Klaudia és boldogság

Tanulva a hétfő tapasztalataiból már nem sokat finomkodott. Klaudia egyenesen a pavilonhoz ment. Nem sokat törődött a részletekkel. Felugrott a mesterhez és mellé letelepedett.
– Na, ki nyert?
– A Liverpoolt hallotta meg az Univerzum. Vagy jobban kértek tőle, vagy a másiknak nem volt esélye. Mondjuk igaza van, idén nagyon jók – vigyorodott el a mester. – Én személy szerint nem nekik drukkoltam, de hát az égi erők már csak ilyenek. Egyáltalán nem érdekli őket, hogy te mit akarsz.
– De mester a tétel, amit megfogalmazott hétfőn…
– Mi van vele?
– Az nem ezt mondja ki.
– Ugyan már. Azt hittem elgondolkodott rajta.
– Elgondolkodtam.
– És?
– És van egy csomó kitétel, de a lényeg, hogy az univerzum törődik a céljaimmal.
– Hát ja – bólintott a mester. – De kitételek után le lehet egyszerűsíteni a tételt. Ez nem jutott eszébe?
– Leegyszerűsíteni?
– Persze. Fura, hogy nem jutott el eddig a következtetésig. A tétel így szól: „Ha valamit akarsz, akkor az egész Univerzum összeesküszik azért, hogy segítsen annak elérésében. Vagy nem.”
Klaudia becsukta a szemét és egy ideig elmerengett azon, hogy a mester miért ilyen gonosz vele. Talán tényleg csak tapló, ahogy a többiek figyelmeztették. Vagy nem az. Csak nem finomkodik. Ki tudja?
– Na, akkor miről is akartál kérdezni? – fordult felé a mester.
– A boldogságról.
– Ja, igen, a boldogság. Mit akarsz tudni róla?
– Hogyan lehetek boldog.
– Aha. Csak ennyi?
– Hát kezdetnek elég lenne ennyi is.
A mester megcsóválta a fejét.
– Lányom. Két féle boldogság létezik. Az egyik az örök boldogság, a másik meg a periodikus. Eleve el kellene döntened, hogy melyiket akarod elérni.
– Az örök boldogság jó lenne.
– Oké. Miért akarod elérni?
– Mert jó hangzik.
– Ja igen. Ez mondjuk tényleg így van. Rendben. Elmondom, hogy mi az örök boldogság, azán majd eldöntöd.
– Köszönöm mester!
– Az örök boldogságnak nincs tárgya.
– Ezt hogy érti, mester?
– Ahogy mondom. Az örök boldogságban nem azért vagyunk boldogok, mert valami van.
– Nem?
– Hát nem. Ha valami van és mi boldogok vagyunk, akkor ugye baj lesz, ha az a valami nem lesz. Szóval akkor lehetsz örökké boldog, ha semmi sincs, ami boldoggá tehetne. Ez olyan semmilyen dolog.
– Értem.
– Nem hiszem, hogy érted.
– És jó ez a semmilyen boldogság?
– Persze. Remek. Pont olyan, mint a neve: semmilyen. Az ember nem izgul semmin. Sőt, nem is igazán érdekli semmi. Laza, nyugis, leszarós.
– Nem érdekli semmi?
– Hát nem. Mert ha érdekli, akkor már izgul, meg óvni akarja, ilyesmi. Jobb, ha nem. Csak semmi para. És mivel minden örömet okoz, így valójában semmi sem okoz örömet. Szuper cucc. Valójában észre sem veszed, hogy boldog vagy, csak úgy vagy. Ez a lényeg.
– Mester, akkor mi értelme van?
– Ja. Értelme sincs, ahogy tárgya sincs. Az egész csak úgy van, lazán lötyögés a semmiben. Csúcs. Tulajdonképpen kicsit uncsi is, de az sem túlzottan, nehogy kényelmetlen legyen az unatkozás. Na, így már érthető?
– Értem, mester. És ezt hogyan lehet elérni?
– Elérni? Sehogy. Vagy van, vagy nincs.
– Nem lehet elérni?
– Nem. Ha az ember rágörcsöl, akkor semmi esélye. Csak akkor tudsz lesz*rani valamit, ha tényleg lesz*rod, márpedig, ha lesz*rod, akkor az le van sz*rva. Szóval ez 22-es csapda. Persze lehet próbálkozni. Sok sikert hozzá.
– A mesternek sikerült?
– Mi?
– Elérni a teljes boldogságot?
– Hát… nekem arról halvány fogalmam sincs.
