Valahogy a ritmus nem volt a helyén. Kintről élesen sütött rá a reggeli nap, ami köszönőviszonyban sem állt a hangulatával. Kilógatta lábát az ágy fölé, és merengett egy percet. A fény tavaszi volt, a tavasz pedig… na, hát legyünk őszinték, nem melankolikus. Felkelt és lassan, de biztosan felvette a ritmust. Apró kis változtatások voltak. Nem kell sok a sikerhez, és még annyi sem kell a tökéletes harmóniához. Sokszor csak ritmus kérdése az egész. Gyorsabban mosott fogat, a fajanszon sem ücsörgött túl sokáig. Majd a lendület hozza magával. Alkotni nem agyból kell, hanem érzésből. Az agy csak keretet ad a dolgoknak. Lassan felzárkózott. A vibe még nem volt tökéltes, de már hasonlított a jóhoz. Harmónia, jutott eszébe a szó. Ezt nem megteremteni kell, hanem hozzá kell simulni. A harmónia mindenhol ott van. Megtalálni nehéz. Nem fix pont, mindig változik, mindig más alakja van. Úgy vélte, hogy az igazi harmónia egy folyton sebességet változtató űrhajó, melyhez az ember minduntalan dokkolni szeretne. Néha lassítania kell, néha gyorsítani, néha utol sem lehet érni, vagy be sem lehet várni, olyan lassan cammog. Ott van, csak nem mindig illeszkedik ahhoz a hajóhoz, amiben éppen ő ül. De most úgy tűnt, hogy rendben lesz a dolog. Már látta a dokkolóállomást. Megállt a konyhában és figyelt. Pirítóst szokott enni, és fekete teát iszik hozzá. A tea jó, de elég lassú a ritmusa. Nem. Ebből kávé lesz, és… – az órájára nézett – még van idő: bundás kenyér. Az sem baj, ha koszt csinál. Az a kis olaj a konyhapulton megvárja este is. És ki tudja, hogy addigra hová pörög ez a nap. Mert pörögni akar, az nyilvánvaló. Hát akkor pörögjön. A siker azon múlik, hogy összejön-e a dokkolás, vagy sem. Onnantól az életmeghajtású harmónia viszi majd a vibe-ot. Az már az ő dolga. Az embernek nincs más dolga, ott kell maradnia a fedélzeten. Nekiesett a bundáskenyérnek. Szállt a szag, amit egyébként utált volna, de ma nem. A mai nap más volt. Napsütéses, magas groove, erős, élénk, sőt, néha bántóan kirívó effektek – a rádióban valami háborút rikácsolt a bemondó –, ebben volt erő. Még forrón harapott bele a kenyérebe. Isteni volt. Erős ízek, lendületes energia. Lefőzte a kávét, és az ablak előtt állva itta meg. Nem passzolt az ücsörgés. Lent erős volt a forgalom. Igen. Ez egy ilyen nap. Ölözködni kezdett. Ma színes inget vesz, és minimum farmert. Sőt, bakancsot. Egy edzőcipő szinte nevetséges lenne egy ilyen napon. Hát nem. A konyhát rendetlenül hagyta. Az egészet elmossa majd a nap lendülete. Ettől már nem félt. Sőt, tudta, hogy mi lesz. Dúdolva sietett le a földszintre. Lépcsőzött. Lift ilyenkor? Szentségtörés. Kilépett a forgalomba. Igen. Érezte a ritmust. Gyalog megy. Erős tempó lesz, de megéri. Autó dudált közvetlen mellette, egy villamos robogott el az úttest közepén. Egyértelmű a húzás, a ritmus adja magát, csak bele kell ülni, és ki kell használni mindent, ami benne van. És ha már benne vagy. Ha már ott vagy a vibe közepén, akkor… ó, akkor oda viszed a hajót, ahová csak akarod, mert te maga vagy a hajó és utas benne minden ember, aki csak lát téged. Mosolyogva vette fel a ritmust, és kerülgette a lassú kis süket embereket.
*
Március 9. A DJ-k világnapja.
