Élj a mostban

– Élj a mostban!
– Ez most valami időutazós dolog? Nekem azt mondták, hogy itt megmondják a lényeget.
– Most mondtam: Élj a mostban!
– Jó, ez menni fog.
– Tisztában vagy azzal, hogy eközben a gondolataid máshol vannak?
– Hol? Vidéken?
– Nem. Máshol vannak, de főként máskor. A múltban és a jövőben.
– Azta!
– Ugye? A gondolataid időutazók.
– Itt őrülök meg. Ez szuper.
– Szuper is, meg nem is.
– Hát nekem szuper. Holnap meglátogatom a nagyit.
– Hol lakik?
– Csepelen, de már meghalt.
– Na pont ez az, rosszul látod a dolgokat, kicsi padavánom.
– Az valami térelválasztó, ugye?
– Nem. Az a paraván. Ez azt jelenti, hogy tanítvány.
– Akkor ez egy suli?
– Hát, ha úgy vesszük, hogy a mostot tanítom meg neked, akkor az.
– Nem is tudtam, hogy azt tanulni kell.
– Kell. Most tanítom.
– Attól hogy tanítja, még nem biztos, hogy tanulni kell.
– De kell.
– Jó, de attól, hogy tanulni kell, még nem biztos, hogy értelme van.
– De van.
– Hú, maga aztán nagyon tud érvelni. Ezt is megtanítja?
– Még nem látod, de ha a mostban élsz, akkor boldogabb leszel. Ezt tanítom.
– Azta! Ez érdekel. Hogy kell csinálni?
– Egyszerű. Élj a mostban.
– Mikor?
– Most.
– Jó, akkor pillanat… na… a francba: lekéstem.
– Mit?
– A most-ot. Mármint amikor az előbb mondta, hogy „most”, na, azt lekéstem. Most aztán várhatok egy másik most-ra. Majd szól, ha jön, ugye? De szóljon előre!
– Ezt sem érted, padaván.
– Hát nem nagyon, micella. Szeretem azt a szót, hogy „micella”. Olyan tudományos. Hívhatom micellának?
– Tudja, mit jelenet?
– Nem.
– Akkor igen. De még mindig a mostról van szó.
– Ez azért tényleg nehéz cucc. Maga mióta gyakorolja?
– Mit?
– Ezt a most dolgot. Szóval, hogy durr, aztán seperc és a most-ban van.
– Már jó ideje.
– És jól megy?
– Igen.
– Én is akarom.
– Jó. Figyelj ide! A lényeg, hogy vedd észre a gondolataidat. Úgy, hogy észreveszed, hogy gondolkodsz.
– Oké! Megvan. Tényleg gondolkodom. Ez egyszerűen fantasztikus.
– Mi?
– Hát hogy gondolkodom. A fene se gondolta volna, hogy csak így megy, paff, és az ember már gondolkodik. Időutazósan meg minden. Kész! Mehetek?
– Nem. Sajnos nem.
– Mer’?
– Mert most pont az lenne a lényeg, hogy ne gondolkodj állandóan.
– Mint a Bibike?
– Ki az a Bibike?
– A csajom. Na, ő nem gondolkodik. Néha látszik rajta, hogy semmi, nulla, tök üres. Akkor pont olyan, mint egy zacskó rizs. De szeretem, nagyon. Szóval ezt most nem azért mondtam, hogy Bibike hülye lenne, vagy ilyesmi.
– És Bibike él?
– Hajjaj! Nagyon élénk is tud lenni. És tök sokszor nem gondolkodik. Azta! Lehet, hogy Bibike is micella, mint maga?
– Nem tudom. Nem ismerem Bibikét.
– Hát behozom, ha akarja.
– Majd esetleg később. Most rólad van szó. A nem gondolkodásról.
– Micella, most mondta, hogy lássam, hogy gondolkodok. Hát láttam. Szenzációs volt. Szóval ez megy nekem.
– A gondolkodás mindenkinek megy. Az automatikus. Az első lépés, hogy lásd a gondolataidat.
– Tudom. Tökre jól ment…
– Folytathatnám?
– Bocs!
– Tehát. Ha látod, hogy gondolkodsz. Akkor idővel azt is észre veheted, hogy a gondolataid úgy ugrálnak, mint egy majom.
– Milyen majom?
– Gyors.
– De milyen fajta?
– Nem tudom, általános majom.
– Szőrös?
– Minden majom szőrös, nem?
– Nem tudom. Megnézzem?
– Hol?
– Hát a fejemben. Micella, nem maga mondta, hogy nézzem a majmot?
– Ja. De.
…
– Hát, szerintem az enyém szőrös.
– Most komolyan láttál egy majmot?
– Ja. Általánost. És tényleg szőrös.
– De az egy gondolat, ugye tudod?
– A majom nem gondolat. A majom az majom.
– De ez egy majom gondolat volt a fejedben, ami olyan MINT egy majom. Ugrál.
