Május első szombatján…

Ezt ki akarta próbálni. Minden hülyeséget kipróbált már a naptárban, hát miért pont ezt hagyta volna ki?
Úgy kezdődött, ahogy a legtöbb életre szóló dolog kezdődik: jelentéktelenül. Felütötte a naptárat. Elektronikus volt persze, mert manapság minden abban az ismeretlen, mégis gazdag térben zajlik, amit internetnek hívnak. Ott találta meg. Egy buta kis link volt balkézre. Rákattintott, mert persze nem bírta ki, hogy érintetlenül hagyja a hivatkozást. Hát hogy lehet nem rákattintani valamire, aminek a nevében eleve ott van, hogy „hív”? Végül is mindegy. Rákattintott. És a naptárjában megjelentek a napok. Mindenféle nap. Ünnepnapok, megemlékezések, soha nem hallott világnapok. Ott sorakoztak egymás után. Volt, hogy egy napra több ünnep is összegyűlt.
Talán az tetszett meg benne, hogy az eddig üresen árválkodó hetek egy csapásra megteltek. A fogorvos mellé feliratkozott az Tortilla világnap, a piachoz társult a Kardnyelők napja. Megtudta, hogy van „Takarítsd ki a hűtőd” nap és, hogy még a mókusoknak is van ünnepe. Naná, hogy van!
És ezt tetszett neki. Az első héten még nem történt semmi. Élvezettel nyitotta ki reggel a laptopját, hogy elmerengjen, vajon ma mit lehetne megünnepelni. Ez pedig jókedvvel töltötte el.
Aztán valamikor január közepén szembe jött a nemzetközi Marcipán nap. Éppen a piac program volt beidőzítve, így szinte adta magát a lehetőség: ma ünnepelni fog.
Este, a vacsora után szervírozta fel az édességet. Nem volt valami nagy adag, de akkor is marcipán volt.
– Boldog Nemzetközi Marcipán napot, szívem – mondta vigyorogva és Picur orra alá tolta az édességet.
– Na, ez meg mi? – kérdezte Picur, akivel immár harminc éve gyűrték egymás idegeit.
– Ma van a Nemzetközi Marcipán nap – mondta halálosan komolyan.
– És mi ezt megünnepeljük?
– Mától igen – bólintott és már majszolta is a bizonyítékot.
Ezt volt a kezdő löket, mely elindította a lejtőn. Mert ettől a ponttól fogva nem volt megállás. Jött a „Pingvin nap” – ezt fagyival ünnepelték. A „Csípős Szósz napja” – ezt kétszer is megünnepelték, aznap és persze másnap reggel afterparty gyanánt. A „Csoki napja” – nyilvánvaló teendőkkel. Az „Adatbiztonság napja”, amikor megpróbálta feltörni Picur email fiókját, de mivel este nyolcig nem sikerült, hát inkább megkérdezte a jelszót Picurtól. Utána persze kioktatta, hogy ilyen könnyen nem adhatja meg holmi jöttmentnek az adatait. Mire Picur kijelentette, hogy ő nem jöttment, hanem csak jött és az istenért sem akar elmenni, ami persze nem baj, de attól még így van. És volt „Répatorta nap”, amit eléggé utált, és „Köszönd meg a postásnak a munkáját nap”, ami elég hülyén jött ki, mert a postás azt hitte, hogy rá akar mászni. Aztán volt „Tengeralattjáró nap”, nyilván egy sárga tengeralattjáróval, és „Mondj egy hazugságot nap” is, amit simán teljesített Picurral már a reggeli alatt. Volt „Szinonima nap”, ami elég vicces/kacagtató/vidám/humoros/muris/mókás stb. volt.
És ez így ment nap mint nap. És az igazat megvallva, nem unatkozott.
Aztán eljött a május első szombatja. Kissé megremegett, amikor a felvillant a naptár-bejegyzés, de hát mit lehet tenni, az ünnep az ünnep.
– Drágám, van nekünk valami lapátunk? – kérdezte Picurt. Az előszobában állt és egyáltalán nem tudta eldönteni, hogy mi legyen. Mert ugye az ilyen ünnepeket komolyan meg kell szervezni.
– Már megint mi van? – kiabált vissza Picur a konyhából.
– Van lapátunk vagy nincs?
– Minek?
– Világnap.
– Ásd el a párod világnap van, mert akkor előtte bereggelizek?
– Nem, de kell lapát hozzá.
– Ott van a cipősfiók alatt.
Tényleg ott volt. Helyes, piros, kerti lapátka. Ez hibátlan. Most már csak egy kert kéne és valami, amit el lehet ültetni.
– Picur, és van valami, amit el lehetne ültetni?
Egy pillanatra átfutott fején a gondolat, hogy talán Picurt is be lehetne vonni ebbe a jó kis világnapba, de úgy tűnt, hogy az öreglány ma nincs felhőtlen kedvében. Hát igen, a vírusos távoktatásnak is vannak neurotikus pontjai. Vajon van „Küld El A Hülye Diákokat Neten A Francba” világnap? Ha nincs, majd hamarosan lesz.
– Édesem, dolgoznék – kiabált vissza Picur.
– De valamit el kéne ültetni.
– Ültess el egy citrommagot. A teámba körülbelül ötvenet belecsavartál ma reggel.
