Zelma agya egyszerűen leállt. A délutáni csendespihenő alatt történt meg. Váratlanul jött, de a tény mindenesetre tény maradt: Zelma agya leállt, és ezért szabaddá vált, mint egy kiürült konzervdoboz.
Konrád egy éve figyelte a földlakókat, és mivel az eljárásrend nem tett lehetővé komolyabb beavatkozást, hát várt. Ilyenek a kutatók: türelmes, kitartó és rendkívül makacs népség. Már megérkezésekor tudta, hogy ennek a szép kis bolygónak a lakosai közül egyedül egy Zelma nevű őslakos hajlamos a kikapcsolásra. A többi túlzottan el volt foglalva magával. Ezért Konrád Zelmára várt. Vagyis arra, hogy Zelma bemondja az unalmast.
Talán éppen az unatkozás szürke egy éve miatt jött váratlanul a riasztás, hogy a földlakó agya átmenetileg végre felmondta a szolgálatot.
Konrádnak néhány perce volt csak arra, hogy cselekedjen, de mivel ilyen lehetőség nem adódik minden nap, nem igazán volt min morfondíroznia. Beült a gépbe és már száguldott is Zelma testébe.
– Zelma, te elaludtál – szólalt meg valaki Konrád háta mögött.
Összerezzent.
– Mi van?
– Elaludtál – mondta újra a hang.
Egy idősebb nő volt. Nem tudta a nevét. Konrád átkutatta Zelma emlékeit és rémülten tapasztalta, hogy a leállás azokat is sutba vágta. Sőt, ha őszinte akart lenni magával, akkor be kellett ismernie, hogy saját emlékeit is megviselte a beköltözés. Arra ugyan emlékezett, hogy ki ő, de hogy mit keres egy idegen testben, és hogy az a test hol is van éppen, ez valahogy nem jutott eszébe.
– Elnézést – válaszolta alázatosan mielőtt harmadjára is a fejére olvassák, hogy elaludt.
– Semmi baj! – mondta a nő és elviharzott.
Konrád körbenézett. Egy keltetőben volt. Apró kis keltetőágyakat látott mindenfelé. Zelma talán nővér. Igen. Ez lehet, gondolta magában Konrád, majd felszisszent. Mintha fájtak volna a lábai. Talán Zelma sokat mászkál, amikor ébren van.
Sokáig csend volt. A keltetőágyakban kis egyedek mocorogtak. Cukik, gondolta Konrád. Hamarosan kikelnek. A terem elsötétített ablaka mögül nap sütött be a parkettára. Idill. Ez a Zelma szerencsés egy földlakó. Az emberiség hamarosan napvilágot látó következő generációja itt készülődik a lába előtt…
Libabőrös lett a látványtól.
Az egyik keletetőágyon egy kicsiny ember ült. Lábát lelógatta, onnan nézett egyenesen rá. A kicsiny emberen ruha volt. Tehát nem most született. Konrád nagyot nyelt. Akkor ez valami más lehet, nem keltető…
– Bepisiltem – közölte Konráddal a kicsiny lény.
– Aha – suttogta vissza Konrád.
– Bepisiltem.
– És nekem ehhez mi közöm? – kérdezte Konrád.
– Éhes vagyok – ült fel egy másik kicsiny ember. Azon is volt ruha.
Ekkor egyszerre több ágy is nyikorogni kezdett. Emberi gubók mocorogtak. Legalább két tucat apócska lény mozdult meg egyszerre. Ez nem túl jó, gondolta Konrád, aztán már nem gondolkodott egy ideig.
A szoba felrobbant. A kis lények kikászálódtak az ágyból és tevékenykedni kezdtek. Mindegyik egyszerre, mindegyik más és más dolgot tett. Konrád érezte, hogy nehezedni kezd az agya. Az információ olyan áradata jutott el hozzá, melyhez nem volt hozzászokva.
– Mikor megyünk ki az udvarba? – rohant neki egy gyerek a gyomrának.
– A Feri elvette a dömpert.
– Tessék? – próbált meg egyszerre két kicsiny lényre ránézni Konrád sikertelenül.
– Éhes vagyok!
– A piramisokban zombik laknak. A zombikban meg kukacok.
– Még mindig be vagyok pisilve.
– A Feri elvette a markolót is.
– Mikor megyünk ki az udvarba?
– Rosszul mondod, Zelma néni, rosszul mondja, a zombikban nem laknak kukacok, hanem a vámpírokban.
– Anyu mikor jön?
– Zelma néni, énekelünk?
Konrád érezte, hogy forrósodni kezdenek agyában a szinapszisok.
– Mennyünk má’ ki az udvarba!
– A kukacokban mik laknak?
– Most már be is vagyok kakilva.
– Zelma néni, a Ferinek vérzik a szája. A Karcsi miatt.