– A majom ugrál, az igaz.
– Hagyjuk a majmot! A gondolatok ugrálnak és eltérítenek minket.
– Mint egy „Útfelbontás” tábla?
– Várj, nem tudom… Nem. Azt hiszem, nem. Jó, figyelj ide, padavan, mást kérdezek.
– Oké.
– Ki gondolkodik?
– Hát maga meg én az tuti. Bibike néha. A többiekről csak sejteni lehet, de szerintem nekik is megy a dolog.
– Nem úgy értem. Az érdekel, hogy amikor láttad, hogy gondolkodsz, akkor ki látta?
– Maga?
– Nem.
– A Bibike?
– Neeem…
– Akkor mitt’omén.
– De hát ki látta azt, hogy a fejedben van egy gondolat?
– Hát itt rohadjak meg, ha tudom, hogy ki látta még. A marslakók.
– NEM! Ki vette észre, hogy van egy gondolatod?
– Ki?
– Ki?
– Én kérdezem: ki?
– HÁT TE!!! Te voltál, aki látta, hogy van gondolatod, ami úgy ugrál, mint egy majom.
– Ja, tényleg. Azt hittem, nehezebbet kérdez, micella. Jól van. Én láttam. Na és aztán?
– Ha leülsz és látod, hogy látod a gondolataidat, akkor ki látja, hogy látod?
– Asztakuuu’va! Mi van?
– Ha leülsz és látod, hogy te látod a gondolataidat, akkor ki látja, hogy te látod?
– Ezt lerajzolná, micella? Vagy lassabban el tudná mondani?
– Ha leülsz… és látod,… hogy TE látod a gondolataidat, … akkor ki látja,…. hogy TE látod?
– Gondolom, a Bibike.
– A fejeden belül ki látja?
– Ott senki. Bent tök sötét van.
– Azt látom.
– Látja?
– Ja.
– Na, akkor a válasz maga. Teljes mondatba’: Ha látom, hogy látom, hogy látom, vagy ilyesmi, akkor azt maga látja, micella. Így oké?
– Nem. Az egész nem oké. Figyelj! A lényeg, hogy amikor látod, hogy most gondolkodsz, akkor tudatában vagy annak, hogy gondolkodsz, és annak, hogy te gondolkodsz, ugye?
– Jó, ezt most meg kell érteni, vagy elég, ha azt mondom, hogy „igen”?
– Vegyünk egy példát! Eszedbe jut, hogy szereted a Bibikét.
– Szeretem a Bibikét.
– Jó, de eszedbe jut.
– Oké.
– És hirtelen, bumm, azt is észreveszed, hogy ez eszedbe jutott. Abban a pillanatban megjelenik valaki.
– A Bibike?
– Nem.
– Gondolat-Bibike?
– Nem!
– Ja, persze, maga, micella.
– NEM! Te jelensz meg. A tudatod hirtelen tudatos lesz és megjelenik az Én. És az Én „körül” megjelenik a tér, mert hát az én is megjelent valahol és ez a tér tudatos, de mégsem bír jelzőkkel, és abban a pillanatban megjelenik a tiszta MOST, mert tudatában leszel annak, hogy egy valami, amit te Énnek hívsz, gondolatokat gyárt, és ez éppen most történik a mindenkori jelzőtlen mostban, ahol minden történik, és ami mégsem hely, hanem semmi, de ami mégis valamiképpen TE vagy, de nem mint én, hanem mint Nem-Én-Én. És megérted, hogy a Bibike gondolat csupán egy öntudatlan gondolat, egészen addig, míg nem tudatosul benned, hogy ez a te gondolatod, és aztán megérted, hogy valójában a gondolat nem is a tiéd, hanem valamié, amit te énnek hívsz, és ami te vagy ugyan, de mégsem vagy egyenlő vele, mert hiszen, akkor nem lennél képes érzékelni azt.
…
– Én nagyon szeretem a Bibikét.
– Helyes. Menj haza és szeresd.
– Mikor?
– Most.
– Ja, akkor ez az, amit tanított, micella?
– Igen, padavan. Szeresd a Bibikét, és tudj róla, hogy szereted.
– Szuper. Gondoltam, hogy menni fog az a mostos dolog.
– Jól ment.
– Köszi! Ja, és még egy kérdés, micella.
– Parancsolj, padavan.
– Míg beszélgettünk a jelenben voltam? Szóval a tudom, hogy tudom, hogy te, de nem te, de mégis te, mert én nem én, csak te meg én, meg a tér, meg a most, tehát ez az egész sikerült nekem?
– Hát nem nagyon, de azért alakul. Bibikével menni fog.
– És maga, hogy csinálta, hogy míg beszélgettünk, maga végig én-nemén-deén-demégsemén volt, micella?
– Sehogy, padavan, sehogy.
– Akkor szerezzen magának egy Bibikét! Látja, úgy könnyebb.