Ayumu szíve a torkában dobogott. Yukiko mellette sétált. Egy ideje nem beszélgettek. Nézték az óceánt miközben saját gondolataikkal küszködtek. Ayumu érezte, hogy ez nem mehet túl sokáig. Azért mégiscsak ő a férfi. Valamerre neki kell vezetnie a dolgok menetét.
– Szeretem az óceánt – mondta elcsukló hangon. Megköszörülte a torkát és újra megismételte. – Szeretem az óceánt.
– Én is – válaszolta azonnal Yukiko.
Ennyiben maradtak. Újra csend szorult közéjük.
– Maki, vagy Nigiri?
– Nigiri – válaszolta azonnal a lány.
Ayumu egy pillanatra eltűnődött azon, hogy Yukiko vajon nem gondolatolvasó-e. Ilyen gyorsan nem lehet válaszolni egy kérdésre.
– Nekem Maki. Szeretem csinálni, szeretem enni.
– Nem csoda – mosolyodott el a lány. Éteri mosolya volt –, hiszen a neved is hal.
– A tiéd meg havazás. Gyönyörű név.
Yukiko most nem válaszolt azonnal. Ayumu azt hitte, hogy valami végzetes hibát követett el. A gondolat beszédre késztette. Amíg beszél, a lány biztos nem fut el.
– Tudod, nagyon jó késem van. Yanagiba. A leghosszabb. Már tartani is jó, nemhogy vágni vele. És tudod én nyolcszor mosom át a rizst. A mesterem így tanította. Nem térek el tőle semennyire sem. Nem. Én nem olyan vagyok. A nori lap… azt a testvérem hozza. Ő gyártja le. Soha nem használok mást. Soha. A lejobb nori a világon. – Érezte, hogy csapong, de nem merte abbahagyni. – És persze a halak. Maguro. Szerintem nincs jobb nála. Persze a vendégek szeretik a többit is. A hirame nagy szám nálunk, de én mégsem szeretem. Persze szeretem, de nem úgy, mint a maguro-t. És persze a készítés. Tudod, hideg kéz kell hozzá. Csodálatos, könnyed, érzékeny, mégis hideg kéz…
Ayumu ajkára fagyott a szó amikor megérezte, hogy Yukiko keze a tenyerébe csusszan, és a lány ujjai összefűzik magukat az övéivel. Becsukta a szemét, hogy jobban érezze a pillanatot, hogy minden tizedmilliméterében magába fogadja a lány kezének, ujjainak hideg, szinte jeges érintését.
– Szeretlek, Yukiko.
– Én is téged, Ayumu.
*
Június 18. A sushi nemzetközi napja
**
