Jézuska nem dokkol

Nem jött a Jézuska. Nem jött.
Ádám nem bírta tovább. Általában karácsonykor vacsorára valahogy ott terem a karácsonyfa. De most nem termett ott semmi. Apa valami méréssel foglalatoskodott, anya a konyhában molyolt. Jézuska pedig nem jött.
Hogy lesz ebből karácsony? Eleve, lehet, hogy nem is december huszonnégy van. Ádám megkérdezte, és annyi volt. A dátummal tehát nincs hiba. Az időponttal sem. Akkor mi van? A délután már elmúlt, az este közelgett, bár ez csak egy érzet volt, mintsem igazi megfigyelés. De a legaggasztóbb a fa volt. Az hogy kerül majd oda? Hol van a Jézuska?
Apa még mindig számolgatott valamit, és úgy tűnt, hogy soha nem fog felállni a székből. Nem látszott rajta, hogy menne valahova, vagy előkészítené a terepet a Jézuska számára. Apa hétköznapi módon viselkedett, és ez volt a legaggasztóbb.
– Apa – lépett végül a pulthoz Ádám.
– Tessék?
– Nem ma van karácsony?
– De.
– Aha, jó – mondta Ádám és elkullogott.
Már a folyosón járt, amikor Apa utána szólt.
– Miért kérded?
– Mert… hát… a Jézuska nem nagyon jön.
– A Jézuska akkor jön, amikor tud. Nem lehet sürgetni – mondta Apa. – És különben is, elég gyorsan haladunk. Utol is kell érnie valahogy.
Ádám kinézett az ablakon. Egy vörös törpe mellett haladtak el tisztes távolságra. A látvány így is lenyűgöző volt. Apa azzal a csillaggal foglalkozott a Jézuska helyett.
És Anya?
Anya a konyhában volt. Amikor Ádám belépett hozzá, Anya ijedten pördült meg a pult előtt.
– Te mit keresel itt? – kérdezte ijedten. – Miért nem játszol a szobádban?
– Apa szerint Jézuska nem ér utol minket.
– Apa butaságokat beszél. Jézuska simán utolér.
– De mikor?
– Azt nem tudom.
– De ha nem ér utol…
– De utolér, Ádám, olyan nincs, hogy Jézuska kihagyja a hajónkat.
– De Apa szerint túl gyorsan megyünk.
– Nem megyünk túl gyorsan. Jézuska a hajónknál tízszer gyorsabban is képes haladni.
– Komoly?
– Komoly.
– Az nagyon gyors.
– Hát igen.
– Milyen hajtóműve van?
Anya hangosan felnevetett.
– Hát, bio-meghajtású, azt hiszem, de lehet, hogy transzhajtóműve van.
– Hú! Az milyen?
– Én sem láttam, csak hallottam róla.
– Azta!
– Jó mi?
– És hogy talál meg minket?
– Hiperérzékelővel.
– Olyan van?
– Naná!
– Aha. Az biztos olyan, hogy betáplálja a hajó azonosítóját, és a hiperérzékelő kiírja neki, hogy van a fedélzeten gyerek, ugye?
– Látod, az lehet – bólintott anya. – Most egy kicsit hagynál dolgozni, Ádám? Aztán este mindent megbeszélünk a Jézuskáról.
– Oké! – bólintott Ádám.
Apa azóta sem mozdult a megfigyelőpult mellől. A vörös törpék állítólag nagyon érdekesek. Ádámnak nem tűntek annak, de a felnőtteket mindig más érdekli, mint a gyerekeket. Ez már csak egy ilyen törvény.
– Apa, ha dokkol a Jézuska, akkor fel sem veszi a szkafandert, ugye?
– Nem hiszem, hogy felveszi.
– Aha. És milyen hajtóművel jön? Bio vagy transz?
– Tessék?
– Anya azt monda, hogy vagy bio vagy transzhajtóműve van a Jézuskának, ami akár ezerszer is gyorsabb, mint a miénk.
– Aha. Hát Anya jól tudja. Ő a gépész. Szerintem transzhajtóműve van.
– Fú.
– Igen. És tudod, hogy működik a transzhajtómű?
– Hát… nem.
– Szerinted miért vagyunk ennek a vörös törpének a közelében?
– Mert szereted a vörös törpéket.
