A központi hirdetést eleinte nem vette komolyan senki.
<<GARANTÁLT MEGVILÁGOSODÁS, JELENTKEZÉS KÖTELEZŐ>>
A legtöbben nem jelentkeztek, de amikor megkapták a második és harmadik felszólítást is, melyben egyre szigorúbb hangnemben figyelmeztették a renitens későket, lassan mindenki útra kelt a felszólításban megjelölt iroda felé.
Olaf megállt az épület előtt és úgy bámult fel a homlokzatra, mintha egy vidámparkba készülne belépni. Nem hitt ez egészben, de Adina, a szomszédja, azt mondta, hogy az ígéret igaz, valami tényleg történik a beavatkozás után. Olaf már magát a szót sem szerette: beavatkozás. Neki ne csináljanak semmiféle beavatkozást. Ezt mantrázta az egész út alatt, de ha szívére tette volna a kezét – ilyesmit nem szokott túl gyakran megtenni – akkor be kellett volna ismernie, hogy a dolog nem csupán érdekli, de egyenesen izgatja.
Az előcsarnokban digitálisan kapott egy számot. 690-es volt. Jó számnak tartotta, a fele 345-volt és a 3 4 5 szépen ment felfelé, mint valami matematikai létra.
Leült a fogadócsarnok egyik székére és türelmesen várt. Előtte ketten hagyták el az irodát mosolyogva, és ez komoly bizalomra adott okot.
Végül az ajtó fölötti kijelzőn megjelent a száma és ő felállt.
Magabiztosan nyitotta ki az ajtót és lépett a helyiségbe, majd meglepődve torpant meg a küszöbön. A szobában két fotel várta. Az egyikben egy igencsak helyes nő ült.
– Jó helyre jöttem? – kérdezte bizonytalanul.
– A lehető legjobb helyre, Olaf – mondta a nő és a fotelre mutatott.
– De itt most valami beavatkozásról lenne szó, nem?
– De igen. De ne aggódjon. Az csak egy pillanat. Maga a szoba elvégzi. Észre sem fogja venni.
– Nem?
– Egyáltalán nem.
– Akkor mi értelme van?
A nő felnevetett és megcsóválta jobb mutatóújját a levegőben:
– Maga vicces. Én már érzem, hogy mit választ majd.
– Mert lehet választani?
– Hát hogyne. Mindig lehet választani.
– Akkor el is mehetek?
– Nem. Azt nem lehet választani.
Olaf bólintott, mint aki nem lepődik meg ezen.
– Leül? – kérdezte a nő.
– Hosszú lesz?
– Nem. Csak ülve kényelmesebb, végül is a megvilágosodásról van szó.
– Ha maga mondja.
A nő elmosolyodott:
– Én mondom.
Olaf leült. A fotel kényelmes volt. Arra gondolt, hogy már ezért is megérte eljönni. A végén mindenképpen megtudakolja, hogy honnan szerezték be ezt az ülőalkalmatosságot. Kell egy ilyen, akármi is történik.
– Tehát… Mint tudja, két választási lehetősége van – mondta a nő.
– Nem tudtam.
– Most már tudja. Tehát. Hogy ez elejéről kezdjük. A tudomány végre elérte a vágyott csodát. Képesek vagyunk mindenkit megvilágosítani. Olyannyira sikerült kikutatnunk a tudat sokezer éves szent Grálját, hogy immár két utat is kínálhatunk a jelentkezők számára.
– Én nem jelentkeztem, hanem küldtek. Ha jól tudom, akkor ez nem választható valami. Ez egy kényszermegvilágosítás.
– Ne hívjuk így – legyintett a nő jókedvűen. – A kényszerre csak azért van szükség, mert az emberek nem igazán tudják, hogy mire jó a megvilágosodás. Tulajdonképpen a legtöbben azt sem tudják, hogy mit akarnak, és mi a legjobb a számukra. Az emberek a boldogság ügyén nem igazán tudatosak. Ezért döntöttünk úgy, hogy a megvilágosítást kötelezővé tesszük. Így sokkal egyszerűbb mindenki dolga.
