Előhang:

A LIBRI-ben sétáltam. Ott van náluk a könyvem (Tia Elengedés-regény), de a polcokig nem jutott el eddig. Szerintem Tia szégyenlős, pedig nem is olyanra írtam meg a nőt, de hát ki tudja, hogy könyvként milyen jellemet öltött magára ott a sok könyv között. (A LIBRI-ben nyilván arra várnak, hogy híres (és/vagy hírhedt) legyek. Megértem őket, de felmerül a kérdés: hogy legyek híres, ha a könyvem szégyenlős? (Mindazonáltal sok vevő érdeklődik, talán történik valami.) Tia helyett viszont kezembe került Ayn Rand Veszett világának egy új kidása. Ujjongva integettem vele Zs felé. Örültem, hogy újra láttam a könyvet. Remekmű.

A könyv:

Ayn Rand: Veszett Világ (angolul: Atlasz megrázza a vállát).
Terjedelmes és sokszor rendkívül didaktikus alkotás, de milyen legyen egy könyv, ami egy filozófiai kiáltványt rejteget regény formájában, ha nem ilyen? Nem egy filozófust ismernének jobban, ha olyan nyelven írt volna, amit kettőnél több ember is képes megérteni. Szerintem az érthetőség és a szakmaiság nem feltétlen kibékíthetetlen fogalmak.

A lényeg:

Rand egy igen egyszerű felvetést tesz: Az alkotó ember önző, de ez az önzőség az alkotás megszületésének eszköze. Az alkotást itt tágabb értelemben érdemes tekinteni, nem csak művészi vonatkozásban (a művészi részről szól az Ősforrás című könyve). Alkotás a szakértelem is, a tudás, az alkotó, mindig újra törekvő elme bármilyen mozgása. Alkotás egy tojásrántotta is, ha annak elkészítésére felvonultattuk eszünk, értelmünk hadseregét, és valami maradandót akartunk vele alkotni, még akkor is, ha az öt perc alatt elfogy. Rand csodálja ezeket az embereket (én is), és megveti azokat, akik az alkotókon élősködve kihasználják ezt az erőt, és lefölözik a hasznot anélkül, hogy azt a pénzt, hatalmat, dicsőséget visszaforgatnák a tudásba, az alkotásba. Gyűlöli azokat, akik elvesznek és nem adnak, de elvárják azoktól, akik adni tudnak, hogy helyt álljanak az egyre nehezedő körülmények között.
A könyv arról szól, hogy a társadalom alkotói (akik egyébként többnyire gazdag emberek, mivel munkájuk óhatatlanul pénzzel is jár, és ezzel semmi baj nincs) kivonulnak a világból. Egyenként, néha csapatostul hagyják el posztjaikat, hogy azt ráhagyják azokra, akik nem értenek semmihez a parancsolgatáson kívül. A végére szinte csak azok maradnak, akik vak idealistaként azt hiszik, hogy kötelességük helyt állni még egy széthullásra ítélt világban is. Mert az a világ óhatatlanul széthullik, ahol a szakember, a tudás, az alkotóerő háttérbe vonul, tegyen bárki bármit. Szétesik, mert egy ideig még lehet foltozni a foltozhatót, de amikor már nagyobb a folt, mint a vászon, akkor a legügyesebb szabó is feladja, ledobja a tűt és a cérnát és azt mondja, hogy: Hát ennyit tudtam tenni. Vége.
Az 1000+ oldal erről a küzdelemről mesél. Megmutatja az alkotókat, megmutatja az élősködőket, az egymáshoz fűzött viszonyt, megmutatja az alkotók küzdelmét a foltozással, és az élősködők küzdelmét a hatalom megtartásával. És kijelenti, hogy az egyetlen megoldás (én nem tudom eldönteni, hogy ez így van-e) az, hogy az alkotók magára hagyják kicsit a világot, melyben így bekövetkezik az éhezés, halál, széthullás, keserűség és sok fájdalom kora, mert az élősködők csak akkor tűnnek el, ha a tetem már kiszáradt és nincs mit szívni belőle. Csak utána lehet újra építeni.
Igen. A fentiekből látszik, hogy a könyv utópia, néha didaktikus, néha terjengős, de olyan gondolatokat vet fel, melynek során nem csupán az egyéni alkotóerőn, de egy társadalom erején és sorsán is elgondolkodik az ember.
Szerintem a könyvnek nem a megoldása számít, hanem a szétesés gyönyörű-iszonyatos folyamatának leírása (ó, hányszor szurkoltam Dagny-nak és vetettem meg az őt látszólag cserben hagyókat (Galt) a könyv alatt!).
Akit ezek a témák foglalkoztatnak, aki nem ijed meg 1000+ oldaltól (úgy is mondhatnám, hogy aki szeret mélyen elgondolkodni és nem csupán szórakoztatva lenni), az szánjon rá egy vagy akár két évet is az idejéből (feltéve, hogy lassan olvas). Vegye meg a könyvet, ha már az én könyvemet (TIA) rejtegetik egy jobb időre, amikor már nem lesz szégyenlős (én ebben vakon bízom), és gondolkodjon el saját helyéről a társadalomban, a társadalomról és még ezer dologról, melyet ez a könyv felvet. Nem fog csalódni, megígérem!

ui. Aki az egyéni alkotóerő, a kompromisszum nélküli, puszta-tiszta alkotni vágyás Himalájájára kíváncsi, az olvassa el Rand Ősforrását. Miután letettem a könyvet, határoztam el évekkel ezelőtt, hogy nem érdekel a siker (persze érdekel), mert valóban az alkotás maga (ideértve a tojásrántottát is) a lényeg. Amíg van bennem valami, addig az az elsődleges cél, hogy az megjelenjen a világban. Minden más csak másodlagos. Howard Roark egy életre példaképem lett, pedig nem is létezik.

Utóhang:

Jó olvasást!

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!