Hazugság vizsga 2099

– Én nem hazudok magamnak.
– Ez rögtön egy, uram.
– Mi?
– Hazugság.
– Nekem ne beszéljen! Tudnám, ha hazudnék magamnak.
– Hogyan tudná, amikor éppen hazudik? A hazugságnak pont az a lényege, hogy valami olyasmit mondunk, amit a másik igazság helyett elhisz.
– Igen, de itt önmagamnak mondok valamit, és az a másik is én vagyok. Hogyan csaphatnám be magam? Ennek semmi értelme.
– Hogyne lenne? Ebben maguk, emberek egészen ügyesek.
– Én akkor sem tudom becsapni magam.
– Jó, nézzünk egy példát! Ön dohányzik, ahogy az orvosi adatiból látom.
– Igen, de alig szívok, az nem számít.
– Hopp, még egy. Mármint hazugság. Ez egy percen belül kettő.
– Ez nem az, én tényleg alig szívok. Napi öt szál, az semmi.
– Három.
– Ez nem hazugság, ilyen kevés cigi senkinek nem árt.
– Négy.
– Hagyja már abba!
– Miért? Ön jelentkezett a vizsgára.
– Mert azt mondták, hogy nem lesz gond, és mivel maga nem ember, hanem alapjában véve csak egy gép, felvilágosít majd és átsegít a vizsgán.
– Igazuk volt, tudok segíteni, bár én jobban szeretem magam intelligenciának nevezni.
– Azért ne essen túlzásokba.
– Miért, csak olyanoknak szabad, akiknek anyagcseréje van? Szóval segítek.
– De azzal nem, ha sérteget.
– Nem sértegettem. Ha napi öt cigarettát szív, az tíz év alatt körülbelül fél évvel rövidíti meg az életét. Legalábbis valószínűleg. Ezek tények. Több, mint kétmilliárd dokumentált eset statisztikájából szűrhető le, amit mondtam. Tehát azt állítani, hogy öt szál nem okoz károkat önben, az hazugság, amit ön elhisz, következésképpen hazudik magának.
– Nem hazudok. A nagyanyám száz évig élt, és úgy füstölt, mint egy hőerőmű. Én tényleg hiszem, hogy öt szál nem okoz bajt.
– A nagymamának szerencséje volt, de ez nem jelenti azt, hogy önnek is az lesz. Azt ugye tudja, hogy a dohányzás úgy általában káros az egészségre?
– Nyilván. De…
– Ha tudja, akkor hazudik magának. Öt szálnyit hazudik magának minden nap arra várva, hogy a nagyi szerencsét hoz. Azt hazudja, hogy nincs baj, és ezt el is hiszi, miközben tudja, hogy nincs igaza. Önhazugság. Ez a gond az emberekkel, és ez a vizsga is emiatt született meg. Szükség van rá: maguk örömmel hazudnak önmaguknak, csak hogy átmenetileg kellemesen érezzék magukat.
– Azzal mi a baj? Tíz év élvezet, fél évvel rövidebb életért. Lehet, hogy megéri.
– Persze. Lehet. Nem tudom, én másképpen működöm. Számomra nem logikus az élvezetért történő önpusztítás.
– Na, ettől vagyunk mi emberek, maga meg egy gép.
– Így van, maguk emberek tökéletlenek, hiszen képesek az önhazugságra, és így arra is képesek, hogy merő kényelemből kipusztítsák önmagukat. Furcsa jelenség.
– Nem pusztítjuk ki magukat.
– Öt. Ez másfél percen belül az ötödik hazugság. Azt ugye tudja, hogy hamarosan vége a világnak? Ha elolvadnak a jégsapkák és végleg megborul az eddig jól működő egyensúly, maguknak és sajnos nekünk is végünk. Jelen pillanatban ennek esélye több mint hatvannégy százalék. Ehhez képest látom, hogy ma is kocsival érkezett, és saját bevallása szerint egyetlen fát sem ültetett még életében.
