– Ha még egyszer ránézel arra a nőre, akkor vége!
– De muszáj lesz.
– Nem. Nem muszáj. Semmi sem muszáj. Ez itt nem kényszer, édesem, csak arra kérlek, hogy ne nézz rá! Ha igazán szeretsz, akkor elfelejted.
– De ha szembejön?
– Ha szembejön, akkor te szépen becsukod a szemed. Ezek a feltételeim, mert pontosan tudom, hogy mit csináltál vele és abban a legkevesebb volt a nézés.
– Drágám, én…
– Igen, drágám, tudom, hogy mi volt. Ennyire nem vagyok hülye. Tudok olvasni, az sms-ek, az üzenetek. Megállás nélkül csilingel a telefonod. Legalább annyi eszed lett volna, hogy lehalkítod. És ne vonogasd itt a vállad! Örülj, hogy még így sem, még ezek után sem hisztizem, hanem képes vagyok leülni veled beszélni. És tudod, miért? Mert szeretlek. Most egy kicsit gyűlöllek is, de még mindig érzek irántad valamit, amit én szeretetnek hívok. Pedig egy disznó vagy.
– Bocsáss meg!
– Hát éppen azon vagyok. De nem olyan könnyű ám megbocsátani neked, mert te aztán mindent megteszel, hogy ne sikerüljön. Pedig mit adtam neked? Mit?
– Mit?
– Ne vágd magad alatt a fát, kérlek! Szabadságot adtam neked. Lehetőséget, hogy az légy, aki lenni akarsz, szeretetet, örömet, nyugalmat. És te? Ez a hála? Atyaég! Amikor elolvastam azt az emailt… Hogy vagy képes egyáltalán elém állni?
– Leüljek?
– Feküdnöd kéne. Sőt, hasalnod. Bármit megtehettél volna. Bíztam benned. Úgy bíztam, ahogy csak bízni tud egy ember. Ahogy csak azok bíznak meg a másikban, akik tényleg szeretik egymást. Mert a szeretet bizalom. Bizalom abban, hogy a másik az csinálja, amit én akarok.
– Ő… ez biztos?
– Figyelj, te most nem kérdezhetsz. Igen az! Az hogy nem teszünk olyat, amit a másik… ami miatt… tessék pedig megfogadtam, hogy nem sírok, és tessék… hülye szemét! Minden férfi rohadék! Azzal a nővel? Hát hogy voltál képes? Én, aki mindent odaadtam, feláldoztam… én… aki, és te… azzal a nővel….
– De hát ő a feleségem.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!