– Nem tudja, hogy elérte-e?
– Nem. De mivel a Liverpool meccsen majdnem felrobbant a fejem a méregtől, talán inkább nem. Vagy igen, csak éppen nem törődtem vele… vagy mégsem…. vagy… Szerinted én elértem? Mit látsz?
– Ezt tőlem kérdezi, mester? – kerekedett ki Klaudia szeme.
– Igaz. Honnan is tudhatnád?
…
…
– És a második féle boldogság?
– A periodikus?
– Az.
– Az tiszta sor. Valamit elérsz, vagy éppen valami sikerül, vagy szerencséd lett, és te boldog vagy. Ez tök egyszerű. A lényeg, hogy jön és megy, mint a hidegfront. Elmondom, hogy lehet elérni.
– Köszönöm mester!
– Egyetlen egy dolog kell hozzá.
– Mi az? – dőlt előre Klaudia izgatottan.
– Egy test. Neked van, szóval neked menni fog. Ha van tested, akkor élsz. Ha élsz, akkor benne vagy a mozgásban. Hol boldog leszel, hol nem. Ennyi. Tudod, mint amikor nyáron úszol egy tóban és hol hideg, hol meleg áramlaton úszol keresztül. Csak úszni kell, a többit a víz csinálja.
– Ennyi?
– Hát ennyi. Minden automatikusan megy. Csinálsz dolgokat, cserébe történnek veled dolgok és ettől néha boldog leszel, az meg elmúlik, aztán megint jön, aztán megint elmúlik. Aztán meghalsz. Semmit sem kell csinálnod. Nagyon laza dolog.
– De mester. Csak van valami, ami tehetek, hogy többször legyek boldog?
A mester megcsóválta a fejét. – Klaudia, maga nagyon kitartó.
– Igen, mester, azért jöttem, hogy válaszokat kapjak.
– Jó. Oké. Akkor elmondom a titkos záradékot a boldogsághoz. Mármint a periodikushoz, a másikhoz nincs titkos záradék, mert annak értelme sincs igazán, ha lenne, akkor veszélyben lenne, szóval nincs neki záradéka sem.
– Mi a titkos záradék, mester?
– A titkos záradék – a mester mélyen Klaudia szemébe nézett. – Tégy gyakran olyan dolgokat, amik boldoggá tesznek, de azért ne tedd túl gyakran.
– De mit tegyek ne túl gyakran, de sokszor?
– Hát azt én honnan tudjam?
– Nem tudja?
– Miért tudnám? Nem élem a te életed. Lehet, hogy neked az okoz örömet, hogy esténként mezítláb langyos tejberizsbe tapicskolsz a nappalid közepén. Szerintem az elég undi, de ahány ember, annyi boldogság.
– De mester…
– Mi van?
– És akkor mi van, ha állandóan azt teszem?
– Akkor már nem leszel tőle boldog. Ezért mondom, hogy ne túl gyakran.
– De milyen gyakran?
– Nem tudom. Érzéssel. Improvizálj. Az élet jazz, csak van, aki sz*rul játszik. Tanulj mg zongorázni.
– Milyen érzéssel?
– A te érzéseddel. Egyéntől függ, ahogy már mondtam.
– És mit tegyek?
– Mondtam már, hogy nem tudom. A te életed. Annyi féle ember van. Én például szeretem a focit…
– Tehát tegyek valamit, ami boldoggá tesz, de nem tudja, hogy mit, és nem tudja, hogy milyen gyakran.
– Na, kezded kapizsgálni.
– És ez már maga a tanács?
– A legjobb, amit tudok adni.
Klaudia megrázta a fejét.
– Ezt nem hiszem el.
– Melyik részét?
– Az egészet.
A mester mélyet sóhajtott és kedves pillantással nézett vissza Klaudiára.
– Ez a baj az igazsággal. Kellemetlen kimondani és nem akarják elhinni.
Klaudia sírni kezdett és jó ideig nem tudta abbahagyni. A mester egy ideig nézte a zokogó lányt, majd átkarolta és a fülébe súgta.
– De van egy titkos módszer. Elmondjam?
Klaudia hüppögve bólintott.
– Helyes. Elmondom. Elég titkos. Nem szabad tovább adni.
– Nem fogom.
– És nem is olcsó. Most indul egy tanfolyam. Még van egy hely.
– Mester… befizetem.
– Én nem is tudom.
– Befizetem, csak…
– Csak?
– Csak ne mondjon többé ilyeneket.
– Nem mondok. Megígérem.
*
Március 20. A boldogság világnapja