A kocsi megállt. A Nagy Ember nem várta meg, hogy a sofőr kinyissa neki az ajtót.
– Gyere! – mondta a lányának.
Túlia kipattant az autóból.
Megjelenésüket taps és zászlólengetés fogadta. A Nagy Ember elégedetten intett a kordon mögé terelt tömegnek, majd megfogta Túlia kezét és elindultak a tanácsterem felé.
– Apa? – nézett rá Túlia.
– Nem. Most nem megyünk oda. Most fontosabb dolgunk van.
A bejárati csarnokban testőrök vigyáztak rájuk. Egy oldalsó ajtó mögötti folyosóra vezették őket, ahol egy aprócska öltözőszoba várta őket. Egyszerű, fehér színű ruhák lógtak egy fogason. Egy nagy a Nagy Embernek, egy Túlia méretében.
– Vedd fel – mutatott a kis ruhára a Nagy Ember.
– Apa! Nem akarom!
– Ezt megbeszéltük már tegnap.
– De én akkor sem akarom.
A Nagy Ember sóhajtott egyet és leült a sminkpult elé tolt székre. Innen indulnak előadásra a művészek is. Bizonyos értelemben mi is azok vagyunk, futott át a Nagy Ember fején a gondolat.
– Csüccs! – mutatott a combjára.
Túlia felkapaszkodott a Nagy Ember ölébe.
– Akkor sem akarom – mondta durcásan.
– De kell. Szükség van rá – mondta a Nagy Ember. – Figyelj! Az alázat fontos dolog. Megtanít arra, hogy nem te vagy a legjobb. Soha nem te vagy a legjobb. Mindig van olyan, aki nálad jobb. Emlékeztet arra, hogy mindenkiben vannak értékek és ezeket az értékeket tisztelni kell. Meg kell mutatnunk, hogy mi tudjuk ezt. Hogy mi alázattal tekintünk másokra, elismerjük az értékeiket, a tudásukat. Jeleznünk kell, hogy bár mi magasabb helyen vagyunk, mégsem tartjuk magunkat nagyobbnak. Érted?
Túlia bólintott.
– Jó. Ezért kell felvenned azt a ruhát. Tudod, nem elég csak mondani azt, hogy alázatosak vagyunk. Mutatni is kell, mert a látvány nagyon sokat számít. Nekik mindenképpen.
A Nagy Ember a földre segítette Túliát és vetkőzni kezdett. Túlia zokszó nélkül követte a példáját.
*
A szertartás nagyívű volt, és megható. Túlia tökéletesen viselkedett a Nagy Ember oldalán. Sok kezet szorítottak meg, sok ember előtt hajoltak meg. Százakat hallgattak meg, és mégannyi ember dicsértek meg őszintén és alázattal. A tömeg végtelen sodrásban áramlott körülöttük, és ők mindenre és mindenkire figyeltek. Amikor végül befejeződött a szertartás és visszatértek az öltözőbe Túlia könnyes szemmel nézett fel a Nagy Emberre.
– Jó volt? – kérdezte a Nagy Ember.
– Igen. Nagyon.
– Örülök. Ügyes voltál.
– Olyan… olyan szép volt – folytatta Túlia. – Annyi ember és mind… olyan értékes és fontos. Ahogy tegnap mondtad. Ez…
Túlia elsírta magát.
A Nagy Ember mosolyogva vonta újra a térdére. Átölelte a lányt és megvárta, hogy a túlcsorduló érzelmek enyhüljenek kissé.
– Köszönöm, hogy itt voltál velem – mondta a Nagy Ember.
Túlia hüppögve bólintott.
– Egy dolgot azért nem szabad elfelejtened. Ma alázatosak voltunk. Ez volt a dolgunk. Érted?
Túlia nemet intett fejével miközben könnyes szemét törölgette.
– A mai nap az alázatról szólt, Túlia. Holnap majd az uralkodást gyakoroljuk. Mert ezeken az embereken uralkodni is kell. Érted?
– Nem igazán – rázta meg a fejét Túlia.
– Nem baj. Elmagyarázom. Tudod a helyzet az, hogy nekünk, Nagy Embereknek irányítanunk kell ezeket a kicsi embereket.
– Kicsi?
– Persze. Ők kicsik. A legtöbbje buta és aki nem buta, az általában ellenséges és rosszindulatú. Ezt tudnod kell, hogy Nagy Ember lehess.
– De hiszen… egyenlők…
– Velünk?
Túlia tétován bólintott.
– Dehogy – nevetett fel a Nagy Ember. – Ők senkik. Alig érnek valamit. Bármikor meg lehet tőlük szabadulni. Néha meg is kell. Ők eszközök, Túlia, szerszámok. Az okosakat arra kell használni, amire jók, a butákat meg majdnem mindenre lehet használni.
– És az alázat…
– Igen. Igazad van. Az a legjobb, ha alázatosak. Birkák. Mert azokat nagyon könnyű irányítani. És a legjobb, hogyha te is birkaként tekintesz rájuk, mert akkor sokkal könnyebben irányítod őket. Win-win.
– Az mi?
– Nem lényeges. Majd elmondom.
– Akkor ma birkák voltunk? – kérdezte Túlia. Már nem sírt.
– Igen – nevetett fel a Nagy Ember. – De csak egy napra. És közben tudtuk, hogy mi nem vagyunk azok.
A Nagy Ember lecsúsztatta térdéről a lányt.
Átöltöztek.
Távozóban az autó előtt megállva a Nagy Ember még pár másodpercig integetett a kordon mögött őrjöngő tömeg felé.
– Te is integethetsz – nézett le Túliára.
Túlia felemelte a kezét, ahogy a Nagy Embertől látta.
– Szevasztok, birkák.
A Nagy Ember száját alig mozgatva súgta le a lánynak.
– Ilyet nem mondunk, Túlia. Soha.
– Nem?
– Nem. Csak gondolunk – mondta a Nagy Ember és elmosolyodott, amikor a tömeg Túlia intésére sivító boldogsággal reagált.
**
Február 22. “Légy alázatos” nap
Hogyan ünnepelhetjük?: Ismerd el mások teljesítményét. Ha van gyerek az életedben, tanítsd meg neki, hogy az alázatosság is lehet erény. És nem árt, ha ezt őszintén teszed.
Oberon álma 2. rész(9)
Az archívum 2. (befejező) rész(6)
A szócikk(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)