Irány a Macska

2023. március 16.

Michelle péntek lévén úgy döntött, hogy nem főz. Egye a fene az egész hetet, a péntek már majdnem hétvége, olyankor az ember nem dolgozza magát halálra, hanem megengedi a hétnek, hogy az megköszönje ötnapi fáradozását.
Az ötödik emelet komoly kilátást nyalt fel retinájára a lent zsizsegő boulevardról. Szerette ezt a képet. Egyszerre nyugtatta meg és izgatta fel. Még egyszer ránézett a konyhára és most már biztos volt abban, hogy jól döntött: a mai este már a hétvégéé, és ezt Marcell tökéletesen nem fogja érteni. Már ha egyáltalán hazajön és nem egyenest a Macskába megy, ahol esténként borozni szoktak. Marcell jó volt a megérzésekben. Úgy hívta magát, hogy látlaknok, mert a normális látnokhoz képest Marcell csak őt látta a távolból, mást nem igazán. És őt sem mindig, csak ha éppen ráhibázott. Mindegy, attól még jó látlaknok volt, azt meg kell hagyni.
Visszapenderült az asztalhoz és egy cetlire felfirkantott pár szót.
SZÍVEM, A MACSKÁBAN VAGYOK, HA ESETLEG NEM LÁTTÁL ELŐRE
Így jó lesz. Hiba kiküszöbölve.
Kilépett a lépcsőházba és kulcsra fordította az alsó zárat. A felső már két éve nem működött. Megállt és tanakodni kezdett, mert a döntés, hogy lemegy a Macskába most vált valódi küldetéssé. Péntek lévén nem ismerte igazán a viszonyokat. Azért a legtöbb péntek délutánt a konyhában tölti, és csak nagy ritkán szánja el magát ilyesmire. A ház pedig a pénteki napját éli. Ő nem tud arról, hogy Michelle úrasszony számára már szombatot harangoztak.
Elindult lefelé, bár tudta, hogy ennek semmi értelme, és csak távolodik a céltól. Valamerre azért mégiscsak mennie kellett. A lépcsőforduló után leért a lakásokhoz. Megnézte a kiírásokat.
Harmadik emelet.
Orlon, Kikuskáné, Peters.
Egyiket sem ismerte. A harmadik emelet egyébként nem volt rossz. Akkor lett volna baj, ha azonnal a másodikra jut, mert az túl közel van a kilépcsőházhoz. A ház nem kegyes azokkal, akik majdnem beletrafálnak a jóba. Még csak péntek van. Az munkanap, vagy mifene. Hirtelen ötlettől vezérelve újra lefelé vette az irányt.
A hatodikra ért.
Urusla J. K., Berovitcz, Mergnier.
Ezek sem mondtak semmit. A hatodik viszont jó jelnek tűnt. A távolságok vonzzák egymást, az ellentétek egymás szerelmesei. Lehet, hogy mindjárt a Macskában ücsörög. A nevek viszont aggasztani kezdték. Egyik sem volt ismerős, márpedig a jó emelethez rávezető nevek is járnak. Ha nincs egy ismerős, akkor az emelet hiába kecsegtető, nem vezet sehova. Egy ember csak emberek által juthat el valahova. Pláne oda, ahol szintén emberekkel akar találkozni.
Újra elindult lefelé. Ez persze lehet hülyeség is, de másnak is lehet a jele. Ki tudja, hogy a pénteken a ház mit szeret jobban? A kitartás kéz a kézben jár a makacssággal. Hogy melyikről beszélhetünk, az mindig csak utólag derül ki.
Az ötödik emeletre jutott.
Justic K., Emöri, Özv.Kaskané.
Tehát jó felé jár, hiszen a saját lakásuk már nincs a helyén. Halad, csak nem tudni még, hogy merre. A péntek nem adja magát olyan könnyen, de ez nem vette el a kedvét. Talán gyakrabban kéne kijárnia hétköznap is.
Újra lefelé ment, és újra a hatodikra jutott.
Frenzin, Lisiter, Annettee.
Végre! Az egyik név ismerős volt. Sőt. Hetekig szomszédban laktak egymással. Szóval ilyen a péntek. Szeszélyes és izgató. Mondjuk mi lenne a péntek, ha nem ez?
Becsöngetett.
Maga Annettee nyitott ajtót. Piros melegítőruhában volt. Haja borzolt, arca vörös.
– Jé, te itt? – kérdezte meglepődve.
– Megyek a Macskába.
– Most? Péntek van.
– Most. Nincs kedvem főzni Marcellnek. Ma kint eszünk.
– De péntek délután van – nyomta meg a délután-t Annettee.