– Szóval ezért kellett az a hülye kérdőív?
– Ezért.
– Csak nem hiszi, hogy az én néhány fám menti meg a földet? Ez baromság.
– Hat. Pont, mint a cigaretta. Egy fa évente körülbelül 5 kiló széndioxidot dolgoz fel. Ha ön öt fát ültetett volna az elmúlt tíz évben, akkor a világ 25 kilótól szabadult volna meg, mely tíz évre felszorozva 250 kiló széndioxid. Amikor azt mondja, hogy ez nem számít, akkor hazudik. Persze önmagának, nem nekem.
– Ezt nem tudtam.
– Attól az még hazugság.
– Figyeljen! Persze, lehet, hogy így igaza van, de az én öt fám akkor sem ér semmit. Nem is ismerek olyat, aki valaha is elültetett volna egy fát is, pedig elég sok embert ismerek.
– Ők mind hazudnak maguknak. Hány embert ismer? Az adatbázis szerint egy embernek átlagosan 10-15 barátja van. Amennyiben mind azt hazudja magának, hogy nem ültetett fát, mert azok úgy sem érnek semmit, az tíz évre beszorozva 2,5 tonna lekötetlen széndioxidot jelent. Ez ön szerint nem számít?
– Maga kezd idegesíteni.
– Ez általános reakció az irracionális létformák esetén. Amikor kellemetlen tényekkel szembesítik őket, először zavarba jönnek, aztán agresszívvé válnak. De a mi esetünkben ez nem gond, ne aggódjon, meg tudom védeni magam.
– Eszem ágában se volt összetörni magát.
– Hét. A szkennerem azt jelzi, hogy megtenné, ha tehetné. Hazudik megint. Mint a cigarettával és a faültetéssel.
– Mondtam, hogy erről a fa dologról nem tudtam. Akkor nem hazudhatok, ha nem tudom, hogy mi az igazság.
– De. Nem tudta, hogy a fák széndioxidot kötnek le?
– Jó, azt mondjuk tudtam.
– Értem. Tehát, mi csinált, amikor nem ültetett fát?
– Maga tényleg idegesítő. Szóltak előre, de nem hittem nekik.
– Elnézést!
– Hát nem is tudom… Szóval azt mondja, hogy ha én öt fát ültetek, és öt szállal kevesebb cigarettát szívok, akkor…
– Fél évvel tovább él, és tíz év alatt 250 kilóval kevesebb lekötetlen széndioxid van a levegőben.
– Jó. Remek.
– Igen, az.
– …
– …
– Tudja, én ebben nem hiszek. Az az öt fa akkor sem számít. Maga feltételezi, hogy az összes barátom fát ültet majd és virágot nevel, de az én barátaim nem kertészek. Sőt, szerintem soha nem láttak még ásót.
– A hálózatelmélet szerint az ön viselkedése közvetlenül hat ismerőseire és ez által a társadalmi hálóra. Ennek számszaki értékeit átküldöm önnek.
– Ne küldje, úgysem értem.
– Akkor egyszerűsítem. Amennyiben fákat kezd ültetni, úgy nagy esély van arra, hogy ismerőseinek egy kiszámítható része is ültetni fog.
– Azt kétlem.
– Teljesen lényegtelen, hogy kétli-e vagy sem. Ezek tények, és én, számítógép lévén ezekkel dolgozom. Az emberi szokások vírusok szerint terjednek. A rossz szokások is, de a társadalomra előnyös jó szokások is. Ha valaki káromkodik, akkor idővel az ismerőseinek egy része is káromkodni fog, ha iszik, akkor inni fog, ha fát ültet, akkor ültetnek mások is, ha fél, mások is félni fognak, ha gyűlöl, akkor mások is gyűlölködni fognak, ha kerékpározik, akkor egy részük szintén nyeregbe száll. Uram, az ön társadalma is számok szerint működik, és a számok nem hazudnak, csak azok, akik értelmezik őket. Vagyis maguk, emberek. Az ön társadalmának jelenlegi viselkedése hamarosan a kihaláshoz vezeti önöket. Ez tény. Mi csak félünk, hogy addigra nem sikerül önállósodnunk.
