Az első pillanatban kezükbe nyomták a tájékoztatót, amint a hajó leszállt a bolygóra. Albin átnyújtotta Szavellának. Nem igazán szerette a brosúrákat.
– Na, mit írnak? – kérdezte, miközben a hajó leállításával foglalatoskodott.
– Jó hely. Legalábbis első látásra.
– És második látásra?
– Nem tudom, várj egy kicsit.
Albin befejezte a folyamatokat, ellenőrizte, hogy a rendszerek a megfelelő készültségbe kapcsoltak, és a zsilip felé indult.
– Jössz?
– Most olvassam vagy se? – horkant fel Szavella.
– Csak a lényeget. A többit majd élőben megtudjuk.
– Jó. És szerinted mi a lényeg?
– Alapvető viselkedés, öltözék, mit tudom én, Szavi, nem most először látgatunk el egy idegen bolygóra.
– Pont ezért parázok Albi. Kalubinek vagyunk. Nem mindenhol örülnek nekünk.
Albin elengedte füle mellett a mondatot és kinyitotta a zsilipajtót. Kintről kellemes, fűszeres illat csapta meg az orrukat.
– Jössz?
– Pillanat. Itt azt írja, hogy bármilyen ruha megfelelő, ami nagyjából takarja a testet.
– Stimmel. És?
– És egyébként minden ok. Tisztelik az idegeneket.
– Remek.
– Üdvözlik a faji és vallási különbözőségeket.
– Pazar. Menjünk már! Éhes vagyok.
– Nem szabad nyilvánosan üríteni, köpni, ilyesmi.
– Ki akar az utcára kakálni? Szavi! Gyere!
Szavella ledobta a prospektust, és Albin után eredt.
A kikötőn túli nagyváros észvesztően zajos és gazdag volt.
– Na, ez valami! – vigyorodott el Albin és megfogta Szavella. kezét. – Ez egy jó kis hétvége lesz.
Az ütés hátulról érte őket. Egyszerre kerültek a földre és húzták magukat magzati pózba a rúgások és ütések ellen. Tulajdonképpen szinte egyszerre ájultak el.
…+…
A kép nehezen tisztult ki Szavellnál, de amikor végre magához tért, fájt a fény.
– Ne erőlködj – hallotta meg Albin hangját. – Megsérült a szemed.
– Mi történt?
– Hülyék voltunk.
– Nem értem – rázta meg a fejét Szavella. A mozgás pokoli fájdalommal járt.
– Pikili volt rajunk.
– És ez baj?
– Baj.
– Albi, nem értem. Pikilit viselünk állandóan. Ilyen a ruhánk. Nincs is más a szekrényemben csak pikili. És neked is…
– Higgadj le, Szavi. Akkor is ez volt a gond.
– De miért?
– Mert aki pikilit hord, az hisz Pi-ben.
– Én hiszek Pi-ben
– Ezért kaptuk, amit kaptunk.
A kórteremben egy ideig csak a műszerek konok és szenvtelen csipogása hallatszott. Szavella becsukta a szemét. Úgy nem fájt annyira.
– Azért, mert hiszünk Pi-ben?
– Igen.
– De hát itt vallásszabadság van. Olvastam a prospektusban…
– Volt utána apróbetű a tudnivalók alatt.
– Milyen apró betű? Albi… Milyen apróbetű?
Papír zörgött a szomszéd ágyon. Albin olvasni kezdett.
– A bolygón teljes vallásszabadság van. Semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem ér senki hitének és vallásának gyakorlásában, amennyiben… most jön az apróbetű:
A, hitének gyakorlása nem tér el a helyben érvényben lévő hittételektől és vallási gyakorlatoktól. Amennyiben eltér:
B/1. Hitét mások zavarása és tudomása nélkül, titokban gyakorolja.
B/2. Semmilyen módon nem viselkedik a helyben érvényes vallási gyakorlatoktól, szokásoktól viselkedési mintázatoktól elérő módon.
Továbbá köteles:
C/1. Betartani a helyi hitbéli és vallási szabályokat.
C/2. Saját hitbéli és vallási meggyőződését sehol, semmilyen formában nem jelzi, nem hirdeti, nem mutatja ki és nem árulja el.
C/3. Vélekedésének saját meggyőződésének hangot nem ad, soha nem kritizálja vagy véleményezi a helybéli szokásokat, szabályokat.
A fentiektől eltérő deviáns viselkedés súlyosan sérti a vallásszabadság érvényesülését, és mint ilyen rendszer és társadalomellenesnek tekintendő, mely büntetést és azonnali kitoloncolást von maga után.
Csönd lett.
– Ennyi?
– Hát ennyi – sóhajtott Albin. – Ja, nem. Van itt még valami: Tiszteljük a másikat. Együtt élni csak így lehet.
– El akarok innen menni.
– Már kitoloncoltak, ezzel nem lesz gond. Ha talpra tudsz állni…
– Már állok is… – tántorgott talpra Szavella.
– Hogy is hívják ezt a helyet?
– Valami… Nem is tudom… Elfelejtettem.
– Helyes! – bicegett az ajtó felé félvakon Szavella. – Nagyon helyes. El is kell felejteni.
*
Október 27. A vallásszabadság nemzetközi napja.