– Tudom. Segítesz?
A nő hitetlenkedve nézett rá.
– Most mi van? – kérdezte Michelle.
– Péntek délután azért ez komoly feladat. Még ha este lenne, akkor rendben: kettő fel, egy le, lakás, kettő le, lakás, egy fel, lakás, lakás, egy le és ott a kilépcsőház, de péntek délután? Én nem is tudom.
– Hát én sem – válaszolt bizonytalanul Michelle. Kicsit bánta már merész tervét. Nem kellett volna lelépni a dolga elől. – Azért segítesz?
– Persze. Gyere be! – lépett hátra egyet Annettee.
Michel belépett az előszobába. Annettee becsukta az ajtót, majd újra kinyitotta.
A negyediken voltak.
– Á, a negyedik. Azt szeretem. Hétköznap onnan egy lépés az utca – mondta Annettee.
– Komoly? Nekem hat.
– Hat? Azt nem hiszem.
– Hát pedig annyi. Kivéve, ha közértbe megyek. Akkor nekem is kettő.
Átfutotta a neveket, de egyik sem volt ismerős. Megrázta a fejét és visszalépett a lakásba.
Annettee újra becsukta az ajtót, majd újra kinyitotta.
Az elsőn voltak, de egy név sem stimmelt.
– Ez azért tényleg kemény – mondta Michelle, amikor visszalépett a lakásba.
– Én mondtam.
Annettee becsukta az ajtót. Vártak.
– És egyébként hogy vagytok? – kérdezte Michelle.
– Minden rendben. Vincente előléptetést kapott. A fizuja is felment.
– Az jó. Gratulálok.
– Köszi. Bár alig látom.
– Az nem jó.
– Hát ez az.
Annettee kezét a kilincsre téve Michellre nézett, de nem nyitotta ki az ajtót: – Még várjunk. A ritmus sokat számít.
Michelle bólintott.
Vártak. Aztán Annettee, mintha csak egy adott ütemre tette volna, kinyitotta az ajtót.
– A harmadik – mondta csalódottan. – Még egy kör?
– Várj csak! – lépett ki Michelle az ajtón. – Őt ismerem – mutatott az ajtóra, melyen a SULLIVAN név állt.
– Tényleg? Én sose hallottam.
– Nekünk barátunk.
– Oh. Az jó! – sóhajtott nagyot Annettee. – Akkor…
– Igen. Köszi a segítséget.
– Nyilván nincs mit. És ha legközelebb összefutunk, akkor majd mondd el a sémát. Hátha nekem is bejön.
– Mindenképpen – bólintott Michelle.
Az ajtó becsukódott és ő egyedül maradt.
SULLIVAN
A felirat régi, szép emlékeket idézett. Olyan szépeket, melyekről Marcell jobb, ha nem tud. Nem mintha titkolt volna valamit előtte, de vannak dolgok, amik akkor segítenek igazán, ha nem tud róluk az ember.
Becsöngetett.
– Ki az? – szólalt meg belül egy hang.
– Én – válaszolt Michelle.
Az ajtó azonnal kinyílt. Vernon állt a küszöbön alsógatyában.
– Vernon, mindig is maga voltál a nyers csáberő – mondta ki első gondolatát Michelle.
– Köszi – bólintott komolyan a férfi. – Egyébként hova?
– Ki a Macskába.
– Péntek délután, munkaidőben? – nézett rá meglepődve Sullivan.
– Igen. Már kezdem én is azt hinni, hogy hülye ötlet volt.
– Nem hülye, csak bátor. És hol tartasz?
– Egy le, egy le, egy le, egy le és lakás, lakás, lakás és most te.
A férfi komolyan bólogatott. – Ez még nem is olyan kemény. Nekem egyszer volt egy olyan péntek délelőttöm, hogy estére jutottam ki.
– Az nem lenne jó. Hiányzik a Macska.
– Gyere! – intett a férfi.
Michelle belépett a jól ismert előszobába. Kellemes, izgalmas emlékek rohanták meg.
– Tudod, van egy olyan elmélet, hogy péntek délután annyira sokan le akarnak lépni, hogy a ház időnként teljes egészében eltünteti a kilépcsőházat – mondta a férfi.
– Azért olyat csak nem tesz.
– Ellenőrizd le.
Michelle elvigyorodott. Szerette a férfi humortalan humorát.
– Inkább nem.
Vártak.
– Figyelj! Nem újítjuk fel kicsit, amit félbehagytunk? – kérdezte Sullivan.
– Nem, Vernon. Marcellal vagyok. Szeretem.