Remek ötlet. A mosogató szélén ott állt a csésze és tényleg volt benne pár mag.
Akkor most már csak az ünneplés maradt.
A körút fái elkerített betonkaréjban kutyaszaros földréteg alatt küzdöttek az életért. Egyetlen park volt a közelben. Zsebkendőnyi volt, és telis-tele emberrel. Így nem valószínű, hogy túl sokáig ünnepelhetne. Azért kisétált, hogy megnézze, mi a helyzet. Igaza volt, itt nem lesz kertészkedés az biztos. Aztán eszébe jutott a városi park. Igen. Ott lesz hely és lehetőség.
Maszkot fel!
Felszállt a trolira, és míg kizötyögött a parkig, megtervezte az ünnepet. Összeszedetten és gyorsan kell cselekednie. Mintha nindzsa lenne. Vajon a nindzsák szoktak kertészkedni? Mindegy. Ő akkor is nindzsa lesz.
A parkban ráérős, szinte álmatag sétát tett. Álcázott terepszemle volt persze. A második körnél találta meg a tökéletes helyszínt. Három bokor borult egymás karjába, hogy egy kis rést hagyjon a negyedik irányból. Tökéletes. A citrommag ebben az ölelésben kerül majd elültetésre az ő óvó és természetes jelentlétében.
Körbenézett.
Hála ég nem volt túl hideg. Május első szombatján, ezen a neves napon, már szép az idő. Pont kertészkedésre tervezték ezt a hónapot. Jól ki van ez találva kérem.
Belépett a bokrok közé. Eddig ok. Megfordult. A közeli sétányon éppen egy kocogó suhant el előtte, de úgy tűnt, hogy észre sem vette. Ideális.
Tehát.
Kihúzta zsebéből a lapátot, majd annak homorú ölelésébe tette a három citrommagot. Nem lehet késlekedni. Hogy venné ki magát, ha úgy kezdene a zsebeiben kotorászni?
Újra kilépett a bokrok közül és körbe nézett. Sehol senki. Helyes!
– Akkor ünnepeljünk! – mondta hangosan és gyorsan vetkőzni kezdett. Lekerült az ing, a cipő, persze a zoknik is, a nadrág és – nagy sóhaj – az alsógatya is. Csak a maszkot hagyta fent. Végül is halálos veszélyben van így vírus idején.
Amikor minden lekerült, várt egy kicsit. Mert lehet, hogy hülye, de meg kell hagyni, még soha nem állt ebben a parkban – sőt, semmilyen parkban – mezítelenül.
Aztán a pillanat eltelt és ő munkához látott. Nagyot döfött a földbe, ami meglepő makacssággal állt ellent.
– A francba! – káromkodta el magát.
Mos erősebben döfött, de a talaj kitartott. A bokrok gyökerei uralkodtak mindenhol. Izzadva kalapálta a földet. Vajon Picur valóban kertészkedik ezzel a szarral, vagy csak kertészest játszik a szomszédjuk, Olga néni unokáival, ha néha átjönnek hozzájuk?
Végül azért mégis kivájt egy kis lyukat az összefüggő gyökérzet között. A citrommag persze rég feledésbe merült.
– Ó, az a jó büdös… – nem fejezte be. Földes kézzel túrta át nadrágjának zsebeit. Szerencséje volt. Egyetlen mag meglapult a ráncok között.
– Igen! – mutatta az ég felé a fehér kis citromkezdeményt, majd beleejtette a gödröcskébe. – Sok szerencsét! – tette még hozzá, majd gyorsan ráhordott egy fél marék földet.
Hát igen. Ez egy kemény ünnep, de mindenképpen meg kellett tartani.
Hiszen ez a május első szombatja: „A meztelen kertészkedés világnapja”.
Immár kipipálva.
Örömmel egyenesedett fel. Már nem volt sok dolga. Öltözés, kézmosás a kútnál…
Olga néni, a közvetlen szomszédjuk pontosan egy méterre állt tőle. Hóna alatt Fifike fityegett. Olga néni és Fifike tágra nyílt szemmel bámulták a látványt. A néni szeme lejjebb kalandozott, és ott meg is állapodott.
– Szomszéd, maga az? – kérdezte Olga néni még mindig lefelé bámulva.
– Én egy kertész nindzsa vagyok – mondta mély, gyilkos hangon, majd megfordult és Olga néninek háttal gyorsan öltözködni kezdett.
Mire visszafordult, már senkit nem látott a közelben.
Megtalálta a kutat és a trolira sem kellett sokat várnia.
Kavarogtak benne a gondolatok, de aztán – éppen a ligetfürdő megálló után – a maszk alatt szélesre futott a mosolya, majd hangos röhögésben tört ki. Hát miért érdemes élni, ha nem ezért, Olga néni tágra nyílt pupilláiért, ezért a jó kis napért, meg úgy egyáltalán minden napért? Pláne, ha mindegyiken van egy ilyen jó kis ünnep.
– Picur, megjöttem – kiáltott be a konyhába.
Picur még mindig tanítványaival vesződött a neten. Hja, vírusidők.
– Örülök. Csinálsz nekem teát?
– Persze – kiabált vissza.
– Merre voltál?
– A parkban. És bármit mond Olga néni, az nem igaz.