Toborzás

A toborzás online történt, és villámgyorsan lezajlott. Nem volt bonyolult, mivel mindkét tábor egy felületen hirdette magát. Eltéveszteni nem lehetett, kattintani viszont annál inkább.
Kordélia szerette az ibolyákat. Nem csak azért, mert imádta a színt, hanem a vezetőjük miatt. Ibis okos volt, félelmetes, erős. Pont olyan, aki mögé szívesen sorakoznak fel az emberek. És persze Ibis mindig igazat mondott. A napi hírek, a cikkek, a videók – főleg a videók – pontos képet adtak arról, hogy ki mellett áll az igazság.
„Az igazság Ibisé!”
Jó kis mondat, és igaz is, gondolta Kordélia, amikor végül rászánta magát, hogy beálljon a seregbe, és rákattintott a REGISZTRÁLOK gombra. Remegett a keze. Azért ez mégiscsak háború a mályvákkal, tűnődött el döntésén egy pillanatra. Harcolni fog velük és gyűlöletes vezetőjükkel, Nubisal, aki úgy hazudik, mint a karikacsapás, bármi legyen is az a „karikacsapás”.
Mindegy, már rákattintott. Innen nincs visszaút. Hadba vonul. Hogy mi lesz vele, az már nem az ő gondja, vagyis kicsit az, de Ibis majd megoldja. Izgatottan olvasgatta tovább a honlapot. Az IBOLYA és MÁLYVA tartalmak egymást követték felváltva. Biztos így egyeztek meg. Nagyon helyesen. Egy toborzás nem lehet pénz kérdése. A lényeg, hogy tiszta legyen a harc, így az győz, aki megérdemli.
Megállt egy Ibis riportnál. Belenézett. Igen. Ibis mindent tud, és jól tudja. Azok a szemét mályvák! Hát hogy nem haltak még ki? De sebaj. Majd az ütközetben végük lesz, mint a botnak. Vajon bottal mennek egymásnak, vagy lesz komolyabb fegyver is? Ezt azért ki kellett volna keresni a neten. Egy nő mit kezdene egy bottal? Bezzeg egy automata fegyverrel. Azzal egy ötéves is komoly erőt képvisel. Alig bírt elaludni. Hamarosan háborúba megy, és Ibis mellett harcolhat. Leverik a mályvákat, leverik Nubis képéről azt az önelégült vigyort.
A következő hét lassan telt, és semmi sem történt. Csak egy visszaigazoló e-mail bizonyította, hogy jelentkezett a háborúra. Ujjongó, lelkesítő üzenet volt: Gratuláltak, és boldogok, hogy az ibolyák mellett tette le a voksát. És persze vesszenek a mályvák! A levél mellékleteként jött egy pdf-is, melyben a biztosítási szerződés lapult. Átböngészte. Könnyű sérülés esetén ennyi és ennyi kredit – nem rossz. Végtagvesztéskor már komolyabb a jutalom, és a sor végén ott volt a halál is. Ha ütközetben veszti életét, akkor jelentős summa üti a kedvezményezett markát. Remek. Most már csak azt kell kitalálni, hogy ki legyen az a szerencsés, mert a lista nem volt valami hosszú. Macska nem kaphatja meg, szóval Olicica kilőve – már nem szó szerint –, a testvérének akkor sem adná, ha köteleznék rá, szóval marad a sarki kávézóban a pultos. Meg kell kérdeznie az adatait. Csak el ne felejtse. Vagy hagyja az egészet, és a felkínált listán megjelöli valamelyik szervezetet. Így legalább ibolya berkekben marad a pénz, és jó célra költik. Lehet, hogy ez lesz.
Hat nap alatt irdatlan mennyiségű anyagot kapott. Főleg a mályvák és Nubis disznóságait teregették ki előtte. Nem csoda, hogy ezek titkos információk. A hétköznapi emberek zsebében kinyílna a bicska, ha mindez napvilágot látna. Persze egy harcedzett, vagy legalábbis háborúra edző katona esetében ez nem üres bosszúság, hanem valós üzemanyag ahhoz, hogy a csatában helyt álljon. Mert helyt akart állni! Elege volt abból, hogy a nethírek előtt tehetetlenül dühöngjön, hogy elmenjen az étvágya esténként, mert az ultramályva szomszéd bömbölve nézi Nubis hazugságait. Ennek vége. Elmegy a csatába! Legalábbis ebben a csatában ott lesz, az már biztos.