– Az jó. Bocsánat. Csak mint megoldást gondoltam. Fél óra velem és beesteledik. Akkor már egyszerű. Innen kettő fel, egy le, lakás, kettő le, lakás…
– Tudom… egy fel, lakás, lakás, egy le és ott a kilépcsőház – fejezte be Michelle. – De nekem most kellene. Marcell látlaknok, és biztos már ott vár.
A férfi megfogta a kilincset, de még nem nyitotta ki az ajtót: – Michelle, te tulajdonképpen mennyire szeretnél vele lenni ma délután?
– Veszettül. Ezért indultam el. Nem volt kedvem főzni.
– Nem volt kedved, vagy nem akartál?
– Nem akartam. Marcellal akarok lenni. Bort iszunk, és pacalt eszük. Aztán kávé és sétálunk egyet az alsó rakparton. Ez lesz. Akkor is, ha a ház eltünteti a kilépcsőházat – válaszolta komoly határozottsággal Michelle.
– Aha. Akkor ebben az esetben nem engedlek ki.
– Mi?
– Sajnálom, de nem mehetsz ki. Itt kell maradnod.
– Vernon ne hülyülj! Mondtam, hogy ez nem fog menni. Ment, de már nem megy tovább.
– Sajnálom – vont vállat a férfi.
– Engedj ki! – lépett Michelle közvetlen Vernon elé.
– Nem – állt az ajtó elé Vernon.
Michelle megfogta a férfi vállát és megpróbálta eltolni, de az hátra nyúlva belekapaszkodott a kilincsbe.
– Erissz!
– Nem! – Michel felnevetett és mindkét kezével megpróbálta eltolni a férfit az ajtó elől. – De rohadt erős vagy! El is felejtettem.
Michel mindent beleadott, de Vernon erősen tartotta magát.
– Ezt nem hiszem el – pihegte Michelle, majd kis lazítás után újra nekiveselkedett. – Mennem kell, Vernon. Marcell vár, és én kint akarok ma vacsorázni.
– Délután? – kérdezte Vernon lihegve az erőfeszítéstől, mely új erőt adott Michellnek.
– Igen. Délután. Marcell vár. Én pedig akkor is kimegyek hozzá, ha senki sem akarja. Megyek!
– Mert?
– Mert szeretem. Péntek délután is. És leszarom a főzést. Borozni akarok vele… Engedj már oda, az isten szerelmére – taszított egy nagyot a férfin Michelle.
Vernon megbillent és az előszoba falának tántorodott. Még fogta a kilincset, de már nem tudta úgy tartani, hogy Michelle ne nyomja le azt a kezével együtt. Az ajtó kinyílt.
– Na? – kérdezte Vernon kíváncsian.
– Hát te egy zseni vagy! – bólintott komolyan Michelle és kilépett a kilépcsőházba. Két oldalt ott csillogtak a postaládák sárgaréz fedelei.
– Kösz! – mondta Vernon a küszöbről.
– De honnan tudtad?
– Ugyan már – legyintett a férfi. – Péntek délutánról van szó. Csak akkor lehet kijutni, ha azt tényleg komolyan gondolod, mert különben könnyen elcsesződhet az egész hétvégéd. A ház nem szemét, csak védeni próbál.
Michelle a férfi felé fordult. – Te egy szuper ember vagy. Tényleg.
– Ez kedves tőled.
– Azért remélem, van valakid.
– Persze. Colettnek hívják.
– Szép név. Ha esetleg egyszer te is megpróbálnál egy péntek délután lelépni, akkor szívesen segítek. Tudod, hogy hol találsz.
– Hát. Valójában nem tudom.
– Ja, tényleg. Mindegy. A lényeg, hogy kösz. Nagy vagy! – nyomott egy csókot Michell Vernon arcára.
Vernon vigyorogva csukta be az ajtót.
Michelle azon tűnődött, hogy talán le kéne írnia a sémát, hátha összefutnak valamikor Annetteevel a közeljövőben, aztán elvetette az ötletet. Annetteenek soha nem volt szeretője. Neki úgy sem működne az utolsó lépés.
Kint még javában sütött a nap.
A Macskában még be sem indították a konyhát. Talán előbb jön a séta a rakparton és csak utána térnek be enni. Feltéve persze, ha Marcell ma jó látlaknok volt. Ha nem, akkor maximum kivárja az estét. Az is jó lesz. Marcellal minden jó.
*
1920. március 10-én született Boris Vian.
Szeretem a könyveit. Könnyedek, súlyosak, szépek, viccesek, tele vannak jó szavakkal és különös világokkal. Vian (álnéven Vernon Sullivan) egy jó író.

🎲 Még egyet!