SZÍNÉSZ : (meglepődve) Már próbálunk?
RENDEZŐ: Igen. Már egy ideje próbálunk.
SZÍNÉSZ: De melyik darab?
RENDEZŐ: Amelyik tegnap is volt.
(SZÍNÉSZ értetlenül körbenéz)
SZÍNÉSZ: Hiszen nem is vagyunk színpadon.
RENDEZŐ: Dehogynem. Ez a színpad.
SZÍNÉSZ: Ez egy étterem.
RENDEZŐ: Ami a színpadon van.
SZÍNÉSZ: Jó, akkor hol van a lejárat?
RENDEZŐ: Milyen lejárat?
SZÍNÉSZ: Ahol le lehet menni a színpadról?
RENDEZŐ: Minek mennénk le a színpadról? Hiszen próbálunk.
SZÍNÉSZ: Nem akarok lemenni, csak látni akarom, hogy színpadon vagyunk-e.
(RENDEZŐ és SZÍNÉSZ egy lépcsőhöz sétál)
RENDEZŐ: A lejárat.
SZÍNÉSZ: Az nem a vécéhez vezet?
RENDEZŐ: De igen.
SZÍNÉSZ: Menjünk csak le az én megnyugtatásomra.
(SZÍNÉSZ és RENDEZŐ lesétálnak a lépcsőn, egy vécéajtó előtt állnak meg)
SZÍNÉSZ: És ez már nincs a színpadon?
RENDEZŐ: Nincs. Hiszen ez egy vécé, ahol az emberek nem játszanak, hanem hétköznapi emberi dolgukat végzik.
SZÍNÉSZ: Nem az van a szövegbe írva, hogy „hanem mindennapi emberi dolgukat végzik”?
RENEZŐ: Az van? A fenébe, mindig elrontom.
SZÍNÉSZ: Nem baj, csak szólok.
RENDEZŐ: Köszi. Tehát… (kivár) … mindennapi emberi dolgukat végzik.
SZÍNÉSZ: De azt a színpadon is lehet. Mármint embernek lenni. Ettől még nem lesz a vécé a színpadon kívül.
RENDEZŐ: És egyébként hogy vagy?
SZÍNÉSZ: Én? Jól lennék, ha tudnám, hogy hol vagyok.
REDNEZŐ: De miért?
SZÍNÉSZ: Mert megnyugtatna a tudat. Ennyi. Nem különösen nagy igény, csak úgy jobban tudok játszani, ha biztonságban vagyok.
RENDEZŐ: Azt megértem. Egyébként most már engem is érdekelne, hogy mit csinálunk éppen.
SZÍNÉSZ: Próbálunk.
RENDEZŐ: Tényleg. És melyik darab?
SZÍNÉSZ: Amit tegnap is próbáltunk.
RENDEZŐ: Itt, a vécé előtt? Ez a díszlet?
SZÍNÉSZ: Nyilván. Ilyen díszletek mellett tud igazán hétköznapi… bocs… mindennapi lenni az ember.
RENDEZŐ: Azárt én szívesen nézném meg azt a díszletet kívülről is.
SZÍNÉSZ: Minek?
RENDEZŐ: Hogy tudjam, tényleg próbálunk-e.
SZÍNÉSZ: De hát próbálunk.
RENDEZŐ: Azért én mégis…
(RENDEZŐ és SZÍNÉSZ elindul felfelé a lépcsőn, és felér az étterembe)
RENDEZŐ: Akkor ez már nincs a színpadon.
SZÍNÉSZ: Nincs. Hiszen ez egy étterem, ahol az ember végre mindennapi…
RENDEZŐ: Nem! Itt „hétköznapi”.
SZÍNÉSZ: Francba már! Jó, tehát: Ahol az ember végre hétköznapi lehet.
RENDEZŐ: De hát az ember a színpadon is lehet hétköznapi. Ettől még nem lesz az étterem a színpadon kívül.
SZÍNÉSZ: Ez igaz. Viszont akkor mi most mit csinálunk itt, ha ez nem színpad?
RENEZŐ: Hát próbálunk egy ideje.
SZÍNÉSZ: Tényleg? És melyik darab?
RENDEZŐ: Ami tegnap is volt.
(SZÍNÉSZ értetlenül körbenéz)
SZÍNÉSZ: Hiszen nem is vagyunk színpadon.
RENDEZŐ: Dehogynem. Ez a színpad…
*
Március 27. A színház világnapja / M. C. Escher holland festőművész halálának napja (1972)
