A tétel

A mester úgy ült a teapavilonban, mint valami szobor. Klaudia csendesen közelített felé. Nem akarta megijeszteni a férfit, de zajt sem akart csapni a közeledésével. Megpróbált természetesen lépkedni hátha azzal nem ront el semmit. Néhány méterre a pavilontól megállt és várt.
Percek teltek el.
– Meddig akarsz még ott állni? – szólalt meg a mester.
– Nem akartam zavarni.
– Akkor miért jöttél?
– Kérdezni akarok valamit.
– Az már eleve zavarás.
– Én – hebegett Klaudia. – Akkor én…
– Gyere csak, és kérdezz… ha már… – mester legyintett egyet.
Klaudia tudta, hogy a mester ilyen… A többiek taplónak hívták, de ő nem merte volna használni ezt a kifejezést. Inkább a közvetlennél maradt.
Fellépett az emelvényre és letelepedett a mester elé.
– Kérsz teát?
– Nem.
– Pedig finom – vont vállat a mester. – Akkor tedd fel a kérdést.
Klaudia összeszedte magát. A kérdés már készen ott várakozott a tudatában, de kimondva mégis furcsának tűnt.
– Mester. A mester azt mondta, hogy „Ha valamit akarok, akkor az egész Univerzum összeesküszik azért, hogy segítsen annak elérésében.”
– Ez így van. Mi a kérdés?
– Ez igaz? Ha van valami, ami nagyon el szeretnék érni, akkor tényleg a teljes világegyetem segít? Hogyan?
– Nagyon.
– Értem, mester. Ennyit szerettem volna csak kérdezni. Köszönöm – hajolt meg Klaudia és távozni készült.
– De azért vannak kitételek – szólalt meg a mester.
– Kitételek?
– Persze. Minden szabálynak vannak kitételei. Ennek is vannak, csak azt nem szoktam elmondani, mert úgy túl hosszú lenne a mondat.
– És milyen kitételek vannak, mester?
– Az első kitétel, hogy az univerzum segít persze, de csak akkor, ha az a cél elérhető számodra. Nyilván nem gondoltad, hogy az egész meg van oldva, csak akarni kell valamit. Az univerzum csak akkor segít, ha van esély a cél elérésére.
– Aha. És ha nincs?
– Akkor nem segít. Vegyük azt, hogy a fénynél gyorsabban akarsz futni. Ostobaság lenne. Nem lehet a fénynél gyorsabban futni bármennyire is akarod. A fizika az fizika. Akkor sem, ha kvantumfizikus vagy. Én sem tudok a fénynél gyorsabban futni, mondjuk nem is akarnék ilyen marhaságot. Szóval ez nem lehetséges. És legyünk őszinték, sok mindent nem lehet még elérni. Pláne egy olyan átlagembernek, mint te… meg én. Szóval a mondat így szólna helyesen. „Ha valamit akarok, akkor az egész Univerzum összeesküszik azért, hogy segítsen annak elérésében, feltéve, hogy elérhető az, ami akarok.” Vagy vegyük azt, hogy repülni szeretnél. Van szárnyad? Nincs szárnyad. Nem fog menni. Az Univerzum ebben az esteben szarik a vágyaidra.
– De mester. És akkor mi van, ha repülni szeretnék, és még soha nem ültem repülőn, de elhatározom, és sikerül, felülök egy repülőre, és végülis mégiscsak repülök. Akkor elértem a célom.
– Hát igen. Ez is az egyik kitétel. Erre sem szoktam kitérni. A jó tétel így hangzik. „Ha valamit akarok, akkor az egész Univerzum összeesküszik azért, hogy segítsen annak elérésében, feltéve, hogy elérhető az, amit akarok, és ha segít, akkor nem garantált az, hogy az olyan lesz, mint amilyennek elképzeltem, mert lehet, hogy egészen más – számomra nem is mindig megfelelő – megoldást talál ki nekem.” Így már rendben van?
Klaudia hosszan gondolkodott.
– Értem mester, és köszönöm!
– Szívesen. Ha gondolod, akkor elmondom a kiegészítő tételeket is.
– Vannak még olyanok is?
– Persze. Így szól az első. Ha esetleg egyszerre ketten akarják azt a valamit, amit el szeretnél érni, akkor az Univerzum valószínűleg csak az egyiket segíti annak elérésében, vagy egyiket sem. Vagy esteleg mindkettőt. Mondjuk mindketten meg akarják kapni az Oscart. Az Univerzum simán odaáll az egyik mellé, aki megkapja, a másik meg nem. Vagy a foci vb döntője. Mindkét csapat nyerni akar, de az Univerzum mondjuk jobban szereti a Real Madridot, szóval többnyire ők nyernek majd.
– Húha! Szóval, ha valamit el akarok érni…
– Ja. Jobb, ha más nem akarja ugyanazt. Az interferenciát okoz az Univerzumban, vagy dilemmát, sőt egyenesen ideges lesz tőle. Az nem jó. Az Univerzum nem szeret álmatlanul vergődni.
– És mi van még?
– Hát.. az egy nem túl népszerű kiegészítő tétel – vont vállat a mester.
– Nem?
– Nem szívesen hangoztatom.
– Mester! Kérem, árulja el nekem.
A mester kihörpintette a teáját és keményen Klaudia szemébe nézett.
– A helyzet az, hogy az Univerzum kicsit szenilis. Legalábbis én így hívom.
– Ezt hogy érti, mester?
A mester sóhajtott.
– Könnyen felejt. Persze lehet, hogy nem szenilis, csak nemtörődöm, vagy egyszerűen nagyon lassú. Ezt még nem derítettem ki. A lényeg, hogy nem mindig reagál, vagy csak nagyon lassan teszi azt. Tegyük fel, hogy akarsz valamit. Az Univerzum észreveszi és megmozdul mondjuk négyszáz év múlva. Az neked már eső és köpönyeg, olyan, mintha le se tojna, már bocsánat. Persze az is lehet, hogy egyszerűen nem vette észre, hogy bejött egy kérés tőled. A lényeg, hogy kiszámíthatatlan kicsit.
Klaudia nagyra tárt szemekkel pislogott a mesterre.
– Meser! Tehát a teljes tétel…
– A teljes tétel így szól: „Ha valamit akarok, akkor az egész Univerzum összeesküszik azért, hogy segítsen annak elérésében, feltéve, hogy elérhető az, amit akarok, és ha segít, akkor nem garantált az, hogy az olyan lesz, mint amilyennek elképzeltem, mert lehet, hogy egészen más – számomra nem is mindig megfelelő – megoldást talál ki nekem, viszont ha más is akarja ugyanazt, akkor az sem biztos, hogy nekem segít, hozzátéve azt, hogy ha segít is, akkor sem biztos, hogy azonnal teszi azt, de az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem fog segíteni”. Ez a teljes tétel. Ezt azért mégsem tehetjük ki. Jobb az egyszerűsített verzió.
Klaudia nyelt egyet, majd még egyet.
– Ez jó válasz volt a kérdésemre? – kérdezte a mester.
– Hát… nem tudom.
– Szerintem igen. Még kérdés?
– Igen. A boldogsággal kapcsolatos. Feltehetem?
– Csak csütörtökön. Mindjárt kezdődik a meccs. Kíváncsi vagyok, hogy az Univerzum hogyan döntött.
…
*
Folyt. köv. csütörtökön Klaudiával