A behívó levél pontosan egy héttel a jelentkezés után érkezett meg. Az e-mail tudatta vele, hogy hol és mikor kell megjelennie a sorozáshoz. Közölte azokat a tárgyakat, melyeket magával vihet a háborúba – szinte semmit nem engedtek, így a csomagolással nem lesz sok gond. Táska sem kell, mert az ibolyák törődnek az embereikkel, mindent biztosítanak ahhoz, hogy a katona katona lehessen. Szerencsésnek érezte magát. A levél végén felhívták a figyelmet arra, hogy erre az üzenetre ne válaszoljon, mert egy automata küldte. Igazuk van, aki beszélgetni akar, az nem akarja rendbe vágni a mályvákat. Aki beszélni szeret, az nem szeret ütni. Márpedig ütni kell. Hiszen mi másért hirdetne háborút mindkét fél? Még a mályvák is felfogták, hogy nincs más mód. Össze kell csapni, és győzzön a jobbik! Vagyis győzzenek az ibolyák, győzzön Ibis és a népe! És mellesleg vesszen Nubis és a népe. Ennyit megér ez a csata, és még biztosítást is lehet kötni rá. Kész szerencse.
A sorozó helyiség a központi pláza alagsorában volt. A mozi bejárata mellett állt az ibolyák kapuja. Megállt a mozi előtt. A mozi másik oldalán a mályvák gyomorforgatóan ronda irodája várta a háborúra regisztrálókat. Komoly sor állt a kapuk előtt. Még jó, hogy az ibolyáknál is szép számmal várakoztak.
Az irodának csodálatos, szemkápráztató bejárata volt. Ibis képe lógott az áteresztő pult fölött, a győzelemmel járó jobb jövőt animációk festették fel a falakra. Az ember szinte elhitte, hogy már zsebében a győzelem.
A kapu automata volt. Lehúzta az azonosítókártyáját, és a fotocella kitárult előtte. Ibolyaszínű, neonfényes folyosót pillantott meg. Elindult. A falakon bátor, harcoló katonákat, győzedelmes pillanatokat vetítettek. Lába alatt digitális fű sarjadt. Vajon szabadtéren lesz a csata, vagy egy épületben rendezik meg? És tényleg meg lehet halni? A regisztráció óta most először érzett némi nyomást mellkasában a lelkesedés mellett.
A folyosó végén egy szűk, fülkeszerű helyiségbe lépett. A falakon tovább peregtek a lelkesítő harci jelenteket. Mályva zászlók hullottak a porba, és ibolya zászlók emelkedtek a magasba. Megállt a fülke közepén. A szemközti fal zárva volt, háta mögött pedig… megfordult, de a folyosót, melyen érkezett, már egy fal zárta el tőle.
– Hahó! – szólat meg. Nem szerette a túl nagy csöndet.
A padlózatból egyszerű, egyszemélyes pad emelkedett fel.
– Katona, üljön le – közölte a szemközti falon egy ibolya egyenruhába öltözött vetített katona. Szép ember, azt meg kell hagyni, futott át Kordélián a gondolat. Egy ilyen parancsnok vezetésével bármikor lezúzná a mályvákat.
Leült.
– Felkészült a csatára?
– Igen. Hajrá ibolyák! – emelte mindkét öklét a magasba Kordélia.
– Úgy van! Hajrá ibolyák, és vesszenek a mályvák.
– Ja, igen. Azok meg vesszenek.
– Mielőtt megkezdenénk a kiképzését, le kell tennie a katonai beleegyezési esküt. Minőségbiztosítási okokból, valamint a szerződés véglegesítéséhez az esküjét rögzítjük. Megértette és belegyezik?
– Megértettem és beleegyezem.
– Helyes! Mondja utánam az eskü szövegét. Én…
– Én…
– Mondja a nevét.
– Mondja a…
– Nem. Azt mondja, hogy: Én, x.y.
– Én, x.y.
– Mondja a nevét!
– Mondja a…
A vetített katona egy időre lefagyott, majd újra kezdte az eskü szövegét.
– Én…
– Én…
– Beleegyezem, hogy az Ibis által vezetett Ibolya Sereg az eskületétel pillanatától fogva szabadon rendelkezzen erőforrásaimmal, adataimmal, időmmel.
Kordélia elismételte.
– Továbbá beleegyezem abba, hogy az eskütétel után az Ibolya Sereg digitális kiképzésben részesítsen, mely során elmemódosítási eljáráson esem át a háborús célok tökéletesebb kivitelezése érdekében.
– Ez kicsit hosszú.
– Akkor ismétlem. Továbbá….
– Továbbá…
Kordélia így már sikeresen vette az akadályt.
– Végezetül nem támasztok kártérítési igényt az Ibolya Sereggel szemben semmilyen a sorozás és a háború során szerzett testi, elmei vagy emlékezetben történő károsodás miatt.