– Ez igaz, de nem csak ezért. Azért jöttünk ma ide, mert tudjunk, hogy Jézuskának transzhajtóműve van.
– Komoly?
– Komoly. A transzahajtómű ugyanis csillagokat használ a haladásra. Különösen a vörös törpék jók neki, de egyébként bármelyik csillagot fel tudja használni. Úgy működik, hogy amikor a Jézuska el akar utazni valahova, a hajójával közelebb megy egy csillaghoz, mondjuk egy vörös vagy egy fehér törpéhez, és a tranzithajtómű…
– Transzhajtómű…
– Ja, igen… a transzhajtómű annyi energiát vesz fel a csillagtól, hogy az űrhajó térképen hirtelen az összes csillag megjelenik.
– A galaxisban?
– Nem. Az világegyetem összes csillaga.
– Ne már!
– De.
– Úúúú!
– Hát, jó kis űrhajó, az már biztos. És akkor Jézuska csak rábök egy csillagra a térképen, és a bökés pillanatában már ott is terem, ahová bökött. Ez a transzhajtómű lényege.
– Tyű!
– Igen. Jézuska nagyon tuti.
– És aztán?
– Aztán a normál hajtóművel idenavigál a hajónkhoz…
– És bedokkol.
– Igen.
– Tudtam!
– De úgy dokkol ám be, hogy észre sem veszed. Nincs rázkódás vagy ilyesmi.
– Semmi?
– Semmi.
– De ha elbújnék…
– Minek?
– Hogy meglessem, amikor átjön a zsilipen.
– Hát megteheted, de lehet, hogy láthatatlanság álcázója van.
– Láthatatlanság álcázó?
– Persze. Hiszen a hajója sem látszik.
– Nem?
– De nem ám. És ő maga sem. Bekapcsolja az álcázót, amit egyébként megint csak a vörös törpe lát el energiával, és nem látszik.
– Egyáltalán?
– Egyáltalán.
– De attól még az ajándék látszik, amit hoz, ugye?
– Ja, aha… hát, igen. Persze, az látszik, hacsak nem takarja le láthatatlanság lepellel. De le szokta takarni.
– Jó. De ha elfelejti letakarni?
– Akkor, gondolom, látszik.
– Jó. Meglesem – bólintott határozottan Ádám.
– Hogyan?
– Elbújok a folyosón a takarítórekeszben.
– Huh, nagyon cseles vagy – bólintott Apa.
– Ravasz.
– Igen. Ravasz. És mikor bújsz el? Most rögtön?
– Aha – mondta Ádám, és már ott sem volt.
A porszívó robotot ki kellett ugyan szednie a rekeszből, de Jézuska nyilván nem tudja, hogy minek hol a helye, szóval ezzel nem lesz probléma. Kissé kényelmetlen volt a kuporgás, ám ez semmi a jutalomhoz képest, hogy esetleg kilesheti a Jézuskát, amint éppen az ajándékokat hozza.
Egy óra telt el. A hajó AI-je szerint hatvanhárom perc húsz másodperc. Lehet, hogy majd ki kell mennie vécére valamikor, de a vacsorát simán kihagyja, ha arról van szó. Az nem nagy áldozat a Jézuskáért.
Újabb fél óra telt el.
A hajó belsejéből pakolás zaja hallatszott, Apa suttogott és Anya többször hangosan nevetett. Jól ismerte ezeket a zajokat, és egyiket sem Jézuska csinálta, ez már biztos.
Talán már dokkolt, de a láthatatlanság álcázó be van kapcsolva. A résnyire hagyott ajtón át az egész zsilipkaput látta. Igen. Mintha most kis rázkódást érzékelt volna. Most dokkolt Jézuska hajója. Apának nincs igaza, egészen jól lehet érezni a dokkolást. Rendben. Persze nem látszik a hajó. Ádám felállt a fülkében, így kilátott a zsilipkapu ablakán át az űrre, melyben most ott terpeszkedett a vörös törpe, Jézuska hajtóművének titka.
Rendben. A hajó nem látszik. Jézuska nyilván már dokkolt. Jó. Hamarosan ki kell nyílnia a zsilipkapunak. Szuper.
A kapu azonban mozdulatlan maradt.
Percekig nem történt semmi.
Semmi.
