Fair play 2035

A világbajnokság első AI felügyelt meccse Bobo Jollanzo Henrik számára komoly meglepetést okozott. Nem mintha nem hitt volna abban, hogy mindez lehetséges. Inkább fejben nem tudta, sőt, nem is akarta elfogadni a dolgot. Mert az rendben van, hogy most már egy milliméter les is les, és az is rendben van, hogy mindent ki lehet lassítani, de hogy még erre is figyeljen az a kis szemét… Ezt elég nehezen fogadta be.

– Uraim, felhívnám a figyelmüket arra, hogy most először lesz éles a VAI – fűzte hozzá beszédéhez az utolsó mondatot az edző.

– Vau! – szúrta be Bobo a poént.

Röhögés volt a válasz.

– Majd nem nevetsz, ha kiderül, hogy működik. Aki így kap lapot, az felnégyelem. Téged pedig hatba váglak – tetté még hozzá félelmetes mosollyal a főnök és ettől alábbhagyott a vigyor.

A nemzetközi bajnokság, már a kiesési szakaszban járt, nem volt sem idő, sem lehetőség arra, hogy taktikázzon az ember: nyomni kellett, ami a csövön kifért. A meccs öldöklő volt.

Bobo középhátvéd lévén keményen állta a sarat, és úgy tisztogatott, mint egy okleveles utcaseprő. Az ellenfél csatára, nevezetesen Pippa Nimenchik sem kímélte magát és persze őt sem. Ment a szokásos lökdösődés, egy kis csipkelődés, semmi komoly. Aztán valamikor a harmincadik perc környékén hirtelen tempót váltott az ellenfél. A rohamok elsöprő lendülettel jöttek, és ők alig tudták feltartóztatni a hurrikánt. Bobo küzdött, de érezte, hogy fogy a szufla, és most már mindent be kell vetni, mindent. Mégis türtőztette magát. Aztán jó tíz perc múlva az ellenfél tovább erősített. Kemények voltak és kegyetlenek. És Bobo érezte, hogy baj lesz. Nem tudta még, hogy mikor és azt sem tudta, hogy kin csattan, de hogy valami történni fog, abban biztos volt.

A félidő előtt a baljós felhők végül összefüggő fronttá álltak össze. Az ellenfél szabadrúgást kapott egészen közel a tizenhatoshoz. Ő vágta fel Pippát, aki vöröslő arccal pattant talpra, amikor már megítélték neki a szabadrúgást. Három életveszélyes lövő is volt náluk, és Bobo tudta, hogy most már cselekednie kell. Elő kell venni a titkosabb fegyvereket, azokat a láthatatlan késeket, melyekkel mindig is operált, és amelyek olyan jól működtek hosszú éveken keresztül.

– Na, mi van? – állt Pippa elé kaján vigyorral a száján.

– Mi van? Hát mi van? – hápogott Pippa.

– Mi? Elvitte a cica a nyelved? – ütötte a vasat Bobo.

– Én… Én… – vörösödött tovább Pippa feje.

Bobo érezte, hogy most nagyot szakíthat, talán egy piroslapot is ráhúzhat Pippára. Egészen közel hajolt és Pippa fülébe súgta:

– Anyád pont így hápogott tegnap éjjel.

Pippa keze ökölbe szorult, és Bobo már biztos volt a dolgában. Nyert. Innen már nincs visszaút. Kacsintott egyet és megnyalta a szája szélét, hogy bebiztosítsa a helyzetet.

Pippa előre lépett, de ekkor közvetlen mellettük megszólalt a bíró sípja. Éles, sőt, fájdalmas hang volt, ami kizökkentette mindkettejüket az előttük álló kakaskodásból, melyet Bobo természetesen nem kívánt felvenni, neki bőven elég volt az, ha Peppa fellöki és ő látványosan fetrenghet egyet roppant nagy fájdalmában.

A bíró újra sípolt, majd megjelent a kezében egy sárga lap. Bobo kaján vigyorral nyugtázta, hogy ha pirosra nem is, de egy sárgára elég volt ez a kis közjáték. Aztán meglátta Peppa arcán az elégedett mosolyt. Oldalt nézett és szívébe markolt a felismerés, hogy a sárga neki szól.

– De miért? – kérdezte őszinte megrökönyödéssel.

– A VAI jelzett – mondta a játékvezető.

– És mit jelzett?

– Hogy Peppa anyát emlegetted – mosolyodott el a játékvezető, majd a füléhez emelte a kezét, hogy jobban hallja a behelyezett fülhallgatót. – Méghozzá szexuális jelleggel.

– Mi? – hebegte Bobo.

– Mármint hogy lefeküdtél vele. Komolyan lefeküdtél Peppa anyjával?

– Én… mi? Dehogy!

– Akkor sárga.

– Ez nem ér! – hörgött Bobo.

– De bizony mostantól ér. Vigyázz a szádra, mert a következőnél repülsz a pályáról – lapogatta meg Bobo vállát a spori és elment intézkedni a szabadrúgás ügyében.

Bobot a hatvanhetedik percben állították ki, amiért Rodrigez anyukáját utcalánynak minősítette.

Aztán a foci végleg megváltozott.