– Nem támasztok! – bólintott Kordélia. Már nagyon szerette volna, ha vége van ennek az egész beszélgetésnek. Fárasztotta. Évek óta nem figyelt ennyi ideig egy dologra. – Mikor harcolunk? – kérdezte türelmetlenül.
– A sorozás és kiképzés után a legközelebbi csata nyolc perc múlva kezdődik.
– És fegyvert is kapok?
– Igen.
– Ugye nem botot?
– Nem. A besorozott közkatonák félautomata fegyvert kapnak.
– Még soha nem fogtam fegyvert.
– Nem probléma. A kiképző-program a fegyverhasználat alapjait is tartalmazza.
– Az csúcs.
– Akkor a végére, kérem, mondja el a következő mondatot. A fentiekben elhangzottakra, az Ibolya Seregre, Ibisre és a végső győzelemre esküszöm.
– Jó.
– Mondja azt, hogy „Esküszöm!”
– A csatában lehet mályvákat ölni?
– Lehet ölni.
– És mikor lesz vége? Mert keddtől szabadságon vagyok.
– Amennyiben túléli, úgy keddre végez.
– Mi az, hogy túlélem?
– A háborúban meg szoktak halni. De ez részletkérdés. A lényeg, hogy Nubisnak vesznie kell. Mondja azt, hogy „esküszöm”.
– Esküszöm… – bólintott Kordélia.
A katona tisztelgett. Ezt követően a mennyezetről egy sisak ereszkedett alá.
– Vegye fel!
– Minek?
– Maga katona, nem kérdezősködik. Ez pedig a kiképző sisak. Vegye fel.
Kordélia felvette, akkurátusan bekapcsolta az állpántot, és várt.
A katona eltűnt a falról, helyét újra háborús képek vették át. Kordélia megvakarta homlokát. Egy sisak alól kiszökő tincs csiklandozni kezdte. Megpróbálta a perem alá tömködni a rakoncátlan fürtöt, majd néhány hasztalan kísérlet után kicsatolta a pántot és jóleső szusszanással levette magáról a sisakot. Azért a harci sisak csak kényelmesebb lesz, gondolta, és beletúrt a hajába. Miközben akkurátusan hátrafésülte frizuráját, hogy a kiképzés során semmiféle fennakadás ne legyen, az ölében lévő sisak hangosan zúgni kezdett, majd magas hangon sípolt hármat. Mire sikerült visszavennie, az orra előtt kivetített képek eltűntek, és egy ajtó tárult fel előtte.
Egy ideig még ücsörgött a sisakban, aztán megelégelte a dolgot, felállt és kilépett a fülkéből.
Rövidke folyosó után egy hatalmas öltözőbe jutott. Meglepődve nézett végig a tömegen. A végeláthatatlan szekrénysorok között szinte hemzsegtek a katonák. Úgy tűnt, mindenki tudja a dolgát.
– Melyik az enyém? – kérdezte egy férfitól, aki már egyenruhában feszített. Éppen bakancsát kötötte be pontos, határozott mozdulatokkal.
– Nem tudom – vont vállat a férfi, majd felegyenesedett, és sietve a dolgára indult.
Megfordult, hátha talál valakit, aki útba igazítja. A folyosója mellett, ahonnan ide érkezett, több tucat, talán több száz ajtó nyílt és csukódott folyamatosan. Úgy okádták ki magukból az embereket, mint valami gyártósor.
Visszafordult az öltözőszekrények felé és megpróbált rendszert találni a káoszban, de fáradozása hasztalannak bizonyult. Végül találomra választott ki magának egy szekrényt. Az átöltözés után elmondhatta magáról, hogy viszonylag szerencsés csillagzat alatt született. A zubbony csak egy számmal bizonyult nagyobbnak, a bakancsot viszont mintha rá öntötték volna.
Megpróbálta megjegyezni a szerkény számát, aztán követni kezdte azokat, akik már egyenruhában feszítettek.
Kikeveredett a szekrénysorok labirintusából, de nem jutott messzire. Óriási hangárajtó állta útjukat. Úgy kétszázan várakozhattak már előtte, és Kordélia mögött is sűrűsödött a tömeg.
– Most mi van? – kérdezte a mellette álló lánytól, aki ránézett és nem válaszolt. – Ezek itt mind ibolyák? Jó sokan vagyunk.
A nő továbbra sem beszélt, de úgy nézett rá, mintha mondani akart volna valamit, csak éppen nem emlékezne arra, hogy mit.
– Hajrá ibolyák! – emelte fel jobb öklét Kordélia.
– Mi? – kérdezte végre a nő.
– Hajrá ibolyák!
– Maga miről beszél?