Olaf nem válaszolt. Egy pillanatra eltűnődött azon, hogy vajon ő pontosan tudja-e hogy mit akar. Nem volt biztos a válaszban.
– Ugye, tudja, hogy mit jelent a megvilágosodás? – kérdezte a nő.
Olaf széttárta a kezét, mintha a kérdés olyan egyszerű lenne, hogy erre nem is érdemes szót vesztegetni. A nő felnevetett.
– Azért én mégis összefoglalom. A megvilágosodás tulajdonképpen megszabadulás a tudati kötöttségektől. Békét talál az elméje. Nem gyötri többé a jövő és a múlt, mert időn kívüli állapotba kerül. És ilyesmi. Van még egy csomó jelző és meghatározás, de ahogy a bölcsek mondják: a szavak nem írhatják le. Inkább érdemes megtapasztalni. Ezért ül most itt, kedves Olaf.
Olaf biccentett, hogy érti.
– A kérdés tehát az, hogy melyik változatot kívánja magáénak tudni, mivel eldöntheti, hogy a magas vagy a mély megvilágosodást intézzük el önnek.
– Egyáltalán miért kell ezt elintézni?
– Azt hittem, hogy ez a kérdés fel sem merül önben. – Olaf újra megvonta a vállát. – Azért mert így boldog, kiegyensúlyozott lesz az egész társadalom. Azért ez nem kis teljesítmény. Egy kis megvilágosodást érdemes bevállalni egy ilyen nemes célért, nem igaz?
– Gondolom.
– Helyesen gondolja. Tehát melyik legyen? A magas vagy a mély?
– Mi a különbség? – kérdezte Olaf.
A nő újra széles mosolyra húzta a száját.
– Azt hiszem, hogy a magassal kezdeném.
– Kezdje azzal.
– A magas megvilágosodás esetén ön kívül kerül bizonyos értelemben a tudatán. Az énje, melyet végérvényesen beszennyezett a múlt, a vágyak, a sérelmek, a világ lenyomata eltávolodik öntől.
– Aha. Az jó.
– Az remek, mert mindent egyszerre lát majd belülről és kívülről. Elemelkedik majd a világtól, meghozzá végleg. Bizonyos értelemben elszakad a földi léttől, és mindent összefüggéseiben és végtelen csodálatos bonyolultságában lát majd.
– És?
– És nagyjából ennyi.
– Aha. Az jó. És boldog leszek?
– Hát… – vont vállat a nő. – Ez így nem pontos.
– Nem leszek boldog?
– Nem igazán. Mert a boldogság az énhez kötődik, önnek meg nem igazán lesz énje. Vagyis lesz, de nem zavarja majd. Ez nagyjából azt jelenti, hogy nem igazán örül semminek, mert mindennek örül.
– Aha. Mindennek örülök majd?
– Nem igazán. Így nem lehet fogalmazni, mert az öröm is az énhez tartozik.
– Akkor nem örülök majd semminek?
– De igen. Vagyis nem. Ez bonyolult állapot. A lényeg, hogy nem akar majd semmit.
– Semmit?
– Semmit. Nem vágyik majd semmire.
– Semmire.
– Semmire.
– Fagyira sem.
– Arra sem. A vágy eltűnik az életéből. És ettől lesz boldog.
– Attól, hogy nem kell majd a fagyi?
– Így is lehet fogalmazni, de azt hiszem, hogy ez sem pontos meghatározás. Mondjuk úgy, hogy semmi sem okoz majd örömet, mert semmire nem vágyik, de mindez annyira jó, hogy mégis boldog lesz. Sőt boldogabb, mint valaha is volt. De persze nem igazán nevezhetjük majd ezt boldogságnak, mert akkor lenne boldogtalanság, ami szintén nem lesz.
Olaf megvakarta a fejét, és összeráncolt szemmel nézett a nőre.
– És a másik változat?
