tinót egyébként nem tanítják, ugye? Nem jár tinó iskolába a marhagyárban, ugye?
– Nem.
– Akkor nem akarok tinó lenni.
– Ez nem választás kérdése.
– Ó!
– Hát, ez az élet. Na, kérsz valamit?
– Asszem, nem.
– Nagyon helyes. Egyél otthon inkább steaket.
– Ok!
A srác egy ideig téblábolt még a pultnál majd elsétált, de aztán mégis visszafordult.
– Marha jó volt dumálni magával. Leszel a barátom?
A férfi elmosolyodott.
– Naná, öcsi! Tényleg marha jó volt.
A srác felmutatta a hüvelykjét, majd tovább sétált.
…
– Kérek tíz deka trappistát – mondta a srác.
Senki nem állt sorba, a srác hosszasan válogatott, mielőtt megszólalt volna.
– Hát hogyne – bólintott a sajtos. – Nem kér inkább a fiatalúr camambert-t?
…
————-
Ha “követed” az oldalt, van egy kis esély, hogy megtaláljon a következő írás.
Ha osztod, olvassák, ha olvassák, megéri írni.