Csak optimistán, emberek

A konferenciaterem akkora volt, mint egy stadion. Szinte minden szempárban mosoly csillant és szeretet, meg persze némi sajnálat – de az semmi sem volt, a szeretethez képest. Szónokok váltották egymást a színpadon, és mind megerősítette bennük azt az érzést, hogy van még jövő mindenki számára ezen a világon. Nem kell más, nem is kell több, csak egy kis szeretet, odafigyelés és tolerancia. A tolerancia szót sokan használták, mert nagyon jól hangzott, és szinte minden nyelven ugyanazt jelentette. Ebédkor együtt ültek le az asztalhoz vegyesen. Nem számított, hogy ki honnan jött és ki merre megy vissza. Enni mindenki szokott, és ez hatalmas örömmel töltötte el mindenki szívét: akkor hasonlók vagyunk.

A délutáni műsorok és előadók között voltak olyanok is, akik megríkatták a küldötteket. Vastaps kísérte le őket a színpadról.

És persze a délutáni kávé szünet is így telt. Kiderült, hogy szinte mindenki szereti a kávét. Vagy a teát. A felismerés pedig mosolyt szült az arcokra, mert jó tudni, hogy „ők” is kávéznak.

Amikor visszatértek a hatalmas előadóterembe, a színpadon éppen befejezte játékát egy együttes. Meditatív és szívhez szóló dallamokat játszottak. Hatalmas ováció kísérte búcsújukat. Még azok is állva tapsoltak, akik eddig kint kávéztak. Persze szeretettel.

A nő vékony volt. Arca szigorú. Ruhája egyszerű. Póló volt rajta és egy dísztelen, fekete nadrág, akár kocogásból is jöhetett volna. Megigazította a mikrofont, vagyis lejjebb szerelte egy fejjel.

– Hallanak? – kérdezte.

Bár a programfüzetben nem tudták beazonosítani a felszólalót, örömteljes és természetesen szeretetteljes taps fogadta a kérdést.

– Akkor jó – biccentett a nő. – Pár dolgot szeretnél tisztázni, mielőtt tovább mennénk.

Valaki felujjongott a tömegből, bár a bíztatásnak nem sok értelme volt.

– Szóval azért jöttünk itt össze, hogy megünnepeljük a toleranciát. Azt, hogy minden hit, minden vallás, minden világnézet képes egymás mellett élni, képes egymást szeretni és tisztelni.

Taps és lábdobogás kísérte a mondatot.

– Ez jó – folytatta a nő. – És igen, én hiszem, hogy ez lehetséges. Annyi minden van, amit megtehetünk egymásért, de ha megtesszük, akkor igen, persze, jobb lesz a világ. Talán túl is éljük az elkövetkező nehéz időszakot.

Újabb taps jött válaszul.

– De ehhez azért jó lenne tisztázni pár dologt. Nem nagy, és nem is bonyolult. De azt hiszem, hogy szükséges. Elsőként az optimizmusról érdemes beszélnünk.

– Úgy van! – kiáltotta el magát valaki lelkesen.

– Az optimizmus fontos dolog. Derűvel és örömmel kell a jövő felé tekintenünk. De érdemes tudnunk, hogy mi is az az optimizmus.

– Ez az!

– Az optimizmus egy hozzáállás. Egy lélekállapot, melyben úgy tekintünk a jövőre, a világra, hogy eközben valami jót várunk tőle. A jó oldalát nézzük az életnek, és annak, ami majd eljön.

– Igen!! – kiáltották többen is.

– És ez így jó. Ettől könnyebb az élet – bólintott komolyan a nő. – De a helyzet az, hogy egy igazi optimistának ismerni kell a tényeket. Csak és kizárólag a tények mély ismeretében van értelme az optimizmusnak. Értik? Ez fontos. Kérem, higgyék el, hogy ez nagyon fontos. Ismerni kell a tényeket hozzá, hogy jó optimisták legyünk. Mert vannak jó optimisták és vannak rossz optimisták.

A teremben csend lett.

– A jó optimista, tudja, hogy mi a helyzet és azt mondja magának: hát azért csak van valami, amit lehet reménnyel és derűvel szemlélni. És ha van, márpedig számára mindig van, akkor azt megragadja. Megragadja és magához öleli, de közben tudja, hogy ez mennyit ér. Mert sokat ér. De nem a jövő számára, hanem az ő egyéni jelene számára. A békéje számára, a nyugalma számára. Értik?

Most már tényleg csönd volt a teremben. A nő körbenézett a sok-sok arcon, halványan megcsóválta a fejét és sóhajtott egyet.

– Mondok egy példát. Vegyük azt, hogy egy süllyedő hajó fedélzetén álldogál. Ezt el tudják képzelni, ugye?

Páran fütyültek, hogy ők igen.

– Jó. Egy értelmes optimista, ha észreveszi a hajó oldalán tátongó lyukat, akkor tudja, hogy ennek vége. Kész. A hajó el fog süllyedni. Tudja. Értik? Tudja, mert ránézett a lyukra. Tények, hölgyek és urak. Tények. Egy értelmes optimista a tények bírtokában marad optimista. Nem úgy, mint a hülye optimista, aki inkább elsétál a lyuktól, és beül a bárba egy koktélra. Az értelmes optimista az mondja magában, hogy még túl lehet élni a dolgot. Csónak kell, mentőmellény, vagy valami, ami úszik és akkor talán hamarosan jön egy mentőhajó. Ugye értik? Egy értelmes optimista gondolkodik. És abból kovácsol reményt, ami van.

