Zénót mindig karácsonykor ültette le maga mellé a nagyapja. Szerette az öreget, bár nem sok minden történt közöttük amúgy. Nagypapa élte a saját kis életét a lakás egy félreeső pontjában, és nem sokat zavart jelenlétével. Zénó mégis úgy gondolt rá, mint titkos szövetségesre, aki bármikor mozgósítható, és úgy tűnt neki, hogy az öreg is hasonlóképpen gondol rá. Ennyi elég volt ahhoz, hogy jól érezzék magukat egymás társaságában azon ritka alkalmakkor, amikor valamilyen okból összeültek. Ilyen volt a karácsony előtti időszak is. Szertartás volt ez közöttük, amit Zénó várt és szeretett. Mindig pontosan úgy történt, ahogy egy évvel korábban, és az azt megelőző évben, és így tovább az idők kezdetéig. Az öreg Zénó elé lépett, és a karosszék felé biccentett, ahol a főhadiszállása volt. Onnan nézte a tévét, onnan figyelt az életet. Az a fotel maga volt a nagypapa.
– Zénó! – biccentett az öreg a fotel felé.
– Most? – kérdezte Zénó
– Most. Mindjárt karácsony, és valamit át kell beszélnünk.
A szertatásnak ez volt a lényege. Valamit átbeszéltek. Minden karácsonykor valami fontos dolgot. Az élet értelmét, a boldogság dolgait, a szerelem mibenlétét, és így tovább. Eleinte Zénó nem figyelt az öregre, csak hallgatta a szavakat, és arra várt, hogy legyen benne valami jó poén, de az utóbbi években már minden egyes szóra hegyezte a fülét. Mert a nagypapa nem beszélt hülyeségeket vagy öreg dolgokat. Fontos, sőt, Zénó számára egyre lényegesebb gondolatok reppente ki a száján. Ez a bölcsesség, gondolta Zénó, és abban reménykedett, hogy egyszer majd ő is lesz öreg és bölcs, és lesz majd valaki, aki tényleg meghallgatja majd a mondanivalóját.
Letelepedett a szék melletti sámlira. Ez is a szertartás része volt.
– Várod már? – kérdezte az öreg.
– Mármint?
– A karácsonyt.
– Hát ja – vont vállat Zénó.
– Most mintha halványabb lenne? Mármint az izgalom. Nem igaz?
– Talán – biccentett tétován.
– Ennek komoly oka van. Semmi baj, nem kell megijedni, de tudnod kell róla.
Zénó újra biccentett. Most azért, mert tudta, hogy fontos dolgok jönnek. Minden éveben elhatározta, hogy jegyzetelni fog, de sosem tette. Most sem volt nála semmi, amire írhatott volna. Talán az öreg nem is engedné. Ki tudja?
– Figyelsz? – kérdezte az öreg.
– Aha!
– Oké. Akkor mondom. Nem tudom, hogy tisztában vagy-e vele, de az ünnepek nem természetes képződmények.
– Ezt nem tudtam – válaszolt szertartásosan Zénó.
– Hát most tudod. Az ünnepek mesterségesen előállított dolgok. Nyugodtan tekinthetünk úgy rájuk, mint egy épület, vagy egy park, esetleg egy finom étel.
– Ezt sem tudtam.
– Hát most ezt is tudod. A fentieknek megfelelően az ünnepeket nyilván valóan létre kell hozni, ahogy a parkokat, a házakat, vagy a rántott halat is létre kell hozni. Ez így eddig?
– Oké! – bólintott Zénó.
– Remek. Nos. Akkor ezek után nem lesz meglepetés számodra, hogy a karácsony is létre kell hozni. Ha nem hozzuk létre, akkor nincs karácsony. Most felmerülhet benned a kérdés, hogy miként lehet létrehozni a karácsonyt, vagy bármilyen más ünnepet. Felmerült?
– Majdnem.
