Az előadást egyetlenegyszer tartották meg. Virgil évekig készült rá. Sok módszert kipróbált, mire biztosan állíthatta, hogy menni fog a végéig. Mert mennie kellett. Bármi áron. A színház már csak ilyen. Ha holtan esel össze, akkor azt tedd úgy, hogy jól nézzen ki a nézőtérről. Az előadás után botrány botrányt követett, melyre a darab elején található utasítások részletesen kitértek. Neki volt igaza.
A következőkben közöljük a darab szövegkönyvét. Úgy, ahogy az meg volt írva.
//
FELHŐK
dráma egy rövid és egy hosszú felvonásban
ELSŐ FELVONÁS
(SZÍNÉSZ kilép a színpadra. A nézőkre mosolyog, és szemügyre veszi őket, mintha a családtagjai lennének.)
SZÍNÉSZ
Hát, itt vagyunk. Nem tudom elég hálával megköszönni azt, hogy eljöttetek ma hozzám. Csodálatos érzés. Hívtalak, jöttetek. Tudjátok, manapság az emberek nem jönnek, ha hívják őket. Túl sok a hívás. Nem mennek, amikor menni akarnak valahova, mert túl sok felé mehetnek. Nem tesznek semmit, mert túl sok mindent tehetnek, és ettől úgy érzik, hogy nincs értelme bármit is megtenni. Nagyok a lehetőségek és ettől jelentéktelennek hiszik magukat. Nem érzik saját a súlyukat, mert nem érzik a mellettük álló, élő emberek súlyát. És ettől minden súlytalan lesz. Könnyű. Jelentéktelen. Az ember, és a többi ember is. Minden a levegőben lebeg. Kép és hang csupán. Nincs test, csak ha muszáj, és akkor is csak kellék csupán, letudandó valami. Fogyasztást elősegítő segédeszköz. Csak akkor tűnik fel, hogy létezik, amikor fáj, vagy amikor azzal fenyeget, hogy megakadályozza, sőt, véget vet annak, amit életnek hívnak. Ebben a nagy könnyűségben – ami valójában egy nehéz, nagyon nehéz lét – akar boldogulni az ember. Ennek okán nem lát más utat, mint könnyűségében felhőket enni. Semmiket. Képeket és hangokat. A képek és hangok pedig tudatják a testükkel, hogy élnek, hogy van még fizikai helyük a világban. Képek és hangok adják meg a nevetés érzetét, a szeretet érzetét, a vágyak, félelmek, örömök és bánatok érzetét. De csak könnyűen. Csak könnyeden. Mert nem szabad belemerülni semmibe túl mélyen. Akkor súlyossá lehetsz, és lesüllyedsz a testhez. Nem! Mindig csak könnyedén. Lazán. Válaszd meg, hogy mit akarsz, és amit nem akarsz, azt lapozd át. Sőt! Tiltsd le, és akkor majd nem létezik. Hiszen amit nem látsz, az nem létezik. A felhők világában ennyire könnyű az élet. Nem tetszik? Zárd ki. Bannold, ha úgy tetszik, vagyis, ha nem tetszik. Megteheted. És a világ olyan lesz, amilyennek te akarod. A test pedig. Azzal ne törődj. Nem kell rá figyelni. Csak ha fáj. De akkor se merülj bele. Inkább keretezd át a fájdalmat. Egyszerűbb. Fogalmazd át a halált. Legyen annak egy kellemesebb, egyszerűbb narratívája. Görgesd, alakítsd, tiltsd le, szabd testre a létet, a testet is. Egyszerűbb. A felhők segítenek.
(vár)
Van egy szomorú hírem. Az élet a felhők alatt létezik, barátaim. A fej hiába dugja fejét a habkönnyű, gomolygó csodába, mely fölött mindig süt a nap, és ha nem, akkor persze mindig lehet görgetni és keretezni, de legalábbis kommentelni egy jót, míg ki nem süt. A test a felhő alatt él. És az is te vagy. Te és én. A testek.
(SZÍNÉSZ elővesz egy borotvapengét és felvágja az ereit mindkét csuklóján. Úgy tartja a kezét, hogy a vér szép tócsába gyűljön össze a lábai előtt. Ezt a testtartást a szövege végéig megpróbálja megtartani. Ha ez nem lehetséges, és előbb összeesik, akkor próbáljon meg arccal előre rogyni, lehetőleg a vértócsába.)
SZÍNÉSZ
Én vagyok a testem. Vér kering benne. Látjátok. Éppen kifolyik belőlem. Ha teljesen kifolyt, akkor a fejem előbukkan a felhőből, és soha többé nem megy vissza oda. Meglátjátok. Meglátjátok hamarosan, hogy mit jelent kibukkanni a felhőből és ott maradni lent. És akkor megértitek majd, hogy test nélkül nincs felhő. Hogy színpad nélkül nincs darab, hogy élelem nélkül nincs fine dining, hogy légkör nélkül nincs first class, hogy számítógép nélkül nincs Netflux, hogy áram nélkül nincs számítógép. Ez az áramom. Most folyik el belőlem. Nézzétek! Nézzétek, hogy csorog. Nem megy vissza. És hamarosan a felhőben, fent, ahonnan most a hangomat halljátok, már nem lesz a gondolatok streamingje, és hiába nézek a felhőkbe, azok hiába közvetítenek nekem képeket és hangokat. Mert a streaming vége a hardver halála. Csak te elfelejtetted velem együtt. De most nézd meg! Nézd és okulj. Így van vége a felhőnek. Ezzel a csepegéssel.
(SZÍNÉSZ, ha még képes lábon maradni, feltartja vérző csuklóját)
Ez az igazi streaming. A legigazibb. És ha vége, akkor mindennek vége. Nézd és tanulj!
(SZÍNÉSZ, ha még nem esett össze, most rogyjon térdre és úgy várja meg az eszméletlen állapotot)
(Amennyien a nézők tapsolni kezdenek, várják meg, hogy a taps elhaljon, és a nézők értetlenné váljanak. Az első felvonásnak akkor van vége, amikor a nézők a közös tapsot követően egyéni cselekedetekbe kezdenek (sikoltozás, segítségnyújtás, stb.)
MÁSODIK FELVONÁS
(helyszín: az élet. Idő: az első felvonás után)
MINDENKI
(teszi, amit az első felvonás után tenni akar)
VÉGE