Igen, szisszent fel Ádámban a gondolat. Persze. A kód! Honnan tudhatná Jézuska, hogy mi a zsilip kódja? Az egyedi dolog, mint az ujjlenyomat, ahogy Apa szokta mondani.
Még öt perc. Annyi belefér, de aztán egy másodperccel sem várhat többet. Jézuska nem fog a zsilipkamrában álldogálni órákig, hogy megfejtse a kódot, amit Apa szerint csak tízmillió év alatt fejtene meg a világ legjobb számítógépe. Ha vesszük Jézuska transzmeghajtású hajóját, ahol a fedélzeti AI biztos ezerszer gyorsabb, akkor is kell vagy egy óra Jézuskának, hogy bejusson. És Jézuska talán nem vár addig. Ő sem várna. Na jó, ő várna, de Jézuska biztos nem vár. Jézuska fontos ember… vagy mi is ő.
Letelt az öt perc.
Itt az idő, gondolta Ádám, és kibújt a kamrából. Határozott léptekkel jutott el a zsilipig. Benézett, de zsilipkamrában nem látott senkit.
– Ugye nem tudod a kódot? – kiabált ki.
Nem jött válasz, de erre nem is számíthatott. Jézuska nem fogja felfedni magát egy kisgyerek előtt.
Az ajtó vezérlőpanelje kéken villogva vette tudomásul a beütött számsort.
KÜLSŐ ZSILIP NYITÁSA EGY PERC – közölte a hajó AI-je.
Ha beírja a megfelelő kódot, akkor a belső ajtó is kinyílik. Vajon érzékelni fogja, amikor Jézuska elmegy mellette?
Beírta a biztonsági kódot, majd a belső ajtó nyitási kódját kezdte betáplálni. Ezeket Apáék mind megtanították neki. Persze tilos kinyitni mindkettőt, ha az űrben vannak, de egy láthatatlan, dokkolt hajó esetében nyilván ezek a szabályok nem érvényesek.
– Ádám! – üvöltötte el magát Anya a folyosó végén. – Azonnal hagyd abba! – Látszott rajta, hogy ki van készülve. Biztosan nem akarta, hogy Jézuska lelepleződjön.
– De már dokkolt – fordult meg Ádám bosszúsan.
– Ki?
– A Jézuska.
– Nem dokkolt senki.
– Éreztem.
– De nincs kint semmi, te is látod. A hajó műszerei sem mutatják.
– De láthatatlanul dokkolt.
– Mi?
– Jézuska hajója.
– Ezt honnan veszed?
– Apa mondta.
Anya mondott valamit, de azt Ádám nem értette pontosan.
– Hadd nyissam ki!
– Nem! Azonnal gyere el onnan!
– Akkor nem fogom látni Jézuskát. Most jött.
– Ádám! Jézuska már járt itt.
Ádám megrökönyödve nézett Anyára.
– Hol?
– Már járt itt. Hozott ajándékokat. Mi is most vettük észre a fát a társalgóban.
– Azt nem hiszem – ingatta fejét Ádám. – Itt nem ment át, pedig dokkolt.
– Fiam, Jézuska nem dokkol. Nem olyan fajta hajója van.
– De Apa azt mondta…
– Apa butaságokat beszélt. Ő nem gépész, nem tudta, hogy Jézuska nem a zsilipet használja.
– Nem?
– Nem.
– Akkor hogy jut be?
– Hát… transzhullámokkal.
– Az mi?
– Majd elmondom később. A lényeg, hogy nem kell neki dokkolnia egyáltalán.
– Nem?
– Nem ám.
– De Apa azt mondta, hogy a vörös törpén át érkezik a hajójával, ami láthatatlan álcás és úgy is dokkol…
– Nem dokkol!
– De láthatatlanul…
– Jézuska! Nem! Dokkol! Ezt jegyezd meg egy életre.
– Akkor hogy jön be?
– Majd elmondom.
– Mikor?
– Este, mese helyett.
– És Apának is elmondod?
– Apának? Apának különös alapossággal fogom elmagyarázni.
– Oké!
– Na, megnézed, mit hozott a Jézuska?
Ádám úgy nyargalt el Anya mellett, mintha Jézuska lett volna, csak sokkal gyorsabban.
*
Szerintem, amíg emberiség létezik (lehet, hogy már nem túl sokáig, de azért reménykedjünk), addig a szülőknek lesz néhány soha el nem évülő feladta.