– Uram, én nagyon-nagyon utálom a meleget. Dühös leszek tőle. Zsíros, ragadós, büdös közeg. Amikor felszállok a buszra a többi izzadó, lihegő ember közé, úgy érzem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, de mégis lehet, mert megjelenik a szag. Mindenhol ott van, az utcán, a boltokban, a vendéglőkben. Az már nem emberi. Vagyis túlzottan emberi. Mindenki szívja. Egymás elkeseredett kipárolgását lélegezzük be, hogy egy kis levegőhöz jussunk, de senki nem szól egy szót sem, mert tudja, hogy ő is büdös, vagy szagos, de az már mindegy, mert a dezodor, kölni, parfüm összekeveredik az izzadság, a dohány, a sör párájával és csak rosszabbá teszi az egészet. Uram, én ezt nem bírom elviselni, felrobbanok, megőrülök. Segítsen!
– Négy lehetősége is van a probléma megoldására, asszonyom. Az első, hogy megszünteti a nyarat.
– Hogyan? Mi vagyok én, egy isten?
– Vegyük úgy, hogy ön, ahogy én is, egy nagy istenség parányi, elhanyagolható részei vagyunk.
– Milyen istenségről beszél? Ne ezózzon itt nekem, én megoldásért jöttem magához!
– Az emberiség istenségének része ön is én is. Tudja, azé a tömegé, mely öntudatlanul vágja maga alatt a fát, írtja a környezetét, öli meg a vele élőket. Ennek az öntudatlan dromedárnak ön egy pici, szintén öntudatlan része. Szóval, ha akarná, sok-sok kis öntudatos sejt felébredhetne és akkor meg tudná szüntetni a nyarat, de legalábbis a vele járó büdöset. Azonban így, zombiként ez nem nagyon lehetséges. Fel kéne ébredni sejtről sejtre…
– Fejezze már be! Eléggé ébren vagyok. 160/100 a vérnyomásom.
– Elnézést! Akkor jön a második megoldás: szüntesse meg a többieket!
– Tömeggyilkosság? Ez az első jó ötlete.
– Inkább arra gondolok, hogy ne érintkezzen másokkal. Ne szálljon buszra, maradjon otthon, igyon sok folyadékot, a citromos limonádé remek megoldás, egyen fagyit, ilyesmi.
– Az igen! Csupa jó tanács. Abszolút működik. Majd magához irányítom a főnököm, ha keres. Mi a harmadik megoldás?
– Szüntesse meg önmagát!
– Öljem meg magam? Ugye nincs sok visszatérő ügyfele?
– Persze az öngyilkosság is megoldás, és sok embertársának segítene vele, akik ugyanígy nem szeretik beszívni az ön szagát, ahogy ön az övékét, de én úgy gondoltam, hogy gyakoroljon egy kis önuralmat. Dugaszolja be az orrát, ne vegyen tudomást a zsíros útitársairól, érezze át az ő szenvedésüket, akár viccelődhet is, önmagán kiváltképp, és persze ne sajnálja olyan nagyon magát. Ez mind segít. Kisebb önsajnálat, nagyobb tolerancia, nagyobb tűrőképesség. Nem nehéz.
– Értem. Ön melyiket választotta, ha szabad kérdeznem?
– Ja, én a negyediket.
– Van negyedik is?
– Persze: üljön be az autójába és durrantsa be a légkondit, ahogy én.
– Maga kocsival jár?
– Naná! 24 fok, Tannenbaum légfrissítő. Hogy adhatnék ilyen jó tanácsokat magának, ha büdösen, idegesen érkeznék?
– Az igaz. És a kicsi, öntudatlan sejtek?
– Én is egy kicsi, öntudatlan sejt vagyok. Én is arra várok, hogy valaki felébresszen.
– És míg vár, bekapcsolja a légkondit.
– De be ám! Ilyen kutya melegben hülye, aki nem.
————-
Ha “osztod”, olvassák, ha olvassák, megéri írni.
Ha “követed” az oldalt, van egy kis esély, hogy megtaláljon a következő írás.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!