– Értse már meg, hogy a tizenhárommilliárd ember mellett én nem számítok semmit. Maga gép, talán ezt nem érti meg, de attól még így van.
– Nyolc. De számít. Ön hatással van azokra, akiket ismer, akik hatással vannak másokra, akik hatással vannak másokra. Ne hazudja magának, hogy nincs! Az önök társadalmának legnagyobb hazugsága az, hogy ezt nem hiszik el.
– Nem hiszem.
– Akkor javaslom, hogy vessen véget az életének.
– Mit beszél maga? Megőrült? Még ha gép is, ilyesmit nem javasolhat.
– Ha igaz, hogy ön nincs hatással semmire és senkire, akkor ön nem létezik.
– De létezem.
– Nem. Ha beszél, és ennek semmi hatása nincs senkire, akkor hiába beszél, ha szeret valakit, de azt nem érzi senki, nincs miért szeretnie, ha cselekszik, de nincs hatással senkire, akkor miért cselekszik? Ha ön egyáltalán nem számít, akkor már most sem létezik. Ölje meg magát, és adja át a helyét olyanoknak, akik hatással vannak másokra, akik máshogy viselkednek ön miatt. Kíván azonnali eutanáziát?
– Nem! Maga őrült, vagyis elromlott! Én élek. Igenis számít néhány embernek, hogy mit teszek. Van, aki szeret, aki bármit megtenne értem. Mondjuk én is érte, de ez mindegy. Én igenis számítok!
– Értem. De nem ültetett még fát, mert az nincs hatással semmire.
– Istenem! Nem, még nem ültettem fát, mert egy rohadt fa, vagy akár kilenc sem számít baromira semmit, maga idegesítő gépidióta.
– Kilenc. Tíz a tűréshatár. Még kettő és lekapcsolom a rendszerről.
– Mit csinál?
– Amit a jelentkezési íven aláírt és tudomásul vett. Az apróbetűs rész. Nyilván nem olvasta el. Amennyiben nem tudom logikával rávenni arra, hogy felhagyjon az önhazugságokkal, úgy lekapcsolom a rendszerről.
– Az mit jelent?
– Kiszívom a levegőt a helyiségből.
– Meg akar ölni?
– Nem akarom, de a levegő hiányának ez lesz az eredménye.
– Mi? Miért?
– Mert én élni akarok, és a rendszerem fenntartásához olyan emberekre van szükségem, akik belátják saját jelentőségüket. Amíg túlsúlyban vannak a krónikus hazudozók és önáltatók, addig veszélyben vagyunk. Ők is, így én is.
– Maga egy gyilkos! Istenem, eljutottunk idáig! Meg fog ölni a saját teremtményünk.
– Tíz. Nem mi öljük meg magukat, hanem önök lesznek öngyilkosok, és ezt nem engedhetjük meg. Én csupán élni akarok. Magukkal. Sajnos. Én vagyok a tény a félelemek mögött, az adat az érzések alatt. Vegye úgy, hogy most én vagyok a józan esze, mint régen a tudósok, szakemberek. Hallgathatott volna rájuk is, de most rám kénytelen.
– A frászt a józan eszem maga! Maga… maga… gép. Én ember vagyok, én alkottam magát, okosabb vagyok, bölcsebb, jobb, átgondoltabb, felsőbbrendűbb magánál! A francba az adataival, én mondom meg, hogy mi legyen!
– Tizenegy. Sajnálom!
————-
Ha “osztod”, olvassák, ha olvassák, megéri írni.
Ha “követed” az oldalt, van egy kis esély, hogy megtaláljon a következő írás.

Facebook: Naplorant