A dzsungel szívében

Amadeusz kinézett az ablakon, és egy másodperc alatt ért meg benne az elhatározás. Kezét a háta mögött összekulcsolta. Érlelte magában a gondolatot, mely túl bátor volt ahhoz, hogy ötlenek titulálja. Ez kaland volt, veszélyes vállalkozás, mely egyszerre kecsegtetett az ismeretlenség igézetével és fenyegetett a csúfos bukás rémképével. Így érezhettek a felfedezők azokban a régi korokban, amikor még volt mit felfedezni. Pontosan ezeken mehetett át Amundsen, Scott, Livingstone. Bele a nagy ismeretlenbe. Nincs kötél a derékon, mely visszarángathatja a bátor felfedezőt a biztonságba. Nincs elszórt kenyérmorzsa, mely visszavezetheti őt a megtett úton. Hamarosan csak az előre létezik, az ismeretlen, vad, önálló természet, ahol csak ő lesz. Egyedül.

Megborzongott a gondolattól, és alig hallatóan kimondta a szót.

– Egyedül.

– Tessék? – szólalt meg mögötte Izidor.

Izidornak meg volt az a szokása, hogy a legváratlanabb helyeken is képes volt felbukkanni. Még az ultra tartományban is jól hallott, legalábbis ezt feltételezte róla Amadeusz, hiszen a nő minden egyes kiejtett szóról értesült. Senki sem tudta, hogyan csinálja, így a legföldhözragadtabb magyarázat az volt, hogy a nő egy denevér és egy ember szerelemgyereke.

– Nem mondtam semmit.

– Azt mondta, hogy egyedül – válaszolta Izidor hűvösen.

Amadeusz lemondóan sóhajtott egyet.

– Igen.

– És mi egyedül?

– Egyedül leszek.

– Mikor? – kérdezte Izidor. Amadeusz szinte látta, hogy a nő előveszi a jegyzetfüzetét, hogy oda jegyezzel fel a dátumot. Izidor egy grafomán denevér volt. Ami tulajdonképpen nem hátrányos tulajdonság egy titkárnőnél.

– Nagyjából mindjárt.

– Mindjárt egyedül? Ez még így nem túl világos.

Amadeusz megpróbálta visszaterelni gondolatait a nagy felfedezőkhöz, de kudarcot vallott. Amíg nem intézi el Izidort, addig nincs esélye mással foglalkozni.

– Jó. Írja be, hogy – a karórájára nézett – tizenegytől nagyjából délig nem vagyok elérhető.

– Ezt mit jelent?

– Az, hogy nem vagyok elérhető.

– Jó – mormolta Izidor, ami nála azt jelentette, hogy „Ha nem akarod megmondani, akkor minek vagyok én?”.

– Izidor. Helyesbítek. Azt írja be, hogy tizenegytől délig kint leszek.

– Hol? – kérdezte a nő.

– A szabadban.

– Melyik szabadban?

– Hát a szabadban: Maga szerint hány szabad van?

– Hát van a tetőterasz vagy a sportpálya vagy…

– Ja… értem – csóválta meg fejét Amadeusz, majd kimutatott az ablakon. – Abban a szabadban leszek.

– A parkban?

– Ott.

Izidor írt, majd Amadeusz zsebében felciripelt a naptár bejegyzés. Most már digitálisan bejegyzett tény, hogy nemsokára elindul a parkba. Izidornak hála mindez nem egy spontán esemény lesz, hanem tervezett napirendi pont. Mindegy. Attól még a lényeg nincs beírva. A lényeg pedig… hát a lényeg az tulajdonképpen számára is elképzelhetetlen volt.

Mosolyogva fordult Izidor felé.

– Akkor én megyek is.

– Jó! – bólintott a nő. – Délben lesz egy találkozója.

– Hát legyen.

– Ebéd.

– Aha.

– Gujdó úrral, aki a véleményem szerint megbízhatatlan ember.

– Hát… ő már csak ilyen – mondta Amadeusz és elindult a lift felé.

Izidor követte.

– A délután elég sűrű lesz.

– Nyilván! – hümmögött Amadeusz szórakozottan. Az élményre gondolt, mely hamarosan megrohamozza. Megpróbálta átérezni, de tudta, hogy ez túl kemény ahhoz, hogy sikerüljön. Milyen lesz? Vad? Félelmetes? Erotikus? Letaglózó? Ezrek keveréke? Elképzelni sem tudta.

Megálltak a liftajtóban.

Amadeusz komolyan Izidor szemébe nézett.

A Rubikon a nő és közötte húzódott, de csak ő látta.

– Izidor, akkor én most leléptem a parkba.

– Igen. Már be is írtam a naptárba.

– Jó. Nem fognak elérni.

– Értem. Majd ügyelek arra, hogy…

– Nem! – vágott a nő szavába Amadeusz. – Tényleg nem fognak elérni – mondta mosolyogva, kivette zsebéből a mobilt és egy gyors mozdulattal belenyomta Izidor tenyerébe. – Majd jövök, amikor jövök!

Izidor elborzadva nézett a kezében nyugvó készülékre.

– De uram…

– Helló! Sétálni mentem! – mosolyodott el Amadeusz és belépett a liftbe.

Amikor az ajtó becsukódott még hallotta Izidor velőtrázó sikolyát.

Talán már ezért is megérte, jutott eszébe a gondolat.

Aztán kinyílt az ajtó.

Kisétált az épület elé, majd átsietett a gyalogátkelőn és belevetette magát a fák közé. Néhány lépés után már csendesült a város zaja. És ő egyedül volt. Bent a dzsungel szívében, a semmi közepén. Egyedül, pőrén, csak magára utalva, mindentől elvágva, segítség nélkül. Scott, Amundsen, Livingstone.

Végre!

Nagy levegőt vett és tovább gyalogolt.

Előre, egyedül, mint egy igazi felfedező.

*

Március 30. Sétálj egyet a parkban nap

Sétálj a természetben. Hogyan kell ünnepelni? Egyszerű: sétálj egyet egy parkban. Lélegezz nagyokat. (Lehetőleg mobil nélkül .)