– Igen! – kiáltott fel hátul egy nő.

– Egy értelmes optimista cselekszik. Mert ismeri a tényeket. Emberek! Maguk mit tesznek? Tesznek valamit az ebéd és a kávé mellett? Mert szerintem nem.

Egy pisszenést sem lehetett hallani.

– Optimistán nézni az életre tudás nélkül, csupán bárgyú ostobaság. Optimistán várni a jövőt cselekedetek, tettek nélkül idiotizmus. Értik? Ugye igen? Az, aki a fedélzeten koktélt iszogatva az hajtogatja magában, hogy minden rendben lesz, az hülye. Emberek, az nem optimista, hanem egy ostoba barom. Mert a hajó egy ekkora lyukkal az oldalában el fog süllyedni. Ezek a tények. Ez a fizika, ez a matematika. Tények, emberek. Tények! Valódi optimista csak akkor lehet valaki, ha két lábbal áll a talajon és a tények birtokában képes azt mondani, hogy ez van, csináljuk ezt, és reménykedjünk, hogy sikerül. Aki másként tesz, az nem optimista, hanem hülye. És el fog süllyedni és meg fog halni. És persze lehet, hogy az okos optimista is. De az legalább tett valamit. Tett valamit, mert tudta, hogy mit tehet, és eközben a végéig reménykedett, és nem CSAK reménykedett. És nekem most az a szörnyű érzésem, hogy itt túl sok koktél fogyott el, és nagyon kevés terv született.

A tömeg némán bámult a nőre.

– A másik, amiről beszélni akartam, az a tolerancia. Igen. Lehet így élni. Lehet azt mondani, hogy te ebben hiszel, te pedig abban. És ennek így kell lennie, hogy békében éljünk egymás mellett. De ha így teszünk, akkor tudnunk kell, hogy a logika mit mond erre az esetre. Logika. Emberek. Fontos dolog. Logika nélkül nincs következtetés, és nincs helyes döntés, csak valami ködös, elhallgatott érzés marad nélküle. Mert legyünk őszinték, ha toleráljuk egymás hitét, és azt mondjuk, hogy „te ebben hiszel, én pedig abban, éljünk egymás mellett egyenlőként” akkor a logika szerint azt mondjuk. Te ebben hiszel, én pedig abban hiszek, és a kettő között nincs különbség. Értik? Csak értik már! Ha egyenlőként tekintünk egymás hitére, akkor azzal azt mondjuk, nekik is igazuk van és nekünk is. Ezt nevezik egyenlőségnek, a logika szerint mindenképpen. Itt mindenki úgy gondolja, hogy azt, amit a másik hisz, az pont olyan igazság, mint amit ő hisz? Hogy a világ keletkezése, az Isten, vagy istenek, az elvek és a világnézetek egyenrangúak? Ezt hiszik? Vagy csendben azért mégis úgy gondolják, hogy az igazság mégiscsak maguknál van, és amit a szomszéd hisz az téveszme. Mert akkor ez nem elfogadás, hanem csendes lenézés, halk megtűrése a másiknak. Logika, emberek. Ha valakinek ez az Isten és másnak más, az önmagában is ellentmondás. Mert vagy ez vagy az. De persze a logika megengedi azt is, hogy mindkettőnek igaza legyen. Mégpedig úgy, hogy egyiknek sincs bebizonyíthatóan igaza. Ezt felvállalják az itt ülők? Ki merik mondani, hogy lehet, hogy a másik hit, a másik Isten, a másik világnézet az igaz és ő tévedett? Ki merik mondani, hogy ha a másik lehet hamis, akkor a maguké is pontosan annyi eséllyel lehet hamis? Mert ha nem, akkor ez nem békés egymás mellett élés, hanem titkos felsőbbrendűség, ami bármikor felforrhat és nyílt hatalmaskodássá fajulhat. A logika, hölgyeim és uraim ezt teszi. Rámutat arra, hogy mi a baj a dolgokkal. Felvállalják? Itt és most? Írnak egy dokumentumot, amiben le lesz leírva feketén fehéren, hogy talán nincs igazuk, de ennek fejében talán másoknak sincs igaza, és persze lehet, hogy igazuk van, de cserében talán másoknak pont annyi igaza van? Lesz ilyen papír? Mert ha igen, akkor tényleg el lehet kezdeni egymás mellett, egyenrangúan élni. Ha nem, akkor ez nem több, mint pszichopaták közös vigyorgása. Emberek…

Ekkor rángatták le a színpadról. A nő még kiabált, amikor négy biztonsági őr felnyalábolta és kivitte a konferenciateremből.

A szervezők nevében egy színes ruhába öltözött nagyhangú nő kért elnézést az incidensért – nem tudták, hogyan kerülhetett ide egy félbolond. Amikor aztán bejelentették, hogy este a városi parkban egy hatalmas piknik lesz, a világ minden tájáról érkező (egzotikus nézeteket vallók is szerepelnek majd természetesen) optimista előadók zenélnek hajnalig, végre felcsattant a taps, mely akkor erősödött fel igazán, amikor kiderült, hogy a konferencia résztvevői az elzárt területen megrendezett vacsorán is hivatalosak.

Optimistán néztek az est felé. És ebben mindenki egyetértett.

*

Február 1. Az optimizmus világnapja, A hitek közötti harmónia világhete