– A Zelma néni is vérzik havonta? Az apu szerint igen.
Konrád megtántorodott. Ez valószínűleg a pokol. Vagy valami hasonló intézmény, ahol apró kis ördögök szaggatják szét az elítélt tudatát.
– Éhes vagyok!
Túl sok volt az információ, és túl szűk a befogadó kapacitás. Konrád érezte, hogy szédülni kezd és hányingere is támadt.
– Most már a Karcsi is vérzik. A Feri miatt.
– A Bat Man vámpír, Zelma néni?
– Most már hánytam is.
– Mi van itt? – kiáltotta le magát valaki az ajtóban.
Ugyanaz az idősebb nő volt, aki az előbb felhívta a figyelmét arra, hogy elaludt.
– Nem tudom. Azt hiszem a pokol – hebegte Konrád.
– Zelma, ne viccelj! Csak most kezdtél.
– Mi? – nézett Konrád a nőre.
– Szedd össze magad! Ezek a kölykök arra várnak, hogy neveld, tanítsd, óvd őket.
– Melyik? – nézett a fergeteg felé Konrád.
– Mindegyik. Van, akit te fogsz megtanítani viselkedni is. De van, akit csak segíteni kell. Ahány gyerek annyi feladat.
– De hát itt… vagy huszan…
– Harmincan, édesem. És tudom, hogy ez az első heted, de akkor is pedagógus vagy. Már az vagy. És ez itt a frontvonal. Nincs dezertálás, csak harc a végsőkig. Ha kibírod fél évig, jobb lesz. De ahhoz ki kell bírnod egy hónapig, ahhoz meg egy hétig, ahhoz meg egy napig. Ami ma van. Szóval nyelj szépen és legyél pedagógus, mert szükségük van rád.
– De mit… hogy?
– Például, hogy ne öljék meg magukat. Hogy énekelni tanuljanak, hogy viselkedni tanuljanak, hogy gondolkodni tanuljanak, hogy játszani tanuljanak, hogy emberré válni tanuljanak.
– Ezt mind?
– Délelőtt igen. Délután jön a többi feladat – nevette el magát a nő. – Na, kapd össze magad, kislány!
– De…
– Nincs de, Zelma. Ez a feladat. Gyerünk!
– És még hány percig?
A nő az órájára nézett. – Ma még három óra, és a héten tizenkétórázol, mert Jolika beteg lett. Túlóradíj nincs.
– Holnap? – kérdezte remegő hangon Konrád. – Holnap is?
– És holnapután és azután, és így tovább. Hétfő van, drágám, és öt nap egy munkahét. Ja, és majd elfelejtettem mondani, tegnap kérdezted, hogy mennyi lesz a fizud. Hát Hawaiira nem mész belőle a nyáron, de a Balcsira sem nagyon. De nem ezért vagy itt, Zelma, ugye? Ez a front. A katona sem a zsoldért harcol, hanem hazafiságból. Legalábbis a jó katona. A legjobbak meg egyenesen meg is halnak, és ők egyáltalán nem tartanaik igényt fizetésre. Hát nem szép ez?
Az utolsó szavakat nevetve mondta a nő.
– Ez most vicc volt? – kérdezte Konrád miközben arra gondolt, hogy talán ez is a kínzás része. A pokolban biztos alaphangnem a szarkazmus.
– Szerinted? – kacsintott rá a nő.
– Igen.
– Nem. Egyébként Ferike vérzik. Valami kéne vele tenni – mutatott az egyik kis lényre a nő, majd betette maga mögött az ajtót.
– A vámpírok esznek zombit is?
– Én kimegyek az udvarra.
– Megint hánytam. A Ferire.
– Mi az a pegadódus?
– Zelma néni, ugye szeretsz? Én szeretlek.
Konrád válaszolni akart. És tenni is valamit, ha már a frontvonalba került, de végül nem jutott el a cselekvésig. Tudatának egyik zugában felébredt Zelma, aki önműködően lépett a papírzsepis dobozhoz, miközben leültette a földre a vérző Ferit, válaszolt valamit a vámpírokról, Bat Manról, a piramisokról és még ki tudja miről. Konrád hálásan figyelte, ahogy a nő tudata egyre erősebben veszi vissza az uralmat a test fölött.
„Menj innen, dolgom van” szólalt meg Zelma, és Konrád boldogan hagyta magát kipenderíteni a nő testéből. Távozó tudatának utolsó sugarával még egy gondolatot küldött Zelma felé. A gondolat így szólt: „Hajrá!”
*
Április 21. Bölcsődék napja és nemzetközi óvoda-nap.
Oberon álma 2. rész(8)
A nagyfiú(5)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
Szép emberek(4)
A vágy szűk utcája(4)
A sárkány(4)
Mélységi mámor!(4)