Kordélia elmagyarázta volna neki, hogy ha nem tudná, akkor háború lesz, és hamarosan a mályvák vérét isszák, vagy legalábbis lefetyelik, de ekkor a hangárajtó mozgásba lendült. Az addigra legalább négyszáz főre duzzadt tömeg fegyelmezetten futott át az így keletkezett résen, majd a túloldalon ásítozó hatalmas térben tízes sorokba rendeződött.
Ő valahol középen talált helyet.
A garázsajtó döngve csukódott be mögöttük, és ezzel egyidőben fejük felett megjelent egy lebegő platform. Két egyenruhás alak állt rajta.
– Katonák. Hamarosan kezdődik a nagy ütközet – szólalt meg az alacsonyabb. Ő lehetett a parancsnok.
– Hurrá! – kiáltott mindenki egyszerre.
Kordélia lemaradt az ujjongásról, de ez senkinek sem tűnt fel.
– Éljen a háború! Le az ellenséggel! – kiáltotta a parancsnok, és a lebegő állvány néhány métert feljebb szállt.
– Hurrá! – kiáltotta a tömeg.
– A sikeres csatához a következő kiosztást vezetjük be – dörögte a parancsnok isteni hanglejtéssel. Ebben a pillanatban a felsorakozott katonák között félúton egy fénysorompó jelent meg. A sorompó túlfelén várakozó katonák zubbonya ibolya színűre váltott, míg Kordélia és a körülötte állók ruhája mályva árnyalatúvá színeződött.
– Hurrá! – kiáltották egyszerre a katonák.
– De én nem mályva vagyok! – nézett zavarodottan a körülötte állókra Kordélia, azonban ez senkit sem hatott meg. A katonák futni kezdtek a csarnok távoli falán tátongó két kapu felé. Az ő oldala fölött Nubis pofája ocsmánykodott. Néhány pillanat múlva egyedül állt a csarnok közepén. Tétován lépett a fénysorompó mellé. Mélyre hajolt, hogy átcsússzon alatta az ő oldalára, Ibis hívogató képéhez, de a feje fölött eldördülő kiáltás minden szándékát meghiúsította.
– Hova-hova?
– Én ibolya vagyok – nézett fel a parancsnokra, aki most néhány méterrel lebegett a feje fölött.
– Ezt nem hiszem el! Egyre vacakabbak a sisakok – csóválta meg fejét a férfi.
– Ellenőrizni fogjuk őket – bólintott a beosztott.
– Na, húzzon szépen a zászlóalja után! – szólt le a parancsnok Kordéliának, és a mályvaszínű kapu felé a mutatott.
– De…
– Menjen szépen, mert a csata mindjárt kezdődik. Hát nem akar kiirtani néhány ellenséget?
– De…
– Akkor? Uzsgyi!
– Mehetnék oda? – kérdezte Kordélia Ibis képe felé mutatva.
– Nem.
– De én nem mályva…
– Mályva… Ibolya… Hagyjuk ezt! Menjen szépen harcolni. Azért jött ide.
– De…
– Na, futólépés, egy-kettő!
Zavarodottan futott át az ajtón, ahol egy unott arcú férfi négy tárat és egy félautomata fegyvert nyomott a kezébe, majd a mögötte tátongó ajtóra mutatott: – Siessen, kisnagysád, még lekési a csatát.
Az első golyó éppen csak elkerülte a fejét. Lebukott. Egy barikádokkal teli tisztáson találta magát. Enyhén csepergett az eső. Fölötte golyók fütyültek. Kúszni kezdett. Elhagyott egy holtan heverő férfit. Mályva színű ruhájánál alig volt vörösebb a vére. Egy úthoz jutott. Hogyan kerültem ide, jutott eszébe a kérdés, de azt elnyomta az ellenség géppuskatüze. Átfutott az úton. Előtte mályva ruhában egy szakasz próbált meg használható lőállást felvenni az ellenség golyózáporában. Lihegve, reszketve kúszott be közéjük.
– Túléljük, srácok! – mondta a legidősebb katona. Egy középkorú nő és egy fiatal fiú bólintott rá válaszul.
– Te és te – mutatott a nőre és Kordéliára a férfi – fedeztek. Mi ketten előre nyomulunk, amikor oda… – Nem tudta befejezni a mondatot. A találattól négy métert repült. Élettelen teste az út közepére hullott, mint valami falevél.
– Rohad ibolyák! – kiáltott el magát a nő, és lőni kezdett az ellenség felé.
– Rohadt ibolyák! – csatlakozott hozzá a srác.
– Rohadt ibolyák! Éljen Nubis! – üvöltötte Kordélia, és beállt a tüzelők közé.
*
„Mindig is hittem, hogy a demagógia csak hamis cselekedetekre vezethet. Valódi nézőpontot vallani csak gondolkodva lehet.”
K.S.M.