– Az jóval egyszerűbb – bólintott megkönnyebbülve a nő. – Ott a tudatát addig egyszerűsítjük, míg elég befogadó lesz arra, hogy szinte mindennek örüljön.
– Aha. Szinte?
– Szinte. Nyilván adódnak majd dolgok, amik nem okoznak majd boldogságot, de ezek száma elenyésző.
– Most arról beszélünk, hogy lehülyítenek?
– Dehogy! Egyszerűen csak érzékenyebbé tesszük a boldogságra. Így nem kell a magas megvilágosodás ellentmondásos állapotával foglalkoznia.
Olaf hosszasan hallgatott. A nő mozdulatlanul várakozott, mint aki nem először találja magát ilyen helyzetben.
– Értem – mondta végül Olaf. – Lenne egy pár kérdésem.
– Ezért vagyunk itt.
– Az jó. Első kérdés: Élvezni fogom a fagyit?
– Biztosan. Minden fagyit.
– Jó. És élvezni fogom a Netfluxot?
– Az összes műsorától elalél majd. Boldogság boldogság hátán.
– De ha a magast választom?
– Akkor sajnos nem. Vagyis nem úgy. Vagyis nem azt. Azt élvezi majd, hogy nem ad boldogságot.
– Azt nem élvezi az ember.
– Hát… – tárta szét a kezét a nő.
– És a nők?
– Minden nőt imádni fog és minden hasonszőrű nő imádni fogja magát.
– Az jó. A magasnál a szex?
– Nem igazán fogja érdekelni. Vagyis pont annyira, mint a kapálás.
– Nem szeretek kapálni.
– Ki szeret? – bólintott a nő.
Olaf felnevetett.
– De akkor ki választja a magasat?
A nő fintorgásával mutatta, hogy erre a kérdésre nem igazán van válasza.
Olaf is fintorgott.
– Akkor mi legyen? – kérdezte a nő.
– Hát, kitalálhatná magától is.
– Azért csak mondja ki, hogy utána ne lehessen beperelni minket. Bár nem fog, mivel akkor már semmi sem fogja zavarni igazán.
Nevettek.
Olaf mélyen a nő szemébe nézett:
– De tényleg élvezni fogom a Netfluxot?
– Garantált. Fel sem kel előle. Remélhetőleg.
Olaf a nő szemébe nézve mondta ki a szavakat:
– Akkor én az alacsony megvilágosodást kérem.
– Rendben! – bólintott a nő, majd kezével intett egyet.
Hogy mi történt ez után, arra Olaf nem emlékezett. Arra azonban igen, hogy a szoba hirtelen szépnek tűnt, a nő csodásnak és ő boldogan állt fel a karosszékből.
– Na, milyen? – kérdezte a nő.
– Csúcs! – válaszolta vidáman Olaf. – Megmondaná, hogy hol lehet kapni ilyen fotelt? Imádom.
– Ne aggódjon. Már le is vontuk az árát a számlájáról. Mikre hazaér, már otthon várja.
– Az jó! Az nagyon jó! – vigyorgott Olaf.
Kilépett a folyosóra. Kint szépen sütött a nap. A reklámtábla újfajta hamburgermenüt reklámozott. Gyönyörűen nézett ki a képen. Érezte, hogy megkordul a gyomra, így sietve lépett ki az utcára. Az étterem néhány méter távolságból hívogatta.
Határtalan boldogsággal lépett a kasszához.
– Láttam kint egy reklámot.
– Tudjuk, hogy látta. És már kész is – vigyorgott rá egy fiatal srác és Olaf elé tolt egy teli tálcát.
Olaf ragyogó arccal keresett magának egy helyet. Amikor beleharapott a hamburgerbe már tudta, hogy ez a megvilágosodás igencsak szenzációs dolog. Nem véletlen, hogy olyan régóta kergetik.
Oberon álma 2. rész(9)
Az archívum 2. (befejező) rész(6)
A szócikk(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
A forrás 1.(4)