Boldogok a félhülyék

Amikor az emberei fajt felvették az Univerzum Tanácsba mindenki nagyon büszke volt. Az egyik pillanatban még azt sem tudták, hogy létezik Tanács, a következőben már a tagjelöltjei voltak. Az élet így megy előre. Lóugrásokban, sok kihagyással.

A tanácskozás virtuálisan zajlott. Mint kiderült, a tanácskozáshoz elég, ha az ember, vagyis bármilyen egyéb faj, a gondolatait közli másokkal. Ebédelni és néha az asztalt csapkodni teljesen fölösleges tevékenység, Semmit sem ér, csak fölidegesíti az embert, már ha ember és nem éppen gooo vagy zümi – ez utóbbinak nincs is mivel csapkodnia, így elve hátrányban lenne.

Évente egyszer ült össze a tanács. Ez földi évben kilenc év volt, így az emberiség úgy döntött, hogy az első ülésre jól összeszedi a mondanivalóját, mivel aztán kilenc évig nem szólalhat fel sehol. Amikor végül kapcsolták a tanácstermet – ez is virtuális volt – kiderült, hogy nem igazán úgy mennek majd a dolgok, ahogy azt az emberiség elképzelte. Pontosabban, ahogy az emberiség képviseletében azt néhány tucat ember elképzelte. Pontosabban, ahogy azt monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz elképzelte és közölte a többiekkel.

A gond ott kezdődött, hogy az emberiséget előzetesen a Félig Nem Hülye frakcióhoz sorolták. Nem lehetett kérni más frakciót. Vagyis lehetett, de beugró gyanánt olyan felvetésekkel álltak elő, hogy eleve a kérdésből egy mukkot sem értett senki. Így maradtak a Félig Nem Hülyék. Az emberiség átértékelte a dolgokat, és azt mondta, hogy az Univerzum Majdnem Teljesen Okosaknak látja őket, csak még nem ismerik eléggé az embereket. Erre az Univerzum azt mondta, hogy tévedés, pontosan jól látja az emberiséget, ami csak egy fokkal jobb a teljesen hülyéknél – ők egyébként nem is kaphatnak tagságot. Szóval ennyiben maradtak.

A plenáris ülés után, ahol egyetlen szót sem értettek az emberiség képviselői – pontosabban monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz és segédje Elga, akinek muszájból ott kellett lennie, mert nő és mivel mindkét nemnek képviselnie kell magát az ülésen, ki tudja, hogy miért – következtek a szekció ülések. Az emberiség az újonnan érkezők szekciójába került. Eredetileg a döntéshozatali szekcióba kérték magukat, de erre az volt a válasz, hogy: szó sem lehet róla, kis szarosok, csak kicsit szebben megfogalmazva.

Az ülés végül elkezdődött. Ketten voltak jelen. Az emberiség és a szekció elnöke, aki az egész ülést levezette.

– Nos, kedves új tag… emberek… ma csak ketten vagyunk. De így legalább gyorsabb lesz. Üdvözöljük önöket az Univerzum Tanácsban. Elsőként tisztáznunk kell a tagság véglegesítésének feltételeit.

– Még mindig nem vagyunk tagok? – kérdezte monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz.

– Nem. Csak jelöltek. A tagoknak meg kell felelnie néhány alapvető kritériumnak.

– Például?

– Például ügyelni kéne a szaporodásra.

– Milyen szaporodásra? – kérdezte monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz.

– Csak tudja már? Elmagyarázzam?

– Nekem nincs is gyerekem, magának van Elgácska?

A nő nemet intett.

– Nem magára értettem, hanem az emberiségre.

– Az most én vagyok. Meg az Elga.

– Inkább hagyjuk. Tehát: Meg kéne zabolázni valahogy ezt a mániákus szaporodást. Nem nagy ügy. Értelmetlenül sokan vannak. Ha ez így megy, akkor végük. Mi pedig nem veszünk fel halódó civilizációkat. Azokkal csak a baj van, és hamar büdös lesz tőlük. Ezt azért be lehet látni. A kérdés az, hogy képesek-e a probléma megoldására, vagy segítség kell hozzá?

– Segítség? Miért kéne segítség hozzá? Ez a mi dolgunk. A legszentebb…

– Ezen ugorjunk át gyorsan. A maguk szaporodása annyira szent, mint bármilyen más lény szaporodása, beleértve a baktériumokat is. Nyilván úgy értem, hogy nekik meg a sajátjuk számít, szóval ha így kezdi, akkor nem lesz ebből semmi. Szent, nem szent, a lényeg, hogy meg legyen oldva a dolog.

– Kikérem magamnak, hogy… – hörgött monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz.

– Tudja, hogy mi a hülyék és a félhülyék közötti különbség? Az, hogy a hülye nem érti meg azt, hogy mit ront el. A félig hülye megérti, de képtelen parancsolni magának. Önök a második kategóriába tartoznak.

– A leghatározottabban visszauta…

– Választhat. Egy: megoldják maguk. Ebből kiderül, hogy nem hülyék. Kettő: segítünk. Három: mennek vissza a hülyékhez? Melyik legyen?

– Én ezt az emberiség nevében… – torzult el monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz arca.

– Jó, akkor válaszok én – bólintott unatkozva az elnök.

– Maga választ? Ez nem egy tanács? Itt nem az a lényeg, hogy minden tag képviselvén a saját érdekeit formálja a jövőt.

