– Na, megnézted? – kérdeztem a kölyköt. A gyerek szeme csillogott, és ez legalább olyan jól esett, mintha szemtől szemben halálra dicsért volna. Elgondolkodtam egy pillanatra a dolgon. Lám, micsoda büszkeség egy öregnek, ha a fiatal ráharap valamire, amire egyszer ő is ráharapott. Mintha az övé lenne a dicsőség, a fény, mintha ő lenne a forrás. Holott nem történt más, mint újramutatása annak, amit neki is megmutattak. És mégis ott a büszkeség. Én csináltam, én voltam az, aki odaadta neked, tehát… köszi szépen, ennyire jó vagyok.
– Meg – válaszolta még mindig csillogó szemmel a kölyök. Tizenkét éves volt, tizenkét éve ismerem.
– És?
A srác elgondolkodott. Ez is jó jel. Aki gondolkodik, annak még van némi jövője ebben az életben.
– Charles Bronson a legjobb. Ő akarok lenni.
– Mit néztél meg?
– Mindent, amit átküldtél.
Elismerően bólintottam. – Mindent?
– Aha. Volt egyszer egy vadnyugat, Halál ötven órája, Piszkos tizenkettő, Hét mesterlövész – Úristen! Az milyen volt? -, Halálvágy, 1,2,3,4,5. Mindet megnéztem.
– És tetszett?
– Charles Bronson akarok lenni.
– Azért az ne legyél.
– De az… az akarok lenni.
Még mindig csillogott szeme. Tudatának egy szelete még ott állt a vadnyugati pusztában, a náci vezérekkel teli kastély előtt, a tankokkal dugig tömött harcmezőn.
– Charles Bronson egy színész.
– Nem! – szögezte le komolyan a gyerek. – Nem az.
– De…
– Nem! Charles Bronson az Charles Bronson. És én ő akarok lenni.
Rámosolyogtam, és már éppen kinyitottam a szám, hogy elmagyarázzam neki, amit akár ő is tudhatna, hogy Charles Bronson valójában egy litván származású, Charles Dennis Buchinsky névre hallgató színész, egy bányászcsalád sarja, akit valamikor az ötvenes évek elején fedezett fel a filmipar. Majdnem elmagyaráztam.
Én marha!
Hát igen, így felejti el az ember az ifjú éveit. Nem a történések mennek ki a fejéből, nem a kronológia zavarodik össze. Dehogy. Az érzet vész el valahol. A tudatállapot foszlik semmivé, hogy milyen volt tizenévesen a világ. Halvány mosoly suhant át az arcomon, az öregek megértő arckifejezése. Csak remélni tudtam, hogy nem értelemezi ezt lenézésnek. Rendeztem az arcom. A szemébe néztem és a lehető legkomolyabb képpel szólaltam meg.
– Nagyon helyes. Legyél ő!
*
1921. november 3. Charles Bronson születésnapja
