A végső forduló egy hatalmas dobozban dőlt el. Ott derült ki, hogy a ki lesz az X bolygó ura. A játékot (Ki)Választásnak nevezték el. Néhányan totális hülyeségnek tartották az egészet. Mégis, hogy néz az ki, hogy egy vetélkedőn dől el, ki lesz a bolygó legfőbb vezetője? Erre persze azt válaszolták azok, akik támogatták az ötletet, hogy talán hülyeség, de ez legalább egy jól átlátható valami. Erre persze senki sem mondott semmit. Mert azért ez tényleg egy jól látható valami volt. A vetélkedőre egy éven át lehetett jelentkezni. Aztán a jelentkezőkre szavazott a bolygó, és az a száz, aki a legtöbb szavazatott kapta, már indulhatott is a show-n. A világ büszke volt: a bolygó soha nem választott még ennyire demokratikus és átlátható módon magának vezetőt.
Az első fordulót januárban tartották. A többi kéthetente követte egymást. Voltak ügyességi vetélkedők, saccolós fordulók, és voltak olyan körök, ahol a puszta szerencse döntött. Ezt is igazságosnak vélték a bolygó lakói. Igen, a hatalomhoz szerencse is kell. És inkább a szerencse döntsön sorsokról, mint néhány felpöffeszkedett hülye valami homályos klubhelyiségben. Hát nem?
Voltak fizikai megmérettetések is, és voltak, akik életüket vesztették a show alatt, de a halál is az élet része, nem igaz? Egy politikus is meghalhat néha, ha úgy hozza a szerencséje.
Aztán jöttek műveltségi fordulók is. Ott a szabályok szerint a legokosabb esett ki. Soha ne bízz egy bolygót túl okos emberre: túlgondolja a dolgokat. Persze a leghülyébb is kiesett. Mert soha ne bízz egy bolygót túl hülye emberre: azt csinálnak vele mások, amit csak akarnak.
Szóval ment tovább a válogatás, és a végére bent maradtak hárman. Egy erős, de ostoba versenyző. Sokan szerették. Egyenesen beszélt és érthetően. Mondott marhaságokat, de hát ki nem mond néha marhaságokat? Volt egy átlagosan értelmes befutó. Ő nem volt túl erős, de olyan önbizalma volt, mint a többinek összesen. Sokan tartották őt is nyerőnek. A szakértők szerint a becs/hatalomvágy a legfontosabb kellék a biztos győzelemhez, mivel ezek birtokában a versenyző bármire képessé válik, ha úgy hozza a helyzet. A harmadik versenyző okos volt (de ez szerencséjére nem látszott meg rajta), vagyonos, kellően becsvágyó, és sokan egészen szépnek tartották. A fogadóirodák az ő győzelmére fizettek a legkevesebbet. Zsákbamacskának tűnt. A világ pedig, amióta szerencsejáték van, mindig is szeretett zsákbamacskát játszani.
A vetélkedő utolsó fordulója olyan izgalmasnak ígérkezett, hogy a bolygó teljes lakossága nézte. Már akinek volt erre alkalmas készüléke. Aki nem tudta nézni, annak úgy is tök mindegy volt, hogy ki lesz a bolygófőnök. A megmérettetés előtt mind a hárman kis beszédet tartottak a világ előtt. A beszédek szépek voltak, és rendkívül meggyőzőek. Megindult a szavazás, hogy ki nyeri az utolsó fordulót. A zsákbamacska nyert itt is. A szakértők szerint azért, mert az ő beszédét szinte senki sem értette, de mégis olyannak tűnt, mintha lenne értelme. És ez nagyon hasznos dolog. Mert – ezt is közvéleménykutatók mutatták ki – a bolygó lakossága három féle emberből állt: hülyékből, átlagos értelműekből és okosokból. Ezek közül az okosok elenyésző kissebségben voltak, szóval a bolygón döntő többségben inkább hülyék és átlagosak éltek. A harmadik jelölt beszédéből csak az okosok értették meg, hogy annak semmi értelme. A nem túl okosoknak viszont azért tetszett, mert félig értették, amit mond, és azt hitték, hogy a másik felét is értik, a hülyéknek pedig azért, mert egy szót sem értettek belőle, de a beszéd nagyon bölcsnek tűnt, és mivel a jelölt egészen szép volt mondható, könnyű volt elhinni neki, hogy igaza van.
A beszédek végén egyenként léptek be a dobozba. Ez egy nagy, hússzor húsz méteres ablaktalan (légkondi azért volt) kocka volt, hangszigetelt acél falakkal. Az utolsó forduló szabályai egyszerűek voltak. A három jelöltnek valahogy meg kellett egyezniük egymással, hogy ki vezesse ezek után a világot. Ez tényleg nem volt túl bonyolult szabály. A bolygó lakosságának ezért nagyon tetszett.
Az ajtó becsukódott és csend borult a világra. Sok milliárd szavazó/néző bámulta a kockát. Riporterek, műsorvezetők és szakértők milliói ontották az észt a közvetítést megbabonázva bámuló nézőkre. Nem lehetett őket hibáztatni: a bolygó sorsa volt a tét.
Fél óra sem telt el, amikor kivágódott a kocka ajtaja.
Senki sem számított ilyen gyors döntésre. Az alak, aki megjelent az ajtóban merő vér volt. Egy balta lógott a kezében. Hogy ki lehetett az, az arcára kenődött vértől nem igazán lehetett megmondani, de a szakértők úgy vélték, hogy talán az erős versenyző lehetett (később kiderült, hogy tényleg az). Sokan csalódásukat fejezték ki, mert a zsákbamacska jelölt tényleg nagyon szép ember volt, így neki kellett volna nyernie, de hát az igazságos kiválasztás már csak ilyen demokratikus. A végén persze mindenki üdvözölte a győztest. Ott, abban a pillanatban, az ajtóban állva avatták fel a bolygó elnökének. Onnantól úgy hívták (nem túl fantáziadúsan), hogy Bolygóelnök. Senki sem volt nála hatalmasabb. A világ figyelt minden szavára. Ő nyert a vetélkedőn. Ő volt a legrátermettebb ember a bolygón. Mert ez egy ilyen bolygó volt: megfontolt, ésszerűen demokratikus. Minden jól ment. Tényleg. A második (ki)választási vetélkedőt azonban már nem tudták megtartani.
Addigra sajnos kipusztultak.