– Maga jobb, ha nem formálja még a jövőt. Előbb gyakorolnia kéne a formálást a játszótéren.

– Az emberiség nevében…

– Nekem úgy tűnik, hogy mégiscsak hülyék, akik még azt sem veszi észre, hogy mit rontanak el. Figyeljen ide. Most éppen én képviselem a maga érdekeit, önmaga ellen. Fel sem tűnt?

– Majd én képviselem az emberiséget. Én monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz.

– Ember, nehogy már a bolygó nyelje el a fekete lyukat! Maga itt nem követel, hanem figyel. Na jó. Akkor legyen az, hogy mi fogjuk megoldani maguk helyett ezeket a problémákat beleértve az első pontot, a túlnépesedést.

– Megoldani? Hogyan? – kérdezte monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz. Csillogott a szeme.

– Megbütyköljük a DNS-t. Vagy magukra engedjük egy ideig a nyimnyammokat.

– Nyimnyamok?

– Én sem szeretem őket, de rendkívül hatékonyak. Mindig működik. Vagy persze sorsolhatunk is. Minden hatodik…

– Maga miről beszél? Népírtásról?

– Majd nem ott csináljuk, ahol maga él.

monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz elgondolkodott egy ideig, aztán eltorzult az arca, de még mielőtt újra felháborodott volna az elnök megszólalt:

– Persze kezelhetik maguk is a problémát. Nekünk mindegy. A lényeg, hogy az innentől számított harmadik ülésre megoldódjon a gond.

– Az még harminc év sincs!

– Egy értelmes faj ennyi idő alatt intézkedik. Egy félhülye pedig segítséggel teszi azt. Akkor melyik legyen? Nyimnyam, sorsolás, DNS bütykölés? Bökjön rá valamelyikre.

Monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz tétován Elgácskára nézett, aki kigúvadt szemmel jelezte, hogy szót kér.

– Uram. Számunkra az utódok tisztelete a legfontosabb… – mondta gyorsan monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz.

– Tényleg? Akkor is, ha annyira fontos, hogy pont nekik okoz szenvedést? Figyeljen ide. Most nem elvekről beszélünk, hanem a valóságról. Ha az elvek miatt mond le a valóságról, akkor nem igazán van jövőjük. Tudja, egyeztetni kéne kéne ezt a két dolgot, mert most nem nagyon passzolnak egymáshoz. Az intelligencia alapjában véve erről szól. De ha ez nem megy, akkor küldöm a nyimnyammokat. Észre sem fogják venni.

– Csak feltűnik már, hogy megtizedel minket egy idegen faj. Ennyire hülyék azért nem vagyunk.

– De vannak. Egyébként a nyimnyammok láthatatlanok. Legalábbis a maguk számára. És főként a szexuális energiát valamint különböző gondolatokat esznek. A lényeg, hogy áldásos tevékenységük miatt majd nem lesz kedvük szaporodni. Tehát? Melyik legyen? Gondolkodjon csak. Marha sok időm van.

– Ténylege?

– Hagyjuk.

Monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz hosszú gondolkodás után végül megszólalt:

– És be kell jelenteni, hogy melyiket választottam?

– Nekem? Az praktikus lenne, mivel csak akkor tudok intézkedni.

– Nem magának, hanem az emberiségnek?

– Lódítani akar?

– Nálunk az működik.

– A félhülyéknél valóban hatékony módszer. Szóval lehet. De feljebb így nem jutnak. Tudja, a teljes tagsághoz kollektív értelem kell. Melyik legyen? Dönteni kéne, mert még van további két pont.

– Jó, akkor legyenek a nyimnyammok. Ha kitudódik, akkor még mindig rájuk lehet fogni, hogy észrevétlen támadtak meg minket.

– Szánalmas, de érthető – bólintott az elnök. – Legyenek a nyimnyammok… Remek… Akkor térjünk rá a következő pontra. Három ülésen belül meg kéne oldani a klímaválságot. Rettenetes, amit maguk művelnek. Mondom az opciókat: Átmeneti gyarmatosítás. Vezetői tudatmódosítás. Nyimnyammok inváziója. Én a másodikat javasolom. Egy kis bütykölés a vezetők agyában, és minden jóra fordul.

– Az én agyamban csak ne turkáljanak – hördült fel monsieur, sir, mister, úr, vitéz, sharif Benediktusz

– Mégis mit félt benne? Na mindegy. Akkor? Legyenek itt is a nyimnyammok?

– Legyenek. A lényeg, hogy ne tudjanak róla.

– Ez egészen elkeserítő, de jól van. Akkor az utolsó pont. Valahogy vissza kéne fogni az önzést. Kevesebb én, több mi. Ilyen hozzáállással nem lehetnek tagok. Tudja, innen nézve kicsit veszélyesnek tűnnek. Rágondolni is rossz, hogy mi lenne, ha így teljes jogú tagokká válnának.

– Mi nem vagyunk önzők.

Az elnök hosszan és jóízűen nevetett.

– Jó. Akkor jönnek ide is a nyimnyammok – mondta, miután összeszedte magát.

– Nem… én nem kértem ide nyimnyammokat… én…

– Nyugi, nem fog róla tudni. Még maga sem.

– De elnök úr…

– Tudja, boldogok a félhülyék, mert övék a magabiztosság nyugalma.

– Ez nem máshogy van?

– Az az első szint. Az is igaz – bólintott egyet az elnök és megszakította a kapcsolatot.