Meglepett, hogy a nyúl ürege ennyire kicsi és szűk. Valljuk be, eleinte észre sem vettem, hogy ott van. Akkor vált valóságossá, amikor felébredtem. Az ember ébren alussza álmát. Vágyakozik és várakozik, hogy odaérjen valahova, ahol majd jó lesz. Nem lehet másként. A jelent az löki a jövőbe, hogy valamit akarunk még tőle, és az a valami lehetőleg legyen jobb, érdekesebb, de legalábbis más. Élethalmozók vagyunk. Ezt nyilván akkor még nem tudtam, amikor még szenderegtem. A szendergés jó dolog. Eltávolít a hétköznapoktól, attól a robottól, melyet a test kényszerít a realitás talajára megparancsolván a táplálkozás, ürítés kegyetlen monotonitását. Amikor az ember szendereg, akkor nincs test. Vagyis persze létezik, de a szendergő nincs annak tudatában, és amiről nem tudtunk, az nem is érdekes.
Éppen szenderegtem, amikor valami zajosan megmozdult előttem. Nem láttam, hogy mi az, de úgy véltem, hogy a sietség fontos lehet. Talán csak egy hang volt, valami, amit saját szendergésem tett valóságossá. Valójában nem számított, hogy mi az. Felébredtem és akkor már ott volt az üreg. Aprócskának tűnt. Nem is vettem komolyan, de kiderült, hogy a sürgetés oda távozott, vagy éppen pont onnan jött. Az irányok sokszor elmosódnak az életben, és csak hisszük, hogy mi hol van. A sürgetés megszólalt.
– Mizor, szunnom, mor ki meg.
Ennek semmi értelme. A jelenség újra megismétlődött és újra, csak más színei voltak, de az értelemük valahogy mégis ugyanannak tűnt. Vagyis semminek. Felálltam. Szendergésemnek annyi. A kíváncsiság és az üreg mélyéből hozzám jutó hangok egyszerre törtek rám, így elindultam feléjük. Miért ne? Az ott jobb lehet, mint az itt, ha többet ígér. Az üreg keskeny volt, de járható. A pedig zajok szinte már közvetlenül előttem születtek meg. Csörgések, hangos beszéd, duhaj vagy talán felháborodott, esetleg mérges kiabálás. Valaki nyugodtan válaszolt. Mintha teát töltöttek volna egy edénybe, vagy egy edény töltött volna teát a világba. Csörömpölés. Hangos beszéd. Értelmetlen és mégis értelmes szavak. Különös volt. Ahogy haladtam előre, úgy vált bizonyossá, hogy a túlnani világ, melyet kíváncsiságom kötelével húztam magamhoz, vagy húzott magához, érdekes lesz. Sőt, különös az összes lakójával együtt. Meg fogok nőni. Hatalmas leszek, jutott eszembe a gondolat. Aztán összemegyek és kicsi leszek. Nyilván aprócska, jelentéktelen. És mindenki ezt nézi majd, és mindenki az gondolja majd, hogy ez így természetes. És persze lesz majd király, aki lefejez, vagy én fejezem le, vagy lefejezzük egymást. És minden telis-tele lesz szürreális lényekkel és helyekkel. Tudtam. Hogy honnan, az viszont nem tudtam. Éreztem, hogy már növök is. Tágulok, mint egy felfújt légballon. Vagy éppen préselődöm? Talán a kettő egyszerre van jelen. Az üregen túl ennek valószínűleg van értelme. Vagy éppen nincs és annak van értelme, hogy az ilyen dolgoknak semmi értelmük nincs.
Aztánm átjutottam.
Az üregen túli világ… Nem igazán lehet leírni. Olyan volt, mint amilyennek lennie kell, és mégis, mintha más lett volna. Nem az elvárásaimhoz képest, hanem egyetemesen. A szobába, ahová benyitottam, többen is voltak. Két nő és egy alak. Mindenki mosolygott, bár teát, ahonnan a csörömpölés és csilingelés származhatott volna, nem láttam. A nők engem néztek, az alak éppen mellettem ment el, rám kacsintott. Teste előtt különös kiszögellést láttam. Így együtt azzal a valamivel nem evilági lénynek tűnt. De hát persze itt semmi sem e világi, hanem a világi. Talán mert olyan megbűvölten, szótlanul néztem az alakot az egyik nő mosolyogva közölte velem.
– Furcsa, ugye? – Még mindig csak bámulni tudtam, így válasz nélkül maradt a kérdés. – Az egy bácsi, úgy hívják, hogy Pista, és ami maga előtt tol, az egy talicska. Most vakolják a szülőszobát, édesem, mert leesett a mennyezet. Megfognád az ollót, amíg idehozom a csipeszt? Pista bácsit mégsem kérhetjük meg, anyukád meg rosszul van, aztán meg, ez a te köldökzsinórod, hát nem?
Halványan bólintottam. Azt már a legelején tudtam, hogy fura lesz a nyúl ürege, de hogy ennyire…?
*
Január 27. Nyúlüreg Nap!
1832. január 27-én született Lewis Carrol, az Alice csodaországban szerzője