– Okos fiú. Akkor válaszolok a kérdésedre. A létrehozás módja egyszerű. Gondolni kell rá. Foglalkozni kell vele. Meg kell határozni és várni kell. El kell képzelni és vágyni kell rá. Ha nem gondolunk a karácsonyra, akkor nincs karácsony. Minden ünnep fejben keletkezik majd cselekvések által válik valóra. A létrehozás legfontosabb eleme, hogy készülünk rá, vagyis a fejünkben megalkotjuk. Érthető?
– Nem tudom.
– Jó. Mondok egy példát. Miért van születésnapod?
– Mert akkor születtem.
– Helytelen. Azért van születésnapod, mert a születésed napjára kitűztek egy eseményt, ami sokan, beleértve téged is várnak. Gondolatban létrehozták, és minden éveben gondolattal, vágyakkal, tettekkel táplálják. Ettől van születésnapod. Ha senki sem tenné, beleértve téged is, akkor nem lenne születésnapod. És kész. A rántott hal sem létezik, ha nem alkotják meg és nem foglalkoznak vele. Egy épület sem készül el, ha nem törődnek vele. Érthető?
– Értem.
– Helyes. Akkor azt is meg kell értened, hogy ha van karácsony, akkor természetszerűleg vannak olyan emberek, akik azt megalkotják. Hiszen, ha nem lennének, akkor karácsony sem lenne. Nyilván.
– Nyilván.
– Ez tehát azt jelenti, hogy vannak, nem is kevesen, akik létrehozzák, felépítik, megalkotják fejben a karácsonyt a számodra, vagyis azok számára, akik ezt nem teszik meg.
– Nekem?
– Neked. Vagyis most már nem teljesen neked, mert te már nem vagy teljesen gyerek. A gyerekeknek nem kell ilyesmivel törődniük. Készen kapják a karácsonyt, mintha az mindig is lenne. Nem kell tenniük érte. Hiszen gyerekek. Számukra az ünnep az egy mindig létező valami, mint a Hold vagy a Nap. De te, Zénó, már lassan abba a korba jutsz, hogy ki kell venned a szereped az ünnepcsinálásban. Komoly munka. Felelősségteljes, mert amint nekifogsz, az meglátszik majd az ünnepen. Mindenki keze nyoma ott van, aki neveli, építi, alkotja az ünnepet. Ha te is csinálod, akkor a tiéd is látszódni fog. És bizony, most már a te dolgoddá is válik mindez. Azért nem érzd úgy a karácsonyt, mint régen, mert lassan már más a feladatod benne. Gyerekként csak élvezted, most már alkotnod kell ugyanezt. Mostantól akkor válik élvezetessé számodra az ünnep, ha alkotod is, nem csak élvezed. Így megy ez mindennel. Változnak a szerepek, és ezért nekünk is változni kell ahhoz, hogy ugyanazt képesek legyünk megélni. Hát idénre csak ennyi.
Zénó nagyot nyelt.
– Mi van? – kérdezte az öreg. – Túl tömény volt?
– Kicsit.
– Az jó. Legalább van min gondolkodnod.
– Lehet egy kérdésem?
– Persze.
– Akkor most mi is a dolgom?
– Zénó, ne keseríts el. Azt hittem, hogy érted, amit mondtam.
– Értettem, de azért egy kis segítség jól jönne.
Az öreg megcsóválta a fejét, de szeme sarkában mosoly bujkált.
– Zénó, barátom. Innentől a te felelősségeddé is vált a karácsony. Tedd olyanná, hogy szép legyen. Gondolj rá úgy, hogy jó essen majd, amikor eljön. Viselkedj úgy, hogy öröm legyen várni. És legfőképpen tedd olyanná, hogy mindenki más szeresse. Azért elég kellemetlen volt, hogy ezt így a végére ki kellett mondanom.
– Elnézést.
– Semmi baj. Kiheverem – paskolta meg Zénó fejét az öreg. – És most tünés innen, mert kezdődik egy meccs és nem akarom miattad lekésni.
Zénó vigyorogva állt fel a sámliról. Az öreg bekapcsolta a tv-t és belemerült a közvetítésbe. Vén csirkefogó, gondolta Zénó. Vén csirkefogó. Nézte még egy kicsit a nagyapját, aztán dolga akadt. Meg kellett csinálnia az idei karácsonyt.
