Lufik az égen

Reggel állt ki a vidámpark elé és onnan nem mozdult. A léggömbök óriási tömege – színes álmok semmivel töltve – úgy lebegtek fölötte, mintha nem az árus tartaná vissza őket, hanem azok szegeznék földhöz a férfit. Vasárnap lévén az üzlet hamar beindult. Fogytak a tigrisek, Mikiegerek, kutyák és a fantázia megannyi lénye. Az árus hetvenhárom éves volt. Ebből ötven évet léggömbárusítással töltött. Kemény szakma volt, és mint minden szakmának, ennek is megvoltak a fortélyai. Mosolyogva nézte a konkurenciát, a jöttment árusokat, akik csak idénymunkások voltak, átutazók ebben a kemény és kitartást igénylő mesterségben.

Ő nem kurjongatott. Pontosan tudta, hogy ez csak önbuzdítás lenne. A látvány számít, semmi más. A felfelé törekvő színes semmik varázsa.

Délután kettő környékén aztán hirtelen megváltozott valami. Nem akart megszólalni de mégis beszélni kezdett. Erős, mély, határozott hangja volt. Akár porondmester is lehetett volna.

– Emberek! Az élet értelme nem egy egzakt fogalom. Nem egy cél, nem is egy meghatározható tárgy vagy cselekvés. Az élete értelme önmagában rejlik. Olyan, mint egy ki nem pukkasztott léggömb. Legyen bármilyen alakú, formájú, mi fújjuk bele az értelmet, cselekedeteinkkel, gondolatainkkal, lelkesedésünkkel – az öreg körül megtorpantak az emberek. – Az élet értelme annyira megfogható, mint a léggömbben a levegő. Semmi. Másnak talán nem is látszik, vagy egyenesen értéktelen, értelmetlenség. És igazuk is van, akik így gondolják. Hiszen számukra az. Nem ők fújják fel azt nap, mint nap. Nem ők teszik bele a levegőt, a kedvüket, a bánatukat, a lelkesedésüket. Azt a saját léggömbjükkel teszik meg, és azt hiszik, hogy ettől szent lesz és értékes. És ez is igaz. Értékes lesz, de csak a számukra, csakis a számukra. Az élet értelme egyéni léggömb. Bármilyen alakú lehet. És vannak emberek, akik nem is néznek fel rá. Vannak emberek, akik nem is tudják, hogy ott lebeg a fejük fölött. Észre sem veszik, hogy hitükkel, energiájukkal nap mint nap fújják bele a levegőt. De milyen csoda, amikor felpillantanak, amikor rájönnek, hogy van egy lufijuk, egy egészséges, kerek, szép léggömbjük, ami semmi, és semmivé is válik majd egy szép napon, amikor már nincs erő belefújni, de most még szép, most még kerek, most még fent lebeg az ég felé húzva a kezet, mely tartja. Ezért nézzünk fel, nézzünk fel, és lássuk meg saját léggömbünket. És vegyük észre a levegőt, amit belefújunk, és vegyük észre, hogy igen, az ott fent, a miénk. A miénk és csakis a miénk. És aztán vegyünk egy nagy levegőt és fújjunk egyet. Egy jó kövéret, hogy érezzük, az életünk értelme ott van velünk, mindig is ott volt.

A járdán figyelő emberek lélegzetvisszafojtva nézték az öreget. Mintha a gondolatok egyenesen beléjük szálltak volna az üres égbolt helyett. Csend volt. Talán még a hullámvasút is lábujjhegyen zúdult le a magasból.

– Garfildos van? – kérdezte valaki a tömegből.

*

Szeptember 28. A tegyél fel hülye kérdést napja.

Hogyan lehet ünnepelni: Tegyél fel hülye kérdéseket VAGY inkább tegyél fel értelmes kérdéseket, akkor is, ha hülyének tűnik, az mégiscsak jobb.